Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lélektani műveletek a biztonság növeléséért

Szöveg: Szűcs László |  2009. július 9. 14:39

Hogyan lehet gyengíteni az ellenség vagy a potenciálisan ellenséges célcsoport harci motivációit, és növelni az együttműködési hajlandóságot a baráti célcsoport irányába? Hogyan lehet megnyerni az el nem kötelezett vagy bizonytalan célcsoport támogatását? Nos, erről szól a PSYOPS, vagyis a tervezett lélektani műveleti tevékenység.

„Olyan, tervezett, lélektani műveleti tevékenység, amely béke, válság és háború időszakában az ellenséges és a semleges közegekre irányul, és amelynek célja, hogy hatást gyakoroljon a politikai és katonai célkitűzések elérését befolyásoló célcsoport(ok) szellemi beállítottságára, magatartására és viselkedésére" – így definiálja a NATO egyik doktrínája a PSYOPS (Psychological Operations) fogalmát.

CIMIC-PSYOPS egy központban

1595889046
A lélektani műveleti tevékenység a Magyar Honvédség egyik legújabb képessége, mindössze 2004 óta van jelen a haderőben. Ezt a típusú munkát az MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központban (MH CKELMK) végzik, amely a fővárosban a Zách utcai Maléter Pál Laktanyában található.

Hazánk még 2000-ben NATO haderő-fejlesztési célkitűzésként vállalta, hogy megteremti a civil-katonai együttműködési képességet, a CIMIC-et, amellyel minden 21. századi haderőnek rendelkeznie kell. A CIMIC pedig nem más, mint, a civil-katonai együttműködés, vagyis a katonai és civil oldal kormányzati és nem kormányzati szervezetek, a nemzeti hatóságok, a nemzetközi szervezetek, és a helyi lakosság között kiépített és fenntartott koordináció és együttműködés a küldetés eredményes végrehajtása érdekében – mondja Boldizsár Gábor alezredes, az MH CKELMK parancsnoka.

A központ parancsnoki irodájában ülve megtudom még azt is, hogy az MH Civil-Katonai Együttműködési Központ (CKEK) 2003. októberi megalakulását követően hamarosan felmerült a lélektani műveleti képesség kialakítása is. A PSYOPS tevékenység – mint új elem – került be a Magyar Honvédség tevékenységi körébe, s a CKEK 2004. augusztus 4-től működik MH Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ néven.

A két tevékenység összevonása nem volt véletlen, hiszen a PSYOPS egyik fő feladata, hogy „publikálja" mindazt, amit egy hadműveleti területen, egy-egy projekt során a CIMIC végez – árulja el Boldizsár alezredes, akitől megtudom azt is, hogy a PSYOPS gyakorlatilag nem más mint az alkalmazott pszichológia egyik speciális területe. Hiszen az emberek attitűdjének megváltoztatása alapvetően a lélektan feladata.

1595889046
 

Fekete, szürke, fehér

A szakirodalom a PSYOPS tevékenységet három részre osztja. Van az úgynevezett „fekete" PSYOPS, amelynek során az információk és azok forrásának is a „maszatolása" a jellemző. A „szürke" PSYOPS esetében a célközönség számára csak az nem nyilvánvaló, hogy ki az üzenet forrása, maga az információ valós. A „fehér" PSYOPS alkalmazásakor pedig mind az üzenet, mind pedig annak forrása valós.

A Magyar Honvédség csak a „fehér" lélektani műveleteket alkalmazza – teszi hozzá Boldizsár alezredes – vagyis a PSYOPS szakember csakis pozitív, egyértelmű és összekovácsoló tartalmú üzeneteket juttat el a megfelelő célcsoportok számára. A „szürke" és a „fekete" PSYOPS tevékenység leginkább a nagyhatalmak haderőinek és a titkosszolgálatoknak a kedvelt eszköze. Az iraki, sőt az afganisztáni háborúban is nem egyszer volt példa az ilyen típusú propaganda használatára.

– A magyar katonák a hadműveleti területen is csak valós információkat használhatnak fel a lélektani műveleti tevékenység során. Hiszen nekünk nem célunk a lejáratás, vagy a zavarkeltés. Legfontosabb elvünk, hogy amit teszünk és amit mondunk, az szinkronban legyen – mondja az MH CKELMK parancsnoka, majd arról beszél, hogy az ország határain kívül pillanatnyilag két helyszínen végeznek PSYOPS tevékenységet a magyar katonák.

1595889046
 

Az egyik helyszín Koszovó, az itt szolgálatot teljesítő MH KFOR Zászlóaljban szolgál egy olyan tiszt, aki a lélektani műveletek szakértője. Az ő feladata egyébként hamarosan változni fog, mert a KFOR parancsnoksága úgy döntött: centralizálják a PSYOPS tevékenységet Koszovóban.

Afganisztáni tevékenység

Az afganisztáni Baghlan tartományban viszont egyértelműen a magyar vezetésű tartományi újjáépítési csoport

1595889046
hatáskörébe tartozik a PSYOPS tevékenység is. S az itteni feladatok nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőségek a központ állományának. Hiszen Afganisztánban valóban szükség van a „pozitív" üzenetekre és meggyőzésre, már csak azért is, hogy a tartományban szolgáló több száz magyar katona biztonságát növeljék – meséli Boldizsár Gábor alezredes.

Megtudom azt is, Afganisztánban a magyar szerepvállalás kezdete, vagyis 2004 óta vannak jelen CIMIC tevékenységgel foglalkozó katonák, az első PSYOPS szakember pedig a PRT első váltásának kiérkezésekor, 2006. augusztusában kezdte meg a munkát Pol-e Khumriban. Pillanatnyilag 17 magyar CIMIC-PSYOPS csoport szolgál Afganisztánban.

A katonai műveletek során a PSYOPS-nak kétféle tevékenységet kell folytatnia. Az első az úgynevezett tervezett tevékenység, vagyis amikor egy előre ismert feladat megfelelő segítése érdekében kell megtenni a szükséges lépéseket. A siker érdekében ilyenkor a különféle, előre legyártott plakátokat és egyéb audio-vizuális termékeket szokták bevetni. Így volt ez például 2006-ban, amikor a magyar tartományi újjáépítési csoport első váltása megérkezett Baghlan tartományba. A kontingens CIMIC és PSYOPS szakemberei azonnal elkezdték kiosztani a magukkal vitt kiadványokat, amelyekben bemutatták technikai eszközeiket, és azt is, hogy hogyan néz ki egy magyar katona. Egy újabb, már később készült tájékoztató füzet pedig arról tájékoztatja az afgánokat, hogy a magyarok milyen sokat tettek a tartomány újjáépítéséért, emellett pedig az országról is közöl képeket, hangsúlyozva a két nép közötti azonosságokat, hasonlóságokat. Nevezetesen, hogy mi is lovas nemzet vagyunk, amelynek eredete az ázsiai pusztákhoz is visszavezethető. Emellett fényképen ugyancsak jól láthatók a magyarországi muzulmán építészeti alkotások is, például a pécsi dzsámi, vagy éppen az egri minaret.

1595889046
 

A lélektani műveletek másik része a reagáló tevékenység, amelynek során – értelemszerűen – a felmerülő problémákra és kérdésekre kell reagálni a PSYOPS módszereivel. Afganisztánban erre több lehetősége is van a magyar PRT parancsnokának – mondja Boldizsár alezredes, aki maga is szolgált az ázsiai országban, a PRT 5. váltásának parancsnokhelyettese volt, korábban pedig Mozambikban és Koszovóban is teljesített békefenntartó missziót – vannak bérelt óriásplakátok és három helyi lapban is vásároltak felületet a magyar katonák. Itt van lehetőség reagálni a felmerülő problémás kérdésekre. Emellett a PRT parancsnoka minden második héten, a helyi televízióban és rádióban tájékoztatót tart arról, hogy a magyar katonák mit tettek eddig a tartomány békéjéért és újjáépítéséért.

Természetesen nemcsak a különféle békefenntartó missziókban, hanem az országvédelmi feladatokhoz kötve is számos teendője van a CIMIC és a PSYOPS szakembereknek – árulja el az MH CKLEMK parancsnoka. A kijelölt erők megerősítésére, elöljárói intézkedés alapján, úgynevezett modul CIMIC és PSYOPS végrehajtó és törzsi elemeket biztosít a központ. Szükség esetén, az országvédelem, vagy válságkezelés során e szakmai elemek a megerősített zászlóaljakhoz, dandárokhoz kerülnek, s a továbbiakban az egységparancsnokok célkitűzéseinek elérése érdekében szolgálnak.

1595889047
 

Kreativitás, kommunikáció, motiváltság

Ki a jó PSYOPS-os? – teszem fel a kérdést a beszélgetés során Boldizsár alezredesnek. A parancsnok szerint nem elég a jó kommunikációs képesség, a nyílt gondolkodás, a motiváltság és a kreativitás, szükséges az is, hogy a PSYOPS-szal foglalkozó katona ismerje a szakmai módszertanokat, s folyamatosan képezze magát. Hiszen szinte tökéletesen ismernie kell azt a környezetet – a kultúrát, az írott és íratlan törvényeket – amelyben szolgálni fog. Ezért nagy segítség az állománynak, hogy a központban már két, szakképzett antropológus is dolgozik. Az ő ismereteik nagyban segítik a PSYOPS-os katonák felkészülését egy-egy feladatra. Az embertannal, viselkedéskutatással, szokásokkal, hagyományokkal és társas érintkezéssel foglalkozó szakemberek jelenléte egyébként csak a nagy PSYOPS hagyományokkal rendelkező országok – például az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország – hadseregeiben volt eddig jellemző.

A lélektani műveletekről szólva nem szabad elfelejtkezni az PSYOPS ellentevékenységről, vagyis az úgynevezett Counter PSYOPS-ról sem – teszi hozzá Boldizsár Gábor alezredes – hiszen nemcsak mi alkalmazhatunk ilyen tevékenységet ellenségeinkre, vagy a kijelölt célcsoportokra, hanem ők is ránk. Éppen ezért az ilyen Counter PSYOPS tevékenységeket a magyar szakembereknek is jól kell tudni kezelniük.

1595889047
 

Fotó: Dévényi Veronika és archív