Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Különleges műveletekhez különleges gondolkodás

Szöveg: Snoj Péter |  2014. június 7. 9:52

Magyarországon tartott oktatást az amerikai Joint Special Operations University. Az egyhetes tanfolyamnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara adott otthont, június 2−6. között.

Az amerikai különleges erők egyetemén oktatók maguk is volt különleges katonák. Van köztük olyan is, aki már a vietnami háborúban is a híres MACV-SOG elnevezésű különleges alakulatnál szolgált, így az általuk oktatott tananyagokban nagy hangsúlyt kapnak a személyes tapasztalatok. Ezek átadására szolgálnak azok a szemináriumok, amelyeket az Egyesült Államokban és most második alkalommal már hazánkban is megrendeztek.

1595973346

Russ Townsend, a kurzus vezetője a honvédelem.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy a tanfolyam célja nem más, mint a közös különleges gondolkodás megtanítása minden résztvevő számára. Kiemelte: a most véget ért tanfolyam abból a szempontból is érdekes volt, hogy az eddigi hallgatóság mindig több nemzet, leginkább különleges erőinek tagjaiból állt, ez alkalommal viszont csak magyaroknak tartottak előadásokat és nemcsak katonáknak, hanem a különleges műveletekben érintett valamennyi szervezet képviselői részére.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar mellett részt vett a tanfolyamon a Külügyminisztérium, az Információs Hivatal és a Terrorelhárítási Központ is, hiszen valamennyi testület számára fontos, hogy közös tudásbázissal rendelkezzen a különleges műveletek tervezésekor, támogatásakor, végrehajtásakor vagy éppen az utólagos kiértékelésekor.

1595973347

Az egyhetes tanfolyam végén a részt vevő csoportok vizsga során adhattak számot tudásukról, amelyen megfigyelőként jelen volt Tim Manning ezredes, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége Védelmi Együttműködési Irodájának vezetője és az afganisztáni műveleti területről nemrég hazatért Sándor Tamás ezredes, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka is.

Fotó: Dévényi Veronika