Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dr. Varga József - 2. oldal

Cikkek
1595932238

Szakértői egyeztetés Szentendrén

2012. március 3. 20:43

A HM Védelmi Tervezési Főosztály szervezésében február 29-én, szerdán Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián (MH AA) rendezték meg a nem hagyományos módon előállított robbanóeszközök elleni védekezéshez (C-IED) kapcsolódó kiképzés közép-európai szakértőinek egyeztető megbeszélését.

1595931051

Újabb alapkiképzés kezdődött Szentendrén

2012. február 8. 17:26

Lezajlott az idei első bevonulás a szentendrei MH Altiszti Akadémiára. Február 7-én 59 szerződéses katona kezdte meg három hónapos egységes katonai alapkiképzését, hogy annak befejeztével a Magyar Honvédség alakulatainál folytathassák katonai szolgálatukat. 

1595930709

Hegyen–völgyön

2012. január 27. 18:26

A testnevelési követelményekben évente két alkalommal előírt menetgyakorlat a katonák fizikai álló- és tűrőképességének fejlesztését, a közösségi szellem és az egymás iránt érzett felelősség erősítését is szolgálja. A szentendrei MH Altiszti Akadémia (MH AA) törzsfőnöke, Deme Tibor ezredes legalábbis ezt tartotta szem előtt, amikor a 2012. évi menetgyakorlatokat készítette elő.

1595930449

A magyar kultúra napja Szentendrén

2012. január 21. 14:34

„Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések minden évben alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket, melyre jelenünk, és reményeink szerint jövőnk is épülhet” – hangsúlyozta Mikusi Zsolt ezredes, az MH Altiszti Akadémia (MH AA) megbízott parancsnoka a magyar kultúra napja alkalmából a szentendrei laktanyában tartott ünnepi rendezvény megnyitóján.

1595930149

Ahol a hagyományokat is ápolják…

2012. január 18. 14:37

Szentendrén, a megújult altisztképzésnek helyet adó MH Altiszti Akadémián nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományápolásra, az elődök által képviselt értékek megőrzésére.

1595930113

Szentendrén is megemlékeztek a doni áttörésről

2012. január 14. 12:15

A Szentendrén szolgáló katonák és közalkalmazottak idén is megemlékeztek a 2. Magyar Hadsereg 1943. január 12-én a Don-kanyarnál, a szovjet túlerő ellen vívott, majd súlyos katasztrófával végződött harcairól.

1595928984

Közös kiképzésen a szentendreiek és a tataiak

2011. december 20. 7:19

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár és a szentendrei MH Altiszti Akadémia katonái tartottak közös kiképzést advent negyedik hetében a csobánkai gyakorlótéren, majd Tatán.

1595928976

Adventi koncert Szentendrén

2011. december 19. 12:02

A szentendrei MH Altiszti Akadémia (MH AA) – a szervezeti átalakítás és a kiképzési, képzési feladatok forgatagában – többéves hagyományt folytatva, idén is a karácsonyi készülődés jegyében rendezte meg a helyőrségi zenekar adventi koncertjét december 15-én.

1595927741

Lánglovagok kiképzésen

2011. november 23. 11:34

Az MH Altiszti Akadémia (MH AA) – folytatva a jogelőd MH Központi Kiképző Bázis által 2008-ban a Budapesti Tűzoltó Parancsnoksággal megkötött együttműködést – november 21-én, hétfőn megkezdte újabb 47 tűzoltóújonc alaki kiképzését.

1595927727

Alelnöki látogatás Szentendrén

2011. november 21. 16:40

Az MH Altiszti Akadémiát látogatta meg Csampa Zsolt országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának (HRB) alelnöke november 17-én, csütörtökön Szentendrén.