Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

misszió - 279. oldal

Cikkek
1595910315

A túlélés a cél!

2010. november 18. 13:05

Életszerű, hatékonyan alkalmazható ismereteket tanulnak a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisán a katonák, akik részt vesznek az e héten zajló emelt szintű katonai közelharc-kézitusa felkészítésen. A kőkemény szentendrei továbbképzésen a honvedelem.hu is jelen volt.

1595910313

Legjobb tudásuk szerint dolgoztak

2010. november 18. 9:53

Lassan végéhez közeledik az afganisztáni Mazar-e Sharifben települt Magyar Honvédség Nemzeti Támogató Elem (MH NTE) első váltásának küldetése. Az eddig elvégzett munkát összegezve elmondható: a katonák mindent megtettek a feladatok eredményes teljesítése érdekében.

1595910310

A lelkész egyben pszichológus is

2010. november 18. 6:04

2007 óta tábori lelkész, most tölti élete és katonai szolgálata első külszolgálatát. A nyugat-koszovói Pejë/Peč városában található Villaggio Italia táborban települő nyugati többnemzeti harccsoport egyéni beosztású tisztje, mégis a magyar katonákkal való foglalkozás a legfontosabb teendője. Nánai László századossal, evangélikus tábori lelkésszel beszélgettünk.

1595910055

Rend a lelke mindennek!

2010. november 17. 12:57

Camp Pannónia olyan, mint egy kis település, és mint mindenhol, itt is gondoskodni kell a belső rendről: az afganisztáni katonai táborban négy horvát katona ügyel a szigorú szabályok betartására. A rutinos nyomozóknak és katonáknak nem ez az első missziójuk. De milyen a viszonyuk a magyarokkal?

1595910051

Határfigyelés madártávlatból

2010. november 17. 5:39

Vadregényes tájon, hatalmas hegyek között, a völgyekben kanyargó, sebes folyású folyó mellett található a Koszovó és Szerbia közötti egyik legforgalmasabb határállomás, a KFOR zsargonban csak GATE–1-nek nevezett átkelő. A hely „forró területnek” számít.

1595910047

Találkozóra hívták a missziós katonák családtagjait

2010. november 16. 15:16

Családtagokkal népesült be a debreceni Kossuth laktanya november 13-án. A Bocskai dandár találkozóra hívta azon katonák hozzátartozóit, akik jelenleg Afganisztánban teljesítenek szolgálatot. A PRT-9 váltásának képviseletében Lippai Péter ezredes, a váltás parancsnoka videó-konferencia segítségével tájékoztatta a megjelenteket a legfrissebb hírekről.

1595910044

A kéksisakosokat okolják a kolera miatt

2010. november 16. 10:15

Ketten meghaltak és többen megsebesültek Haitin a békefenntartók és a tiltakozók közötti összecsapásokban a kolerajárvány miatt kitört ENSZ-ellenes zavargásoknak során – közölték hétfőn igazságügyi és rendőrségi illetékesek.

1595910039

60 éves az MH Légijármű Javítóüzem

2010. november 15. 20:27

November 15-én ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját az MH Légijármű Javítóüzem. Az egyik hangárban tartott eseményen az elöljárók és más alakulatok képviselői mellett ott voltak a katonai szervezet egykori vezetői, dolgozói és nyugdíjasai is.

1595910031

Hat hónap az ezerarcú hegy tövében

2010. november 15. 5:43

Az MH KFOR Kontingens harmadik váltásának kommunikációs tiszti beosztását dr. Láda Mónika főhadnagy látja el, aki „odahaza” is hasonló munkakörben tevékenykedik az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen települő alegységeinél. A fiatal tisztnek a mostani az első missziója. Vele beszélgettünk.

1595910031

A baghlani tapasztalatokat összegezték

2010. november 15. 5:36

Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tevékenységével kapcsolatban tartott tapasztalat-feldolgozó konferenciát az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága (MH ÖHP). Az előadók – többek között – arról beszéltek, hogyan javíthatók a szolgálatot teljesítők biztonsági, valamint munka- és életkörülményei.