Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

hadtörténet - 134. oldal

Cikkek
1595965566

Terció, négyszög, csatárlánc

2014. január 16. 9:35

„Terció, négyszög, csatárlánc – Gyalogsági harcászati formák és eljárások a 16. század első felétől a 17. század közepéig” – ezzel a címmel folytatódik a „Hadtörténelmi Délutánok” elnevezésű programsorozat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban; az újévben elsőként január 25-én, szombaton, 13:30 órától. Ez alkalommal dr. Kelenik József alezredes, a HM HIM múzeumigazgató-helyettese tart előadást.

1595965525

A magyar királyi 2. honvéd hadseregre emlékezve (3. rész)

2014. január 12. 9:19

1943. januárjában a Don-kanyarnál védekező magyar királyi 2. honvéd hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett a hatalmas technikai és létszámfölényben lévő szovjetektől. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda. Az évforduló alkalmából a Katonai Filmstúdió három részes stúdióbeszélgetést készített dr. Szakály Sándor történész, dr. Szabó Péter történész és Sára Sándor filmrendező részvételével.

1595965516

A magyar királyi 2. honvéd hadseregre emlékezve (2. rész)

2014. január 11. 10:18

1943. januárjában a Don-kanyarnál védekező magyar királyi 2. honvéd hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett a hatalmas technikai és létszámfölényben lévő szovjetektől. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda. Az évforduló alkalmából a Katonai Filmstúdió három részes stúdióbeszélgetést készített dr. Szakály Sándor történész, dr. Szabó Péter történész és Sára Sándor filmrendező részvételével.

1595965331

A magyar királyi 2. honvéd hadseregre emlékezve (1. rész)

2014. január 10. 11:56

1943. januárjában a Don-kanyarnál védekező magyar királyi 2. honvéd hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett a hatalmas technikai és létszámfölényben lévő szovjetektől. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda. Az évforduló alkalmából a Katonai Filmstúdió három részes stúdióbeszélgetést készített dr. Szakály Sándor történész, dr. Szabó Péter történész és Sára Sándor filmrendező részvételével.

1595964658

Ez történt december 24-én, illetve karácsonykor

2013. december 21. 14:28

December 24-e és a karácsony két napja a szeretet ünnepe, amit általában a családjával tölt az ember. Az elmúlt évszázadokban azonban számos példa bizonyította, hogy az ünnepi napok sem mindig a békességről szóltak. A történelmi események közül választottunk most ki – szigorúan szubjektív szempontok szerint – tízet, szokásos heti listánkhoz.

1595964610

Az ulti nem szerencsejáték, hanem szellemi sport

2013. december 18. 10:13

Az ulti olyan, mint az élet: csak ritkán jók a leosztott lapok, általában inkább közepesek vagy ennél is rosszabbak, de ezekkel is lehet nyerni, talán ezért is kedveljük annyira. Ez nem szerencsejáték, hanem egy rendkívül szofisztikált, kifinomult szellemi sport – mondta Hende Csaba Budapesten, a Stefánia Palotában december 17-én.

1595964075

Magyar katonai delegáció utazott első világháborús lengyel csataterekre

2013. december 10. 18:25

Magyar katonai delegáció utazott Lengyelországba, hogy első világháborús csatatereket keressen fel – közölte a Honvédelmi Minisztérium december 10-én, kedden az MTI-vel.

1595963444

Zalai honvédek a Donnál

2013. november 25. 18:40

Zalai honvédek a Donnál címmel megjelent Molnár Andrásnak és Szabó Péternek a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetét dokumentáló kötete a Zala megyei levéltár kiadásában.

1595962883

Büszkének kell lennünk egykori katonáinkra

2013. november 15. 16:28

Büszkének kell lennünk egykori katonáinkra és a hősi halottak emlékének ápolása nemzeti ügy – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott kegyeleti konferencián november 15-én.

1595962864

Barátokat szereztek a magyar nemzetnek

2013. november 14. 14:11

A közös múlt összekapcsol, és a jövőképünk is közös az egyre nagyobb és egyre erősebb török nemzettel – mondta Hende Csaba november 14-én Budapesten, a Magyar honvédtábornokok oszmán szolgálatban című könyv bemutatóján.