Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

elismerés - 201. oldal

Cikkek
1595919041

A kerület napját ünnepelték

2011. május 21. 21:10

A kerület napján, május 21-én, Budavár visszafoglalásának 162. évfordulója alkalmából Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat megemlékezést tartott a Városházán. A képviselő-testület döntése alapján minden évben ekkor adják át a díszpolgári elismeréseket. Az idén Horthy Istvánné, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona részesült e kitüntetésben. Ünnepi köszöntőt dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott.

1595919035

Magyar honvédelem napja Szentendrén

2011. május 21. 11:17

Közös ünnepi állománygyűlésen emlékezett meg a szentendrei laktanyában az MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) és MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola (MH KPTSZI) személyi állománya Buda visszafoglalásának 162. évfordulójáról május 20-án, pénteken.

1595919034

Szomszédok egymás közt Hódmezővásárhelyen

2011. május 21. 9:11

Szerb és magyar katonák készültek békefenntartói feladatok ellátásra egy hétig Hódmezővásárhelyen. A NEIGHBOURS (szomszédok) elnevezésű többnapos közös foglalkozáson mindkét fél részéről egy-egy szakasz vett részt. A kiképzés zárógyakorlatát május 20-án tartották a Zrínyi Miklós laktanyában. A forgatókönyv szerint a terroristák váltságdíj reményében elrabolták a Vöröskereszt egyik vezetőjét, a „vizsgafeladat” az ő kiszabadítása volt.

1595919024

Honvédelem napi ünnepség a protokoll igazgatóságon

2011. május 20. 15:36

A magyar honvédelem napjára emlékeztek a Honvédelmi Minisztérium Protokoll és Rendezvényszervező Igazgatóságán. A május 20-án megtartott ünnepségen felolvasták a Magyar Köztársaság elnökének levelét, és egyperces néma vigyázzállással emlékeztek az Afganisztánban szolgálatteljesítés közben életüket vesztett magyar katonákra. Az ünnepségen részt vett Ronkovics József nyugállományú vezérőrnagy, a HM Miniszteri Kabinet miniszteri főtanácsadója.

1595919024

Száz év katonai kitüntetései – kiállítás-megnyitó

2011. május 20. 15:10

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke május 20-án, pénteken délelőtt részt vett a magyar honvédelem napja alkalmából rendezett „’48-tól ’48-ig” – Katonai kitüntetések a Magyar Honvédség első évszázadából című kiállítás megnyitóján. A Honvédelmi Minisztériumban, az MH Műveleti és Doktrinális Központ folyosóján tartott rendezvényen Gulyás Zoltán dandártábornok, a központ parancsnoka mondott beszédet.

1595919023

Köszönjük honvédek!

2011. május 20. 13:33

Május 19-e az a nap volt Székesfehérvár életében, amikor a honvédség és a civil lakosság több rendezvény keretében is találkozhatott egymással. A városban települt alakulatok kora délutántól kezdve ízelítőt adtak mindennapi életükből az Alba Pláza előtti téren, este pedig a Vörösmarty Színházban rendezett gálaműsor keretében úgymond Székesfehérvár köszöntötte katonáit. Ezt a köszöntést aztán a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar igen emlékezetes műsorral hálálta meg.

1595919016

Átadták a „Magyar Hadisírgondozásért” kitüntető címeket

2011. május 20. 9:31

A magyar honvédelem napja, május 21. alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Hadisírgondozásért kitüntető címeket adott át május 19-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében.

1595918770

Központi ünnepség a honvédelem napja alkalmából

2011. május 19. 16:41

Május 21., a magyar honvédelem napja alkalmából a Stefánia Palotában rendezték meg szerdán délelőtt a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét, amelyen elismerések átadására is sor került. Az eseményen megjelentek a tárca és a Magyar Honvédség vezetői, és beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter.

1595918769

A Magyar Köztársaság elnökének köszöntője a Honvédelem napja alkalmából

2011. május 19. 14:50

A Honvédelem napján őszintén bízom benne, hogy a gondok leküzdésére esküdött katonáink nem csak feljebbvalóik utasításait , de hivatásuk erkölcsi parancsait is végrehajtva az önzetlenség és elszántság lendületét adják Magyarországnak – olvasható dr. Schmitt Pál köztársasági elnöknek a Honvédelem napja alkalmából írt köszöntőjében.

1595918762

Gyászol a debreceni dandár

2011. május 19. 8:30

Együtt gyászolta május tizennyolcadikán, szerdán reggel a debreceni dandár minden dolgozója azt a két katonát, akik Afganisztánban, szolgálatteljesítés közben életüket vesztették. A dandársorakozót ezúttal Róth Orsolya őrmester és Dálnoki András szakaszvezető tiszteletére rendelte el dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka. Értük szólt a díszsortűz, nekik szólt a díszmenet, hozzájuk szólt a Himnusz…