Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 281. oldal

Cikkek
1595942462

Véget ért a honvédség felmorzsolódásának korszaka

2012. október 4. 14:00

A mai nappal új rend kezdődik a haderő életében: a honvédség felmorzsolódásának korszaka lezárult − mondta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a debreceni Kossuth téren október 4-én, az önkéntes műveleti tartalékosok eskütételén.

1595942457

Aki két német hadseregben szolgál(t)

2012. október 4. 10:49

Németország október 3-án ünnepli újraegyesítésének 22. évfordulóját. Ez alkalomból a Safety Fuel 2012 német−magyar kétoldalú üzemanyag-szaktechnikai gyakorlaton részt vevő Uwe Patz alezredessel beszélgettünk. Jobb interjúalanyt keresve sem találhattunk volna; ő ugyanis az egykori keletnémet néphadsereg fiatal tisztjéből vált – éppen az akkori változásoknak köszönhetően – a Bundeswehr jeles tagjává.

1595942454

A magyar katona tudása európai szintű

2012. október 4. 8:50

A NATO CREVAL ellenőrzést és a héten megkezdődött alapkiképzést tekintette meg Domján László vezérőrnagy. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka elégedett volt a katonák felkészültségével.

1596729981

Főpróba a Hősök terén

2012. október 4. 8:15

Önkéntes műveleti tartalékosok főpróbán gyakorolták el az ünnepélyes eskütétel mozzanatait; az esemény október 4-én, csütörtökön, tíz órakor lesz a Hősök terén – illetve ezzel egy időben Tatán és Debrecenben is.

1595942452

Szélesvásznú moziélmény

2012. október 4. 7:45

A Svéd Légierő stockholmi Repülő Harcászati Szimulációs Központjában (FLSC) vendégeskedtünk, ahol a magyar repülőgép-vezetők és vadászirányítók képzése is történik. A központban pilótáink évi kétszer egy héten keresztül gyakorolhatják az úgynevezett COMAO-k, azaz összetett légi műveletek végrehajtását – szimulációnként egyszerre nyolc gépet irányítva. Helyszíni tudósítás Stockholmból.

1595942448

Tartalékosok nélkül nincs honvédség

2012. október 3. 16:24

A honvédség nemcsak katasztrófahelyzetekben számol a tartalékosokkal, hanem hiányzó beosztások feltöltése, éppen misszióban lévő állomány feladatainak ellátása vagy esetleges pluszfeladatok elvégzése során is – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes október 3-án Debrecenben.

1595942438

Kézfogás a nemzedékek között

2012. október 3. 9:54

Generációk találkoztak a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison a „Kézfogás napján”. A Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium katonai osztályainak növendékei az önkéntes műveleti tartalékosok kiképzésére látogattak el.

1595942436

Újabb képességgel gyarapodott a honvédség

2012. október 3. 7:26

Ez a gyakorlat lehetőséget biztosít a részünkre egy újabb képesség megszerzésére – köszöntötte a „Safety Fuel 2012” elnevezésű, német−magyar közös üzemanyag-szaktechnikai gyakorlat résztvevőit Erdődi Zsolt ezredes Hetényegyházán, október 2-án.

1595942426

„Felkészültünk az ellenőrzésre”

2012. október 2. 9:42

A NATO CREVAL-ellenőrzésre több hónapon át készülő MH Zászlóalj Harccsoport (MH ZHCS) gerincét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalja alkotja. A harccsoport parancsnokát, Deme László őrnagyot az eltelt időszakról és az elvégzett feladatokról kérdeztük.

1595942423

Összetartozás és bajtársiasság

2012. október 2. 7:23

Gőzerővel folyik az önkéntes műveleti tartalékosok kiképzése a budapesti Petőfi Sándor laktanyában. A szeptember 24-én bevonult katonák az október 4-i ünnepélyes eskütételre gyakorolnak felkészítésük utolsó napjaiban.