Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvéd kollégium - 4. oldal

Cikkek
honved_kozepiskola_6

Kratochvil: a honvédelmi nevelés bölcsője

2022. január 21. 13:51

A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium tervei szerint 2030-ig mintegy tíz honvéd középiskola és kollégium kezdi meg működését Magyarországon. A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium után, tavaly nyáron Nyíregyházán adták át a Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumot, ez év őszén pedig Hódmezővásárhelyen is megkezdi működését a Honvéd Középiskola és Kollégium.

MHPK_es_KOB_ur_latogatasa_Debrecenben_20220107_19 copy

Legyetek büszkék magatokra!

2022. január 7. 16:26

Kötetlen fórumbeszélgetésen kérte ki a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékeinek véleményét dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy január 7-én, pénteken, Debrecenben. A Magyar Honvédség parancsnoka elmondta: az a cél, hogy a diákok tanulmányaik mellett jól is érezzék magukat, és büszkék legyenek arra, hogy honvéd kadétok.

Nyíregyháza_Mikecz (nyitó)

Élménydús hétvége a nyíregyházi honvéd kollégiumban

2021. december 15. 14:57

A novemberi Szent Márton naphoz kötődő program után már másodszor vettek részt hétvégi honvédelmi gyakorlati oktatáson a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumának növendékei.

Spirit FM_Kovács_István_alezredes_nyitó

„A szem csillogásából látni, kiből lehet katona”

2021. december 9. 16:24

A honvéd középiskolák mai magyar közoktatásban való szerepéről beszélt Kovács István alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója a Spirit FM „Katonadolog” című műsorának december 9-ei, csütörtöki adásában.

Kratochvil_nyílt_nap_nyitó

Nyílt nap a Kratochvilban

2021. november 13. 9:41

Nyílt napot rendezett a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium november 5-én. A programra közel száz településről mintegy háromszáz érdeklődő látogatott el.

Szabó_Lajos_zászlós_tanévnyitó (1)

Így telnek a növendékek napjai a nyíregyházi honvéd kollégiumban

2021. november 8. 7:08

Az augusztus 31-ei évnyitó után elkezdődött a 2021/2022-es tanév a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumába bevonuló diákok számára. Az azóta eltelt időszak tapasztalatairól Horváth András alezredessel, a kollégium vezetőjével beszélgettünk.

LALA3247

Indul a tanév a nagy múltú katonavárosban

2021. augusztus 31. 20:58

Ünnepi évnyitóval ért véget a nyár és kezdődött el a 2021/2022-es tanév a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégiumába bevonuló diákok számára augusztus 31-én, kedden. Az évnyitón – amelyen mások mellett dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is jelen volt - Szabó István, a tárca honvédelmi államtitkára mondott beszédet.

Nyíregyháza_új_honvéd_kollégium (nyitó)

Átadták az új honvéd kollégiumot Nyíregyházán

2021. augusztus 14. 14:32

„Elengedhetetlen, hogy olyan fiatal nemzedék nőjön fel mögöttünk, aki fontosnak tartja hazánk, nemzetünk sorsát és boldogulását, hogy elkötelezettek legyenek a hazájuk iránt és legyenek hozzá lojálisak” - hangsúlyozta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium Nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium ünnepélyes átadásán tartott beszédében, augusztus 14-én, szombaton, a Nyíregyházi Egyetemen.

NYHK 02

A sikerre ítélt projekt

2021. augusztus 10. 10:19

Ünnepélyes keretek között adják át Nyíregyházán az új honvéd kollégiumot. Az intézmény feladatairól Horváth András alezredessel, a kollégium vezetőjével beszélgettünk.