Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kézigránátok az erdőben

Szöveg: Szűcs László |  2008. november 24. 11:45

A 47. héten, azaz november 17–23-a között 30 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljhoz. Ezek közül nyolc esetben a tűzszerészeknek soron kívül kellett intézkedniük.

Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta még azt is: a tűzszerészek idén eddig összesen 2312 bejelentést kaptak.

November 17-én a főváros XII. kerületébe, az Istenhegyi útra riasztották a Magyar Honvédség tűzszerészeit. Az egyik lakóházban ugyanis II. világháborús robbanószerkezetet találtak. A helyszínre érkező tűzszerész járőr – Kelemen Ferenc törzsőrmester vezetésével – a 122 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszromboló gránátot a központi gyűjtőhelyre szállította.

November 18-án ismét a fővárosban akadt dolguk a tűzszerészeknek. A Budai Várban, a Mátyás Templomnál folyó régészeti munkálatok során ezúttal gyalogsági lőszerek kerültek elő. A mintegy két kilogrammnyi lőszert a Strak Vince törzsőrmester vezette tűzszerész járőr a központi gyűjtőhelyre szállította.

Ugyanezen a napon Sopron közelébe is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek. Ugyanis Nagylózs és Ebergőc között, az erdőben, az erdészek több, világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet is találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr a helyszínen megsemmisített 83 darab, magyar gyártmányú Vécsey-kézigránátot, valamint 35 darab, 42 mintájú kézigránátot. Emellett 115 darab 42 mintájú kézigránátot, valamint több mint száz kilogramm vegyes gyalogsági lőszert a központi gyűjtőhelyre szállítottak. A tűzszerészek azt feltételezik, hogy egy világháborús raktárt találtak meg az erdő mélyén.