Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 266. oldal

Cikkek
1595903768

Por, vér és füst

2010. június 29. 5:59

A múlt héten az egyéni értékelőlapok alapján végrehajtott „keretszűkítés” után már csak 120 százalékos feltöltöttséggel folytatta a felkészülését a MH Tartományi Újjáépítő Csoport kilencedik váltásába készülő állomány. A kiképzés utolsó két hetére csatlakoztak magyar társaikhoz a montenegrói, horvát és albán kollégáik is, akik szintén tagjai lesznek a PRT-nak.

1595903765

Súlyos sebesült és harcképtelen gépjármű a bázison

2010. június 28. 20:39

Ezen a héten kedden és szerdán rendezik meg az Afganisztánba készülő MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) kilencedik váltása számára a misszió előtti felkészítést záró gyakorlatot. A magyar katonák a gyakorlatra való „trenírozás” részeként hétfőn, a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison bemutatták felkészültségüket az újságíróknak is.

1595903756

Új alegységzászló a Helyőrségtámogató Parancsnokságnak

2010. június 28. 10:02

A székesfehérvári Alba Regia Laktanya alakuló terén, a KIPSZER Elektromos Szerelő Zrt. június 27-e, a Lövészek Napja alkalmából, alegységzászlót adományozott a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Helyőrségtámogató Parancsnoksága számára.

1595903755

Meghalt négy norvég katona Afganisztánban

2010. június 28. 8:40

Négy norvég katona vesztette életét vasárnap Afganisztán északi részén, amikor felrobbant egy út mentén elhelyezett pokolgép – közölte a norvég hadsereg. A négy katona páncélozott járművön utazott Farjáb tartományban, amikor a robbanószerkezet működésbe lépett – közölte Heidi Langvik Hansen, a tárca szóvivője.

1595903753

Lázadókkal végzett a légicsapás

2010. június 28. 6:12

Nyolc afgán lázadó, köztük egy helyi tálib parancsnok meghalt egy amerikai légicsapásban az ország északi részén – közölték NATO- és afgán tisztségviselők vasárnap. A szombaton Kunduz tartományban végrehajtott támadás felkelők egy mezőn összegyűlt csoportja ellen irányult Sahar Dara körzet egy lakatlan részén, Kunduz várostól mintegy 30 kilométerrel nyugatra.

1595903752

Súlyos gondokról beszél a CIA igazgatója

2010. június 28. 6:09

“Súlyos gondok” vannak az afganisztáni háborúval, a vártnál nehezebben és lassabban halad a szövetségesek akciója – mondta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója egy vasárnapi interjúban. Leon Panetta arról is beszélt az interjúban, hogy megítélése szerint Iránnak elegendő alacsony dúsítású uránja van “két atomfegyver előállításához”.

1595903752

Elesett egy lengyel katona

2010. június 27. 13:10

Életét vesztette aknamentesítés közben egy lengyel katona Afganisztánban szombat este – közölte a lengyel hadsereg közleménye. A 26 éves katona a robbanószerkezet hatástalanította, amikor egy távirányítású robbantás halálosan megsebesítette.

1595903751

Véres június: már 85 szövetséges katona esett el

2010. június 27. 7:08

Életét vesztette szombaton Afganisztán déli részén a nemzetközi erők egy katonája. Állampolgárságát nem közölték. Út mentén elhelyezett, házilag barkácsolt robbanószerkezet oltotta ki az életét. Júniusban vele együtt 85 külföldi – köztük 51 amerikai – katona halt meg Afganisztánban. A csaknem kilenc éve tartó afganisztáni háborúnak ez a legvéresebb hónapja.

1595903750

Öt éven belül előrelépést várnak Afganisztántól a G8-ak

2010. június 27. 7:03

Irán és Észak-Koreát bírálták a világ nyolc legfontosabb ipari államának vezetői a kanadai Huntsville városában megrendezett csúcstalálkozójukról kiadott szombati közlemény szerint, de foglalkoztak a “tarthatatlan” gázai helyzettel is, és felvázoltak egy ötéves tervet az afganisztáni kivonulásról.

1595903747

Harci robot osztott nyalókát a Hadikikötőben

2010. június 26. 19:45

Tűzszerész kutyák, harci robotok, hajómodellek várták a látogatókat a Magyar Honvédség Hadikikötőjében szombaton, a MH. I Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred nyílt napján. A rendezvényen a kicsik tüzet olthattak, a kíváncsiak grafológustól kérhettek személyre szabott elemzést, de emellett számos látványos bemutató is megrendezésre került.