Hazai hírek - 2675. oldal
Parányi pacemaker – egyenesen a szívbe ültetve
2014. február 28. 12:00
Az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Kardiológiai Osztályán a közelmúltban három betegnél is sikeresen megtörtént a világújdonságnak számító, parányi, vezetéknélküli pacemaker készülék beültetése – egyenesen a szív jobb kamrájába. A betegek gyógyultan távoztak.
Vezérkarfőnöki látogatás a Katolikus Tábori Püspökségen
2014. február 28. 11:02
A Honvéd Vezérkar főnök, valamint helyettese és a törzsigazgató látogatott el a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökségére február 27-én, csütörtökön délelőtt.
A zenén túl
2014. február 28. 10:21
Megalakulásának 52. évfordulója alkalmából nagyszabású koncertet adott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara a Honvéd Kulturális Központ színháztermében február 27-én, csütörtökön este.
Civil tájékoztatás
2014. február 28. 9:44
Az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken várható idei nagyobb hadgyakorlatokról, kiképzési rendezvényekről tájékoztatták az érintett polgármestereket és civil szervezetek képviselőit a napokban Várpalotán, Táborfalván és Újdörögdön.
Birodalmi lépegető
2014. február 28. 7:28
A lángoló kuvaiti olajmezők sztárjává vált az a tűzoltó berendezés, amit a nemzetközi sajtó csak magyar csodaszörny, Big Wind (nagy szél) vagy tűzfaló sárkány néven emlegetett. Az itthon csak „birodalmi lépegetőként” ismert járművet 1989. március 2-án kezdték építeni az akkori MN Központi Repülőgép-javító Üzemben.
„Múzsák a lövészárokban”
2014. február 27. 20:39
Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából „Múzsák a lövészárokban” címmel felnőtt képzőművészek számára hirdet pályázatot a Honvédelmi Minisztérium.
Sebesültellátás harctéri körülmények között
2014. február 27. 17:56
Ritkán esik szó az egészségügyi beosztásban lévő katonákról és tennivalóikról, pedig nekik is meglehetősen fontos és nélkülözhetetlen feladataik vannak a Magyar Honvédségben.
Az új ukrán vezetés garantálni fogja a kárpátaljai magyar kisebbség jogait
2014. február 27. 16:46
A NATO védelmi miniszterei február 27-én, csütörtökön délután találkoztak ukrán partnerükkel, Alekszandr Olejnyik ügyvivő védelmi miniszterrel. A NATO-Ukrajna Bizottság védelmi miniszteri szintű ülését már az új ukrán vezetés kezdeményezte, ez az első nemzetközi esemény, amelyen részt vesznek. Az ügyvivő védelmi minisztert Alekszandr Turcsinov ideiglenes ukrán államfő bízta meg azzal, hogy vegyen részt a szövetséges országok védelmi minisztereinek értekezletén és kérje támogatásukat Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megőrzéséhez, a demokratikus átmenet elősegítéséhez.
Válságkezelő gyakorlatot tart a NATO
2014. február 27. 15:37
Március 5-én kezdődik a NATO CMX 14 (Crisis Management Exercise) válságkezelő gyakorlat, ahol a szövetség tagjai a NATO konzultációs és döntéshozatali folyamatát gyakorolják. Február 25-én központi felkészülési foglakozást tartottak a hazai résztvevők számára.
Hazafias gondolkodásra nevel a HM HIM
2014. február 27. 13:46
„Az önök intézménye nagyon fontos kapocs a társadalom és a honvédség között, hiszen látogatók tízezreit képesek megszólítani kiállításaikkal, programjaikkal” – mondta a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum évértékelő és feladatszabó értekezletén Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára február 27-én, Budapesten.