Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katona-egészségügyi képességek, többnemzeti jelleggel

Szöveg: Szűcs László |  2011. május 24. 15:42

Május 23. és június 7. között tart az idei év legnagyobb kiképzési rendezvénye, a Dinamikus Együttműködés 2011 elevezésű gyakorlat. Erre építve rendezik meg június 6-7-én a Vigorous Warrior 2011 nevű, többnemzeti katona-egészségügyi dinamikus és statikus bemutatót a nullaponti lőtéren. A részletekről dr. Németh András orvos dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Egészségügyi Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ parancsnoka tájékoztatta a honvedelem.hu-t.

Az elmúlt években a Magyar Honvédség a képességeit a minden esztendőben megrendezett Bevetési Irány gyakorlatokon mutatta be az ország politikai és katonai vezetésének. Mindeddig azonban a katona-egészségügy nem mutatkozott be. Most erre egy többnemzeti bemutató keretében lehetőségük lesz a szakembereknek.

Június 6–10. között ugyanis Budapest ad otthont a NATO Egészségügyi Szolgálatfőnökök Tanácsa (COMEDS) 35. plenáris ülésének. E konferencia keretében rendeznek egyedülálló szakmai napokat június 6–7-én, a nullaponti lőtéren. E rendezvényeken a plenáris ülésen részt vevő katona-egészségügyi szakemberek többnemzeti, statikus és dinamikus katona-egészségügyi bemutatót tekinthetnek meg – mondta dr. Németh András orvos dandártábornok. A Honvéd Vezérkar megbízott egészségügyi csoportfőnöke hozzátette: a bemutatónak azért éppen Magyarország adhat otthont, mert hazánkban 2008 óta működik a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja – jelenleg hét nemzet közreműködésével, ám két további ország már jelezte részvételi szándékát. A kiválósági központ a NATO katona-egészségügyi képességének olyan tudományos, kutató, tervező, szervező műhelye, amely a szövetség katona-egészségügyi struktúrájából hiányzó képességeket pótolja. Részletes kidolgozói, tervezői-szervezői munkát végez.

„A szervezet alapításában részt vevő országok úgy döntöttek, hogy szeretnének bemutatkozni, mint katona-egészségügyi közösség egy gyakorlaton is. Ehhez találták meg az ideális helyszínt, Magyarországot" – mondta a tábornok, majd arról beszélt, hogy „hosszas előkészítés után a Honvéd Vezérkar főnöke úgy döntött, hogy a Dinamikus Együttműködés gyakorlatra építve szervezzük meg saját, Vigorous Warrior 2011 – azaz magyarul Bátor Harcos – elnevezésű bemutatónkat".

A bemutató forgatókönyvét úgy állították össze, hogy a katona-egészségügyi ellátás valamennyi szintjét demonstrálja, az ön- és kölcsönös segélynyújtástól kezdve a ROLE-III-as és a ROLE-IV-es szintekig bezárólag – emelte ki a dandártábornok, hozzátéve: az egészségügyi képességek szintjei elég bonyolultnak tűnhetnek a civilek számára. A legalsó szint az ön- és kölcsönös segélynyújtás, amelyet az úgynevezett ROLE-I szint követ. Ezen a szinten már orvos és megfelelő szakszemélyzet látja el a sérülteket. A ROLE-II-es szintű ellátás azt jelenti, hogy az élet-, és végtagmentő sebészeti ellátást mobil, a terepen bárhol alkalmazható tábori egészségügyi egységben végzik.

A Vigorous Warrior 2011 bemutató során elsősorban e két szint működését tekinthetik meg a COMEDS résztvevői – mondta dr. Németh András dandártábornok. A bemutató alapját egy német tábori kórház adja a szakszemélyzettel és a technikai eszközökkel. Az egészségügyi ellátásban részt vevő csoportot a holland szakemberek biztosítják, az osztályozóteret pedig a magyarok működtetik majd. „Így, a NATO történetében először üzemeltetünk majd ROLE-II szintű tábori egészségügyi képességet többnemzeti jelleggel. A nagyközönség számára pedig be tudjuk mutatni, hogy az egységesített eljárások és protokollok alapján, milyen feladatokra vagyunk alkalmasak" – tájékoztatott a megbízott egészségügyi csoportfőnök.

Mint megtudtuk, a gyakorlat másik fontos eleme a légi MEDEVAC képesség, amelyet Csehország és Magyarország mutat be. A cseh haderő egy sebesültszállító helikopterrel vesz részt a gyakorlaton. A franciák pedig az új tábori egészségügyi képességük bemutatásával érkeznek a gyakorlatra. Mindez egy úgynevezett előretolt sebészeti életmentő csoport bemutatását jelenti, melyet magyar helikopter fog a helyszínre szállítani. A vendégek látni fogják, hogy a technikai eszközöket harminc percen belül lehet telepíteni, és a személyi állomány is felkészül a feladat végrehajtására e fél óra alatt.

A bemutató végén pedig kitérnek arra is, hogy a ROLE-II szintről a ROLE-III-ba, vagyis a végleges ellátás helyszínére szállítják a sérülteket. Ezen a bemutatón a helyszín a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ lesz.

„Korábban, egészen pontosan tíz évvel ezelőtt volt már egy nemzetközi katona-egészségügyi rendezvény Magyarországon, amelynek akkor a célja a magyar katona-egészségügy bemutatása volt. Az azóta eltelt időkben a magyar katona-egészségügyi szakemberek bebizonyították, hogy felkészültek, s valamennyi szakterületen képesek helytálló tevékenységet folytatni, akár misszióban, akár pedig a NATO parancsnoki struktúrájában" – mondta a tábornok, hozzátéve: „mindezek mellett több, különleges képességet is tudtunk biztosítani a szövetség számára. Az egyik ilyen az a preventív laboratórium volt Koszovóban, amely nyolc esztendőn keresztül, évente 16-17 ezer mintát vizsgált meg. De lehetne beszélni akár a Mobil Biológiai Laboratóriumról is, amely közreműködött az athéni olimpia és a rigai NATO-csúcstalálkozó biztosításában is."

Az idei év második felének kiemelt feladatairól szólva Németh tábornok hangsúlyozta: az ősszel ismét megrendezik az amerikai-magyar katonaorvosi konferenciát, amely két évtizedes múltra tekint vissza. Az egyhetes kurzus célja, hogy a két nemzet katona-egészségügyi szakemberei az együttműködés tapasztalatait tudományos szinten is feldolgozzák.

Fotó: Archív