Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vastagh László - 4. oldal

Cikkek
1595915164

Katonaözvegyek országos találkozója

2011. március 8. 16:48

Idén immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a katonaözvegyek országos találkozóját a Honvédelmi Minisztérium, ahol azokra emlékeztek, akiknek a katonaság nem csak munkahelyül szolgáló hadsereget, hanem hivatást, életcélt is jelentett. Azokkal emlékeztek, akik e nagyszerű embereket legközelebbről ismerték: az özvegyeikkel. Március 8-án a Stefánia-palotában megtartott rendezvényen részt vett és beszédet mondott dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

1595915115

Tábornoki előléptetések és kinevezések

2011. március 4. 13:45

Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök – közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából –, március 4-én tábornokokat léptetett elő és tábornoki kinevezéseket adott át a Sándor-palotában. A rendezvényen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, és dr. Kocsis Máté, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke is.

1595914835

A gyarmati határok módosulása precedens lehet Afrikában

2011. március 1. 9:10

A Magyar Külügyi Intézet „Kávé és Külpolitika” rendezvényén Egy állam születése Afrikában – Dél-Szudán a referendum után, címmel tartott előadást Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) adjunktusa, és Illés Zoltán az egyetem doktorandusza február 28-án hétfőn. A téma aktualitását a közelmúltban, Szudánban lezajlott s az önrendelkezési jogról döntött népszavazás adta, mely előrevetíti egy régi állam megszűnését és egy új állam keletkezésének lehetőségét.

1595914822

A gyönyörűen énekelt nemzeti zenei jelképeink

2011. február 27. 15:19

A közelmúltban elkészült Nemzeti zenei jelképeink című CD-k ünnepélyes átadására került sor február 27-én, vasárnap a Stefánia-palotában megtartott családi hangversenysorozat farsangi koncertje előtti percekben. A lemezek egy-egy példányát a két alkotó közösséget képviselő Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere és Aranyos Károly, a Honvéd Együttes igazgatója vette át dr. Gubcsi Lajostól, a Zrínyi Média ügyvezetőjétől.

1595914819

Szakértelemre és segítő kézre mindig szükség lesz

2011. február 27. 9:07

A fennállásának tizedik évfordulóját idén ünneplő Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) annak idején azt tűzte ki zászlajára, hogy a híd szerepét tölti be a társadalom és a honvédelmi feladatokat közvetlenül megoldó szervezetek között. Összefogja azokat az állampolgárokat, akik önként kívánnak szerepet vállalni az ország biztonságának erősítésében, kiemelten a honvédelemhez kapcsolódó feladatok ellátásában. Fontos céljuk a fiatalok bevonása, melynek érdekében országszerte tagjaik tanítanak honvédelmi ismereteket a középiskolákban.

1595914815

A kommunizmus áldozataira emlékeztek

2011. február 26. 16:27

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából idén tizedik alkalommal került sor a „Parma fidei – Hit pajzsa” díjkiosztó ünnepségére február 26-án, Budapesten az egyetemi Kisboldogasszony templomban. A kitüntetést Mádl Dalma asszony adta át dr. Rédly Elemér atya, győri plébános, pápai prelátus, kanonok, a Győri Hittudományi Főiskola tanárának, aki 50 évvel ezelőtt 1961. február 6-án került a tököli börtönbe. Az ünnepség díszvendége dr. Schmitt Pál köztársasági elnök volt. Ünnepi beszédet dr. Hende Csaba, honvédelmi miniszter, laudációt prof. dr. Bolberitz Pál mondott.

1595914811

Sikertörténet a katonák átképzési programja

2011. február 26. 7:05

A Magyar Honvédségből kikerülő katonák többsége részére a haderő elhagyása jelentős problémát, köztük munkaerő-piacon történő elhelyezkedési gondokat jelent. Többségük pályaorientációra, pályakorrekcióra, átképzésre szorul, mert nem rendelkezik megfelelő szakképzettséggel, vagy megszerzett szakmája kevésbé konvertálható, illetve szakismereteik a szolgálati idő alatt megkoptak, vagy csak katonai környezetben alkalmazhatóak. A civil összefogással, norvég pályázati támogatás elnyerésével létrehozott Katonák Munkaerő-piaci Reintegrációs Képzési Programja elnevezésű projekt eredményeit február 25-én, pénteken záró konferencián összegezték.

1595914558

Információs fölény, magasabb síkú tudásfejlesztés

2011. február 25. 9:08

Napjaink hadtudománya konferenciasorozat keretében került sor február 24-én a Magyar Hadtudományi Társaság, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia hadtudományi bizottsága szervezésében Az információs hadviselés és a hadtudomány című elméleti-tudományos konferenciára a nemzetvédelmi egyetem dísztermében. A szervezők által éppen két esztendeje elindított konferenciasorozat a hadtudomány kapcsolati rendszerében, speciális nézőpontból vizsgálja azokat a legfontosabb elméleti és gyakorlati problémákat, amelyek napjainkban a hazai és a nemzetközi közvéleményt érintik.

1595913967

Katonaorvosként Afganisztánban

2011. február 12. 5:35

Helyszíni benyomások Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról – ez lehet a mottója dr. Elkán Károly Katonaorvosként Afganisztánban című fotókiállításának, melyet február 11-én pénteken, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházának első emeleti kiállítótermében nyitott meg dr. Svéd László orvos altábornagy.

1595913650

Esélyegyenlőségi referensek szakmai napja

2011. február 4. 6:03

A Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztályának szervezésében február 3-án, csütörtökön tartották meg a Magyar Honvédség esélyegyenlőségi referenseinek szakmai napját a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában. 2010. október elsejétől a főosztály feladatkörébe tartozik a tárca esélyegyenlőségi politikájával kapcsolatos tevékenységi rendszer, ily módon a szakterületért felelős főosztályvezető, Hatvani Árpád ezredes köszöntötte a résztvevőket.