Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Koszovói futás a békéért

Szöveg: hm.gov.hu |  2010. szeptember 21. 12:18

A koszovói térségben élő nemzetiségek és az ott missziós szolgálatot teljesítő katonák futóversenyen mutatták meg: tudnak békében élni és akár sportolni is egymás mellet. Együtt vágtak neki a mini maratoni távnak, amelyen szépen szerepeltek a magyarok.

A béke nemzetközi napja a „kisemberek" kezébe teszi a béke sorsát. Egy ENSZ határozat szerint – 2002-től kezdődően –, szeptember 21-én ünnepeljük a béke nemzetközi napját. A világszervezet arra kérte az országokat, hogy tekintsék ezt a fegyverszünet és az erőszakmentesség napjának!

A Koszovóban szolgálatot teljesítő Nyugati Többnemzeti Harccsoport felelősségi körzetébe tartozó Istog/Istok-i járásban, magyar és szlovén KFOR katonák, valamint a helyi lakosság részvételével már harmadik alkalommal szerveztek hosszútávfutó versenyt.

„A Mini Maraton – Istog 2010. run for ONE wish!" elnevezésű versenyen valamennyien egy célért futottak: meg akarták mutatni, hogy a térség etnikai sokszínűségének ellenére békésen egymás mellett tudnak élni! A városban szerb és albán nemzetiségek mellett roma, askáli, egyiptomi és bosnyák közösségek laknak" – mondta Faruk Shala, a versenyt szervező Olimpi NGO igazgatója.

A tömeget megmozgató versenyen több kategóriában, mintegy 150 versenyző indult. A magyar és szlovén katonák a 13 kilométeres távot teljesítették.

1595907636
 

A város szívében kialakított célnál az első négy befutó koszovói versenyző volt. Ötödikként ért be a magyar kontingensből Tamasi Zoltán tizedes (58:47)! A szlovénektől a hatodik helyezést érte el Jure Moèivnik tizedes (59:03). Az ünnepélyes eredményhirdetés után Faruk Shala megköszönte a magyar és szlovén kontingens részvételét a már hagyományosnak számító futóversenyen, amely nagymértékben hozzájárult a KFOR erők és a helyi lakosság közötti hatékony együttműködéshez.
A Koszovóban békefenntartói szolgálatot teljesítő magyar és szlovén KFOR kontingens jól kihasználta tehát ezt az alkalmat arra, hogy tudatosítsa a lakosokban a béke jelentőségét.

1595907636
1595907636