Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 290. oldal

Cikkek
1595924433

Megkezdődött a Magyar Honvédség létszámáról szóló határozati javaslat parlamenti vitája

2011. szeptember 13. 9:46

A Magyar Honvédség létszáma a határozat módosítására irányuló javaslat elfogadása esetén 29 700 főre emelkedne. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a szervezeti változtatásokkal és a honvédség nemrégiben átvett, új feladataival indokolta ennek szükségességét.

1595924424

Éjfélig portyáztak

2011. szeptember 12. 11:18

Civilek, katonák, rendőrök, középiskolások és egyetemisták töltötték gyaloglással a szeptember 10-i szombatot Debrecen környékén. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár által meghirdetett Bocskai Portya teljesítménytúrára most először a KatonaSuli programban részt vevő iskolák diákjait is meghívták. A fiataloknak negyven, a felnőtteknek hetven kilométert kellett legyalogolniuk.

1595924411

Összetartozás az értékválságos időkben

2011. szeptember 10. 18:08

Szeptember 10-én Budapesten, a Kelenföldi Egyházközség Magyar Advent Templomában dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ünnepi istentiszteleten vett részt a Fehér Kavics Kelenföldi Református Óvoda fennállásának 10. évfordulója alkalmából.

1595924410

„Az számít, amit egymásért teszünk!”

2011. szeptember 10. 16:51

„A világot a munkába belefeledkezett ember viszi előbbre”, mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szeptember 10-én délelőtt Esztergomban azon az ünnepségen, ahol Szent István-díjjal tüntették ki Makovecz Imre Kossuth-díjas építészt.

1595924405

Merjetek nagyok lenni!

2011. szeptember 10. 5:43

Szeptember 7-én tartotta megemlékező és koszorúzási ünnepségét a budapesti Petőfi Sándor laktanyában a Maléter Pál Rendészzászlóalj. A rendezvényen részt vett Kun Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka.

1595924152

Humánstratégiai „road-show”: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

2011. szeptember 8. 20:32

A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke tartott tájékoztatót a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen a Magyar Honvédség 2012–2021. közötti humánstratégiájáról szeptember 8-án, délután. „Ez az új rendszer fogja meghatározni pályafutásukat a jövőben”, szögezte le beszéde elején az MH Ludovika Zászlóalj tisztjelöltjei előtt dr. Szarka Gábor a felsőfokú katonai oktatási intézmény dísztermében.

1595924148

Felesküdtek a haza védelmére a szerződésesek

2011. szeptember 8. 15:59

„Önök honvédként hazánk, nemzetünk védői: felemelő, magasztos küldetés e szolgálat”, fogalmazott szeptember 8-án, Szentendrén dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a bevonult szerződéses legénységi állomány ünnepélyes eskütételén.

1595924147

Új beszerzési szabályzata van a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalnak

2011. szeptember 8. 15:02

Beszerzési értekezletet tartott a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal. Az eseményen részt vett a hivatal főigazgatója és helyettese, a Beszerzési Igazgatóság teljes állománya, illetve a HM FHH többi igazgatóságának a beszerzésben közreműködő munkatársai. A rendezvény célja a 2011. augusztus 10-én hatályba lépett Beszerzési Szabályzat legfontosabb elemeinek ismertetése volt.

1595924138

A „vasnak” a levegőben a helye

2011. szeptember 7. 21:49

Két Mi–8-as típusú szállító helikoptert és nagy mennyiségű tartalék alkatrészt kapott térítésmentesen Finnországtól a Magyar Honvédség és a magyar légierő. A helikopterek gépkönyveit ünnepélyes keretek között szeptember 7-én, szerdán, Szolnokon adta át Hende Csaba honvédelmi miniszternek Marcus Rantala, a Finn Köztársaság védelmi minisztériumának államtitkára.

1595924135

Ülést tartott a Társadalmi Véleményező Bizottság

2011. szeptember 7. 15:04

A megbeszélésen a bizottság – dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elnökletével – kitüntetésre és előléptetésre javasolt személyekről tanácskozott.