Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európai Unió - 161. oldal

Cikkek
1595870903

Tisztavatás és születésnap

2007. augusztus 22. 13:08

2007. augusztus 20-án – a korábbi hagyományokkal szakítva – elsőként nem a Parlament előtt, hanem a Hősök terén tartották az ünnepélyes tisztavatást. Ám a rendezvény megőrizte az elmúlt évtizedek során megszokott méltóságot, sőt több tekintetben túl is mutatott a régi kereteken: a szép számmal megjelent érdeklődők, családtagok egy eddig sosem látott látványosságokat felmuató – ám korántsem hivalkodó – tisztavatásnak lehettek tanúi, amelynek a végén harci légi járművek szelték a levegőt.

1595870885

Új légvédelmi rendszert tesztelnek a finnek

2007. január 1. 0:00

Finnország RBS–70 légvédelmi rendszert rendelt. A Saab Bofors Dynamics RBS–70 típusú, rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer gyártásáról szóló, 85 millió dollár értékű szerződést kötött a finn szárazföldi erőkkel. Az első szállítmány várhatóan 2008 végére érkezik a skandináv ország hadseregéhez. E megrendelés nyomán az RBS–70 (képünkön) gyártását 2010-ig bizonyosan folytatja a svéd cég.