Afrika: nem szűnik az erőszak
Szöveg: honvedelem.hu | 2014. január 6. 15:46Miként jellemezhetőek a 2013-as folyamatok Egyiptomban, Líbiában, Szomáliában, Maliban, Kongóban? Lehet-e biztosan előrejelezni ezekben az országokban bármit is, és melyek a fő kockázati tényezők Afrikában 2014-re nézve? Többek között e kérdésekre kerestük a választ a 2013 megtörtént és 2014 várható eseményeit, tendenciáit elemző összeállítás-sorozatunk negyedik részében dr. Isaszegi János nyugállományú vezérőrnagy, háborús hadműveleti szakértő, címzetes egyetemi tanár segítségével.
Az 54 független államot, további 4 úgynevezett függő területet, 2 nem elismert de facto államot, 1 bizonytalan státuszú területet is magáénak tudó Afrika igazi politikai sokszínűséggel jellemezhető. A Föld második legnépesebb és harmadik legnagyobb kontinense rendkívül gazdag ugyan folyókban és tavakban, de a megélhetési lehetőségeket jelentősen rontja az a tény, hogy a megművelt területek aránya csak 6 százalék(!), s a földművelés-állattenyésztés módszerei az évszázadok során alig változtak. A kontinens lakóinak fele kevesebb mint napi 1 amerikai dollárból él. Afrika területe ásványkincsekben gazdag, ugyanakkor az ásványkincseket feldolgozó nehézipar, továbbá a közlekedési infrastruktúra fejletlen.
2013-ban Afrika-szerte fokozódott a szegénység, a korrupció, a munkanélküliség. Rendkívüli az oktatás hiánya a kontinensen.
A George Bush amerikai elnök által 1990-ben bejelentett „Új Világrend – NWO" óta több mint 20 háború tört ki Afrikában, az ENSZ 1990 óta indított több mint 40 békemisszió harmadára Afrikában került sor.
Az afrikai hatékony konfliktusrendezést 2013-ban is hátráltatta az ENSZ BT lassú reagálása, az egyre durvább helyi konfliktusok, a nemzetközi közösségek országainak érdektelensége, a súlyos logisztikai kihívások.
Hol van már a 2011-es arab tavasz hurráoptimizmusa az észak-afrikai és a közel-keleti országok lakossága sorsának alakulásával kapcsolatban. Amit akkor is már látni és tudni lehetett: sem az adott országok akkor még ellenzékben lévő vezetői, sem a hatalomváltásokat akkor támogató nagyhatalmak részéről nem készült „End-State Strategy" a hogyan továbbra a diktátorok és támogatóinak elmozdítását követő időszakra.
Ez igaz volt 2013-ban a már Kadhafit nélkülözően is megosztott és vezetetlen Líbiára, az al-Kaida fellegvárává változott Szaleh elnök nélküli Jemenre (ahol 2013 augusztusában sikeres véres terrorakciót hajtott végre az AQPA al-Kaida szervezet a jemeni kormányerők ellen), vagy a Mubarak elnököt elmozdító, Muszlim Testvériség vezette Egyiptomra, ahol rövid időn belül Murszi elnök is átélhette elmozdítását, letartóztatását, majd 2013 decemberében a terrorizmussal meggyanúsítást és a semmi jóval nem biztató bírósági tárgyalásának megkezdését.
Elmondható már, hogy Egyiptomban történelmi léptékű átrendeződés történt 2013-ban. Ideiglenes hatalomgyakorlóként a védelmi miniszter, Abdel-fattah al-Sziszi tábornok tevékenykedik az országban, aki egyre gyakoribb konzultációkat folytat az USA vezetőivel az évi 2,1 milliárd dolláros amerikai támogatás fenntartásáért az egyiptomi hadsereg számára (a Camp David-i Megállapodás óta létező támogatásról van szó …).
Emlékezetessé és tanulságossá vált a 2013. januári, Malihoz közeli gáztelep elleni támadás Algériában, a Kadhafi-hadsereg homokmező alá elrejtett, majd felhasznált rakétáival.
Maliban (ahol a 2012-es év a tuaregek akcióiról, az iszlám sharia bevezetésének tervéről, a puccsoló katonákról, majd az ENSZ BT vonatkozó határozatának megvalósításáról szólt), 2013 elején kezdték meg a francia intervenciós erők a háromhetes villámháborújukat légicsapásokkal, majd szárazföldi műveletekkel, s azt követő újabb légicsapásokkal. Eredmény: kiűzték – mint utólag kiderült csak ideiglenesen – az iszlamista terroristákat Észak-Mali jelentősebb városaiból, például Gaóból, Timbuktuból, Kidalból. A francia intervenciós haderő a háború második szakaszát 2013. február 2-től kezdte meg. Erre az időszakra már Maliban is ismertté vált az ellenállók aszimmetrikus hadviselésre átállása és annak következményei. Ami tény: a gyors francia beavatkozás megelőzte Maliban az al-Kaida új afrikai bázisának kialakítását. Fontos tapasztalat lett az is, hogy a kiképzett felfegyverzett különleges műveletisek, a könnyű gyalogság és az ejtőernyős csoportok – megfelelő támogatással – hatásos erő bármilyen intervenciós hadműveletben. A sokat bírált Franciaország azzal, hogy behívta a csapatai kivonulása utánra a csádi muszlim haderőt északra, míg az ECOWAS erőket délre, jól indította a stabilizációs jövőbeni műveletek kezelését. 2013 közepétől már az EU kiképző missziója és az AU&ENSZ missziója is folyamatban van Maliban.
Szomália válságával kapcsolatosan az újabb londoni nemzetközi konferencia sem hozott áttörést, az Afrika szarván tevékenykedő al-Shabaab terrorszervezet a régió menekülttáboroknak szánt segélyszállítmányokat is háborítatlanul dézsmálta 2013-ban. Javulás mutatkozott a Szomália partjainál tevékenykedő kalózok elleni tevékenységben 2013 folyamán az EU és a NATO tengerészeti műveleteinek és a határozottabb hadműveleti felhatalmazásoknak köszönhetően.
Nem sikerült 2013-ban tényleges eredményt elérnie a nemzetközi közösségnek az Afrikában mind gyakrabban előforduló véres terrorcselekményekért felelős olyan, már hosszabb ideje létező terrorszervezetek elleni fellépések során, mint a már említett al-Shabaab (az „ifjak") az Afrika szarva régióban, az Uganda vonzáskörzetében tevékenykedő, s Joseph Kony „próféta" által vezetett LRA (Lord Resistance Army – Úr Ellenállási Hadserege), a Nigériában civileket gyilkoló Boko Haram, a Kongó DK-ban lévő M23 szervezet, a Maghreb térségben akciózó aQiM (al-Kaida a Maghrebben) szervezettel szemben.
Ezen szervezetek mellé 2013-ban sajnos újabbak, „kezdők" is bejelentkeztek, mint a „Vérrel aláírók serege" nevű, az algériai származású Muhtár Belmuhtár vezette terrorcsoport, illetve az Egység és Nyugat-afrikai Dzsihád Mozgalom nevű, a mauritániai Hamada Úld Mohamed Herú vezette al-Kaidás terrorszervezet Nigerből.
2013 második felében sajnos mind több hír látott napvilágot a Közép-Afrikai Köztársaságban márciusban kitört lázadás és későbbi akciók kapcsán. A Séléka lázadószervezet hatalomátvételéről, majd a véres csatározásokról, leszámolásokról, a Michel Djotodia korábbi Séléka-vezető tragikomédiába is beillő, augusztusi elnökké beiktatásáról valószínűleg 2014-ben is sokat fogunk hallani. Nem véletlenül minősítette az ENSZ BT a 2013. október 09-i ülésén „az ország a totális anarchia felé tart" címmel az állapotokat az országban, s döntött ENSZ katonai egység létrehozásáról, az AU MISCA missziós erők megerősítésére.
Az Afrika-szerte jelentkező véres konfliktusok hátterében legtöbbször az élettérháborúk okai találhatóak, mely kockázati tényezők 2014-ben is meghatározóak lesznek:
– a legelők használatával kapcsolatosan kialakuló elfajuló véres viták, a tovább fokozódó sivatagosodás, élettérszűkülés;
– a klasszikus pásztorkodó és földművelő népcsoportok egyre gyakoribb összecsapásai;
– a vízmegosztással kapcsolatos kérdések, például a Kék-Nílusért, illetve az iható víz csökkenése;
– fokozódó szegénység, alulmúlhatatlan életfeltételek;
– gyakori egészségügyi járványok, válságok.
Ezen tényezőkhöz kapcsolható még az afrikai országok döntő hányadára is jellemző korrupt vezetés, valamint az ezen földrészen jól jövedelmező ember-, emberi szerv-, fegyver-, drog-, gyógyszer-, élelmiszer csempészet.
Az ENSZ törekvéseit a békére és biztonságra hűen tükrözi a 2013. február 27-28-án Bécsben megrendezett „The Fifth Global Forum of the UN Alliance of Civilizations" rendezvény és annak üzenetei a toleranciáról, a mások elfogadásáról, a 2012-ben meghirdetett 5-éves Akcióterv céljai elérésének helyzetéről.
Összeállításunk ötödik, a Balkánról szóló része január 7-én, kedden olvasható a honvedelem.hu-n.
