Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Riport

Cikkek
kovacs_mester_borito

A tűzben edzett férfi

2024. február 18. 7:37

A hetvenkilencedik évében járó Árgyelán János kovácsmester egy kiveszőben lévő mesterség letéteményese: a Békés vármegyében élő szakember 1959 óta foglalkozik vasmegmunkálással. Mint mondja, a kovácsmesterek valaha megbecsült iparosréteget képeztek a város életében, a mezőgazdaság mellett a hadsereg is tőlük függött.

Dombóvár_index

„Messzire lő és senki sem látja”

2024. január 31. 21:08

Az első ösztönös reakció az, hogy „hűha, nem gondoltam volna, hogy a PzH ilyen nagy.” A második már konkrét kérdés: „fel lehet rá mászni?” Utána pedig újabb és újabb kérdések érkeznek, amiket a tatai tüzérek és a Tolna vármegyei toborzók szinte alig győznek megválaszolni.

monte grappa

Ahol a levegőben vibrált az évszázados múlt

2023. december 15. 7:38

Mindannyian ismerjük a mondást, „a sors útjai kifürkészhetetlenek”. Az élet számtalan esetben produkál olyan történeteket, amiket még a leghíresebb (forgatókönyv)írók is csak több hónapnyi kemény munkával tudnának fikcióként papírra vetni. És ezen igaz sztorik főszereplői gyakran hétköznapi emberek – mint ezúttal is. Ismerjék meg két tizedes – nagypapa és unokája – nem mindennapi történetét.

Egyed_nyitó2

A két „negyvennyolcas” Egyed

2023. október 14. 10:11

Ez a cikk nem született volna meg, ha anyai nagyapám édesapját nem úgy hívják, mint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik honvéd őrnagyát. Dédnagyapám harcolt és megsebesült az első világháborúban, utóbbi pedig egy ideig a szabadságharc 63. zászlóaljának parancsnoka volt. Úgy véltem, rokoni szálak lehetnek a két férfi között, ezért kezdtem történelmi nyomozásba – egészen pontosan kutatásba; és e két szó közötti jelentésbeli különbségnek a későbbiekben még lesz jelentősége –, amelynek eredménye eme különleges kettős portré.

3

Akik valóban készen állnak arra, hogy tegyenek hazájukért

2023. július 16. 7:37

Altisztavatás, 2023, Hősök tere. A nagy meleg ellenére több ezer civil volt kíváncsi az ünnepélyes eseményre. Többségüknek talán puszta látványosságnak tűnhettek az egységesen, ritmikusan kiejtett szavak, az egész héten át begyakorolt, katonás mozdulatok…

berak3

„Motort indíts!”

2023. június 14. 9:27

Az önjáró löveges harcjárműoszlop, mint zsákmányához közelítő kígyó, a kavicsos hátsó úton lassan bekúszik a vasútállomásra. Kora tavasszal elszállított, öles fenyők levedlett, napszítta kérgeinek kesernyés illatát árasztja a forró peron, melyen hamarosan kezdetét veszi a berakodás.

nyito

„A múltat őrizni, ápolni kell és tanulni belőle!”

2023. június 13. 7:17

Pillanatnyilag egyetlen térkép sem jelöli azt a második világháborús emlékhelyet, amit az óbaroki születésű Kovács Ferenc épített és gondoz a mai napig a falu határában, az erdőben. A mementó tizenegy hősi halált halt magyar katonának állít emléket.

vv (2)

Szennyezettből tiszta

2023. április 3. 8:32

A Magyar Honvédségnél rendszeresített gázálarcból négyféle méret létezik. De bármelyiket is vegye fel az ember, a világ előbb-utóbb óhatatlanul megváltozik számára...

Kőszeg_index

A fehér bevonat rejtélye

2023. március 23. 15:00

Rendhagyó feladatban segédkezett az MH Egészségügyi Központ (MH EK) Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet három munkatársa, akik többszáz éve érintetlen kripták levegőjének bakteriológiai célú mintavételét és vizsgálatát hajtották végre a felújítás alatt álló kőszegi Szent Jakab-templomban tartott régészeti ásatáson, március 21-én.

20230322_KG_csor_vegyvedelmikikepzes_009

Mentesítés után vissza a harcmezőre

2023. március 23. 7:19

A bakancs alatt mállik, porzik a bakonyi felszín. Próbálunk óvatosan poroszkálni a cserjék között, már-már tisztelettudóan, mert itt, a „tiszta térfélen” komoly precizitással zajlanak az előkészületek a szennyezett oldalról érkezők fogadására. Összhang, rend, hatékonyság – a vegyivédelmi katonák csendben, fegyelmezetten serénykednek.