Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Snoj Péter - 97. oldal

Cikkek
1595989223

A hajók és a hajósok gondviselője

2015. március 10. 7:17

Negyven év sok idő. Ezalatt megszületik, iskolákat végez, családot alapít és letelepszik az ember. Benedek László számára ez a négy évtized – ahogy mondja – „csak úgy elrepült a hadikikötő nyugalmában”.

1595989216

Ludovikások lóháton

2015. március 9. 14:35

Új kezdeményezés indult 2014 nyarán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika kampuszán a Ludovika Huszár Díszszakasz felállítására, amelynek fő célja a megjelenés és díszelgés különböző egyetemi és állami rendezvényeken. A szervezők még néhány napig, egészen pontosan március 13-ig várják a nyeregbe vágyó hallgatók jelentkezését.

1595988950

„Célkitűzéseinket, feladatainkat elláttuk”

2015. március 6. 16:57

Értékelő és feladatszabó értekezletet tartottak március 6-án, pénteken Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A rendezvényen részt vett dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes is.

1595988646

Medvével táncolók

2015. március 1. 8:39

Második világháború, Irán. Egyik nap különös zajra lettek figyelmesek az országban állomásozó 2. lengyel hadsereg katonái. A táboruk felé vezető úton egy barnamedvebocsba botlottak, aki sem elmenekülni, sem támadni nem akart, sőt, követni kezdte őket. A katonák kezdeti ijedtségét életre szóló barátság követte.

1595988076

„A kötelesség az életnél is előbbre való”

2015. február 21. 7:06

Az Osztrák-Magyar Monarchia flottájának címben szereplő jelszavával írható le leginkább a Káplár Béla vezette nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat ars poeticája. Hiszen vélekedésük szerint a hagyományőrzés nem áll meg az egyenruhába öltözésnél és a hadijátékokon való részvételnél. Sőt!

1595988012

Jól ismert hangok a stúdióban

2015. február 17. 9:26

A Katonai Filmstúdió gondozásában készülő filmekben gyakran szólalnak meg ismerős hangok. Olyan karakteres egyéniségek orgánumáról van szó, amelyekkel számos hazai és hollywoodi alkotásban „találkozhatunk”.

1595987763

Filmbemutató a Bálint-napi vigasságon

2015. február 15. 16:04

A várpalotai Bálint-napi vigasságon láthatták először az érdeklődők és a Limanovai Huszár Emlékportya lovasai a Mikor megyek Galícia felé… című filmet, amelyet a Zrínyi Katonai Filmstúdió készített útjukról. A nyolc huszár teljesítményét Wonke Rezső, a filmstúdió vezetője méltatta.

1595987760

A Patton-akta: baleset vagy merénylet?

2015. február 15. 14:51

George S. Patton tábornokról még ellenfelei is elismeréssel szóltak. Rendíthetetlen harci szelleme azonban nemcsak a visszavonuló németeket rémítette meg: sokszor saját tábornoktársai is rosszallóan tekintettek törekvéseire.

1595987440

Szolgálati szakáll

2015. február 8. 9:18

A brit hadsereget – ahogy régen is, úgy ma is − leginkább az elegancia és kimértség jellemzi. Kívülről nézve elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki hétköznapi körülmények között elhagyja a frissen borotvált, friss megjelenést. Még hihetetlenebb a valóság, mégpedig, hogy létezik egy olyan beosztás, amely megköveteli a katonától az arcszőrzet viseletét…

1595987426

Búvárok a sörgyárban

2015. február 7. 7:20

Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred búvárai meghódították a kőbányai sörgyár misztikusnak tetsző pincerendszerét. A különleges helyszínen való merülés különleges lehetőség volt, hiszen a „békaembereknek” berendezett termeken és folyosókon kellett átküzdeniük magukat.