innováció - 4. oldal
Az innováció növeli a védelmi képességet
2023. május 31. 21:33
Kiemelt szerepe van az innovációnak a védelmi képesség növelésében, a hadsereg modernizációjában - mondta Porkoláb Imre dandártábornok, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) vezérigazgatója május 31-én, a kutatóintézet által szervezett képességbemutatón, Budapesten.
Moszkvicsból Teslába
2023. május 5. 10:24
A béke garantálásának legjobb módja, ha ütőképes, jól kiképzett haderő áll rendelkezésre – nyilatkozta dr. Porkoláb Imre dandártábornok, az M1 csatorna „Ma reggel” című műsorában, május 5-én, pénteken. A Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa a Honvéd Vezérkar főnökének feladatairól is beszélt.
Információs fölény kialakítása és digitalizáció az 5G mentén
2023. május 3. 13:34
„Információs fölény, digitalizáció, szimuláció és kiképzés, feltörekvő és bomlasztó technológiák” címmel rendeztek szakmai workshopot május 2-án, kedden, Budapesten. A rendezvény házigazdája dr. Porkoláb Imre, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa és a Nokia Solutions and Networks Kft. volt. A telekommunikációs cég budapesti székházában tartott rendezvényen ötven szakember osztotta meg tapasztalatait egymással.
Már most a jövőnkben élünk
2023. április 27. 13:39
Április 26-28. között a szentendrei Görgey laktanya ad otthont a „Jövőnk a jövőben” című, középiskolások számára szervezett konferenciának. Az ország különböző pontjairól érkező diákok kibertér, mesterséges intelligencia, dróntechnológia, űrtechnológia és űrhadviselés témakörökben szereznek elméleti és gyakorlati ismereteket. Az esemény első napján előadást tartott dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa.
Sikeres kiber tematikájú szakmai workshop
2023. április 5. 17:02
A Honvédelmi Minisztérium és a Cyber Services Zrt. közös szervezésében sikeres kiber tematikájú szakmai workshopot rendeztek április 4-én, Budapesten. Az esemény fő célja a kapcsolatépítés, lehetséges konzorciumok létrehozásának előkészítése volt az Európai Védelmi Alap (European Defence Fund – EDF) 2023-as pályázati támogatásainak elnyerése érdekében.
„Last of us” – valóság vagy fikció?
2023. április 5. 10:20
A biológiai hadviselésről, annak veszélyeiről, tévhitekről és a valóságról, illetve a védelmi ipari innovációról rendeztek kötetlen beszélgetést április 4-én, Székesfehérváron. A rendezvényen Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa tartottak előadást.
Innovációért kapott elismerést a magyar katona
2023. április 4. 7:18
A NATO Repülőgép-fedélzeti Korai Előrejelző és Irányító Erők a németországi Geilenkirchenben települő, E-3A Komponensénél elismeréseket adtak át azoknak a katonáknak, akik megvalósítható ötleteikkel, újításaikkal hozzájárultak az alakulat küldetésének hatékonyabb teljesítéséhez.
Egy fecske is csinálhat nyarat
2023. április 1. 7:01
Idén február végén alakult meg a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Zrt. A VIKI működésével támogatja a magyar haderő képességfejlesztéseit és várhatóan kiemelkedő gazdaságélénkítő szereppel is bír majd a hazai polgári és katonai célra is alkalmazható technológiák feltérképezésével. Az intézet koncepciójáról és feladatköreiről a programot irányító dr. Porkoláb Imre dandártábornokkal, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosával beszélgettünk.