Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

sport - 142. oldal

Cikkek
1596023439

Minden kategóriában dobogón álltak a bocskais lövészek

2016. november 20. 19:18

Jól sikerült a verseny az MH 5. Bocskai István Lövészdandár csapatának (Fenyves József százados, Szabó Imre hadnagy, Kiss-Varga Gábor főtörzsőrmester) a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Hajdú-Bihar Megyei Szervezete által megrendezett országos nyílt kispuska- és sportpisztoly- lőversenyén a Debrecen-Apafai lőtéren.

1596023407

Amatőr úszóbajnokság a Honvédban

2016. november 18. 14:32

A Budapesti Honvéd Sportegyesület uszodájában rendezték meg a Magyar Honvédség amatőr úszóbajnokságát november 18-án, pénteken. A rendezvényt dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese nyitotta meg.

1596022881

Kiváló diáksportolókat díjazott a honvédelmi miniszter

2016. november 10. 12:27

„Fontos, hogy odafigyeljünk a tehetséges, szorgalmas fiatalokra, a mai alkalom pedig remek lehetőség arra, hogy elismerésünket kifejezzük” – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az Újbudai Polgármesteri Hivatalban, ahol a kerület kiváló sportteljesítményt nyújtó diákjainak adott át díjakat november 10-én, csütörtökön.

1596022874

„Kiváló sportember, edző, újságíró, katona és hősi halott”

2016. november 10. 7:11

Gillemot Ferenc halálának 100. évfordulója alkalmából tartottak emlékülést Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában november 9-én, szerdán. A megemlékezők részletesen megismerhették Gillemot Ferenc életútját, sportsikereit, katonai pályafutását és hősi halálának körülményeit. Ezt követően a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, katonai tiszteletadás mellett koszorúzták meg sírját.

1596022284

Harcművész diplomát kapott a honvédelmi miniszter

2016. október 30. 13:46

Ünnepélyes keretek között vette át dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az 5. mesterfokozatát igazoló kung-fu diplomáját október 30-án, Budapesten. A nemzetközileg is számon tartott, magas szintű elismerést Si-Jo Leung Ting, a Nemzetközi Wing Tsun Szövetség alapítója adta át a hazai mesterek és tanítványok jelenlétében.

1596022267

Harcművészet és küzdősport a világ hadseregeiben

2016. október 29. 16:03

E heti, szubjektív tízes listánkban olyan harcművészeteket és küzdősportokat mutatunk be, amelyek technikai repertoárjából előszeretettel használnak a világ hadseregeiben.

1596022257

Bemutatkoztak és vitték a pálmát

2016. október 29. 8:19

A versenysorozatban először induló a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Humán Szakképző Iskola csapata képviseli majd Bács-Kiskunt a középiskolások Honvédelmi kötelék versenyének tavaszi, országos döntőjében. A megyei bajnokságot az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis támogatásával, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) kecskeméti irodájának a munkatársai szervezték.

1596022256

Ismét Dancon March a KFOR-ban

2016. október 29. 7:31

Ebben az évben már második alkalommal rendezték meg a Koszovóban állomásozó katonák számára a Dancon March-ot, vagyis a dán menetet. A rendezvényen több mint ezren indultak, köztük hatvan magyar katona, akik közül a női és a férfi mezőnyben is kiemelkedő eredményt értek el az MH KFOR Kontingens tagjai.

1596022256

Túrát szerveznek Gillemot Ferenc emlékére

2016. október 28. 23:02

Október 29-ére, szombatra, a dél-erdélyi Petrozsénybe emléktúrát szerveznek Gillemot Ferenc, a magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya halálának századik évfordulójára.

1596022241

„Egy nap a honvédelemért!”

2016. október 28. 9:22

„Egy nap a honvédelemért!” címmel tartottak rendhagyó testnevelésórát a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél október 27-én, csütörtökön. A BHSE Dózsa György úti központjában többek között akadálypálya, céllövészet és gránátdobás várta a vállalkozó szellemű fiatalokat.