koronavírus - 45. oldal
Elismerés és köszönet
2020. augusztus 18. 16:58
Az MH Egészségügyi Központ Róbert Károly körúti székhelyén fogadták azokat a magánszemélyeket, valamint vállalatok és szervezetek képviselőit, akik a COVID-19 járványhelyzetben adományokkal segítették a Honvédkórház munkatársainak helytállását. A meghívottak részére prof. dr. Wikonkál Norbert főigazgató elismerő okleveleket adott át.
A Magyar Honvédség is része a Járványügyi Bevetési Egységnek
2020. augusztus 7. 12:32
A koronavírus okozta járványhelyzet első hulláma utáni veszélyhelyzet egyik fontos szerve a Járványügyi Bevetési Egység, melynek a Magyar Honvédség is része – hangzott el azon az augusztus 7-ei, pénteki sajtótájékoztatón, amit Budapesten, a Készenléti Rendőrség laktanyájában tartottak.
Korom Ferenc vezérezredes: átmenetet jelentenek a most érkezett új harckocsik
2020. július 28. 8:52
Átmenetet jelentenek a régóta szolgáló és a későbbiekben érkező harckocsik között a Magyar Honvédséghez most érkezett Leopard 2A4-esek – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna július 28-ai, kedd reggeli műsorában.
Megkezdték a katonák a Pesti úti Idősek Otthona újabb fertőtlenítését
2020. július 20. 14:52
Újra fertőtleníti a Pesti úti Idősek Otthonát az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj Biológiai Mentesítő Csoportja. A feladat megkezdésénél jelen volt Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is.
Megkezdték a katonák a Pesti úti Idősek Otthona újabb fertőtlenítését
2020. július 20. 14:52
Újra fertőtleníti a Pesti úti Idősek Otthonát az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj Biológiai Mentesítő Csoportja. A feladat megkezdésénél jelen volt Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is.
A toborzás is célja volt a speciális önkéntes tartalékos szolgálatnak
2020. július 16. 12:43
A segítségnyújtás mellett a toborzás is célja volt a speciális önkéntes tartalékos szolgálat bevezetésének – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára július 16-án, csütörtök reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Eredményes félévet zártak a toborzóirodák
2020. július 15. 10:33
Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) több szakterületért felelős végrehajtási és működtetési szinten egyaránt. A szervezet parancsnokával, Szűcs Imre ezredessel beszélgettünk intézményük egyik kiemelten fontos feladatáról: a toborzásról és ennek idei első féléves tapasztalatairól.
EU védelempolitikai igazgatók videókonferenciája
2020. július 14. 14:40
Az Európai Unió Tanácsának német elnöksége által szervezett védelempolitikai igazgatói egyeztetést tartottak július 13-án az EU tagországok. A koronavírus járvány következtében kialakult munkarendnek megfelelően, videókonferencia formájában rendezték meg a tanácskozást két munkaülés keretében. Hazánkat dr. Németh Gergely védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte a találkozón.
Bemutatkozó látogatásra érkezett a német nagykövet
2020. július 9. 17:59
A magyar és a német védelempolitikai gondolkodás értékrendszerében és irányaiban rendkívül hasonló – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután bemutatkozó látogatáson fogadta csütörtökön Johannes K. Haindl-t, Németország budapesti nagykövetét.
„Ha a hazádat akarod szolgálni, a Magyar Honvédségnél minden egyes nap megteheted”
2020. július 6. 6:18
Mária Terézia és az alakulat névadója, vitéz Szurmay Sándor emléke előtt tisztelgett a Budapest Helyőrség Dandár június 25-én, a Petőfi laktanyában. A dandár napján adták át a Szurmay-gyűrűket, melynek arany változatát Drábik Géza alezredes, a Támogató Zászlóalj parancsnoka kapta. A hivatásról, a szolgálatról és persze az elismerésről beszélgettünk vele.