Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

honvedelem.hu / MTI - 2242. oldal

Cikkek
1595898036

Feladta magát a terrorista

2010. március 8. 5:30

Feladta magát a Baszk Haza és Szabadság (ETA) spanyolországi szakadár szervezet egyik feltételezett tagja a délnyugat-franciaországi Biarritz repülőterén a hatóságoknak – közölték a nyomozáshoz közelálló forrásból. A férfi szombaton adta fel magát. A spanyol sajtó értesülése szerint az illető Javier Atristain Gorosabel.

1595898035

Brutális túlterheltség a kabuli amerikai nagykövetségen

2010. március 8. 5:28

Majd megszakad feladatai ellátása közben a Barack Obama amerikai elnök ambiciózus Afganisztán-stratégiája “lándzsahegyének” szánt kabuli amerikai nagykövetség, ami kétségessé teszi, hogy a külképviselet képes lesz-e betölteni küldetését – állapította meg az amerikai külügyminisztérium főellenőrének jelentése.

1595898035

A merényletek sem tartották vissza a választókat

2010. március 8. 5:26

Nagy számban szavaztak az irakiak a vasárnapi parlamenti választásokon annak ellenére, hogy lázadók számos terrortámadást követtek el ezen a napon, összesen 38 ember halálát okozták. A részvételi arányról még nincsenek összesített adatok, de azt már lehet tudni, hogy a legalacsonyabb tartományi szavazási arány 55 százalékos, a legmagasabb pedig 90.

1595898035

Láthatatlan iráni robotrepülők a gyártósoron

2010. március 7. 13:13

Az iráni védelmi miniszter bejelentette vasárnap, hogy az ország elkezdte olyan nagy pontosságú és hatótávolságú robotrepülőgépek sorozatgyártását, amelyek rejtve maradnak a radarok előtt. Ahmad Vahidi az állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az új robotrepülőgépek akár 3000 tonna tömegű célt is képesek szétrombolni.

1595898034

Heves harcok Északkelet-Afganisztánban

2010. március 7. 13:01

Heves harcokat vívnak egymással szombat óta a tálibok és a Gulbuddin Hekmatjar hadúrhoz hű Hizb-i-Iszlami milícia tagjai az északkelet-afganisztáni Baglán tartományban. Az összecsapásoknak egy tartományi rendőrfőnök szerint akár nyolcvan halálos áldozata is lehet, köztük polgári lakosok.

1595898034

Véres választások Irakban

2010. március 7. 8:38

Legalább öt ember meghalt, húsz pedig megsebesült sorozatos robbantásokban kora reggel Irak-szerte, a parlamenti választások kezdetekor. Bagdad déli részén két épület összedőlt a robbantásokban, a romok alatt öt ember halt meg, másik 14 megsebesült. Az iraki főváros déli részén egy út mentén elhelyezett pokolgép két embert sebesített meg.

1595898034

Váratlanul Afganisztánba látogatott Gordon Brown

2010. március 7. 8:05

Gordon Brown brit miniszterelnök látogatást tett szombaton az Afganisztánban harcoló brit alakulatoknál, s 200 olyan új, járőrözésre szolgáló jármű beszerzését ígérte nekik, amely hatékonyabb védelmet nyújt az út mentén elhelyezett pokolgépek ellen. Egyúttal hangsúlyozta az afgán rendőri erők kiképzését szolgáló program kibővítésének jelentőségét.

1595898033

Végeztek a vonatrobbantóval

2010. március 7. 8:00

Megsemmisítettek egy szélsőséges fegyveres csoportot az orosz biztonsági erők az elmúlt napokban az ingusföldi Nazrany közelében, tagjai között Szaid Burjatszkijjal, az észak-kaukázusi fegyveres bandák egyik vezérével, aki a Nyevszkij Expressz ellen tavaly elkövetett robbantás egyik tettese volt.

1595898033

Helikopteres támadásban végezték ki a tálib vezetőt

2010. március 7. 7:56

Minden bizonnyal sikerült megölni a pakisztáni tálibok egyik vezetőjét egy helikopteres támadásban. “Valós idejű hírszerzői információt kaptunk, amely szerint Fakir Mohammad a támadás idején találkozót tartott egy másik parancsnokkal, Kari Zia-ur-Rehmannal a szóban forgó búvóhely pincéjében” – közölte szombaton Rehman Malik pakisztáni belügyminiszter.

1595898033

Romlik Moszkva és Teherán viszonya

2010. március 7. 7:51

Irán két hónapos határidőt adott az országban dolgozó orosz kereskedelmi pilótáknak a távozásra, mert nincs szüksége rájuk, közölte a Farsz hírügynökség szerint Hamed Behbahani szállítási és útügyi miniszter.