Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olimpiai béke

Szöveg: honvedelem.hu |  2011. június 29. 15:12

Amellett, hogy olimpiai és világbajnok, Magyarország köztársasági elnökének több mint 25 év sportdiplomáciai tapasztalata van a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként. Dr. Schmitt Pál emellett – a legfőbb közjogi méltóságként, a magyar alkotmány értelmében – a Magyar Honvédség főparancsnoka. Éppen ezért nem is választhatott volna szívéhez közelebb álló témát, mint az olimpiai fegyvernyugvás, amikor június 3-án Rómában, a NATO Védelmi Akadémián (NDC) előadást tartott az intézmény szenior tanfolyamának résztvevői számára.

1595920932
A nemzetközi hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta Magyarország köztársasági elnökét, aki az Olasz Köztársaság elnökének meghívására érkezett a százötven éves olasz egység nemzeti ünnepére. A hivatalos program másnapján tett látogatást a NATO Védelmi Akadémián, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének felsőszintű oktatási intézményében.

A látogatás során az elnöknek lehetősége nyílt találkozni az Olaszországban szolgáló magyar katonákkal. Az előadás utáni megbeszélésen az NDC működésért felelős magyar igazgató tájékoztatta az államfőt az ott végzett munkájukról.
A szövetség déli parancsnokságáról Rómába érkezett magyar csoport tevékenységét pedig a nápolyi nemzeti rangidős magyar katona foglalta össze, részletesen kitérve a szövetség folyó műveleteire, amelyből természetesen ők is kiveszik a részüket. A beszélgetésen szó esett a sportról is, ugyanis több jelen lévő katona is teljesítette már a maratoni távot.

A köztársasági elnök megelégedéssel hallgatta, hogy a honvédek tisztességgel megállják a helyüket a nemzetközi környezetben.
Az elnök olimpiai békéről szóló előadása abból indult ki, hogy hogyan tud a világ legnagyobb sporteseménye hozzájárulni a nemzetközi béke és biztonság elősegítéséhez, illetve, hogy hogyan tudják a konfliktusok befolyásolni az olimpiai játékokat?
Az olimpiai játékok, valamint a háború és béke kérdései a történelem során mindig összekapcsolódtak. Az ókori Görögországban fegyverszünetet hirdettek az olimpiák előtt és a játékok idejére; a béke sarokköve volt az eseménynek.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin július 8-án megjelenő számában!)