Hírek - 420. oldal
Aláírták az olasz-magyar katonai együttműködés ütemtervét
2023. március 7. 13:17
Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára március 2-án Rómában hivatalos tárgyalást folytatott olasz partnerével, Gianfranco Annunziata admirálissal. A találkozón a védelempolitikai vezetők ünnepélyesen aláírták az olasz-magyar kétoldalú katonai együttműködés ütemtervét.
Bíbor kristály - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
2023. március 7. 11:37
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság adott otthont a Bíbor Kristály 2023 gyakorlatnak, amelyen az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred kijelölt állománya – a rendezvény szcenáriója szerint – a harctevékenység során vegyitámadást elszenvedő szövetséges haderő katonáit és technikai eszközeit mentesítette. Az erőpróba záró mozzanatában a magyar alakulat sikeresen működött együtt a NATO Kiemelt Éberségi Tevékenység Harccsoport horvát és olasz erőivel.
Rendhagyó előadáson a kadétok
2023. március 7. 10:07
Előadás keretében emlékeztek meg a haditechnikai kutatók és fejlesztők napjáról a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjai a Szolnoki Honvéd Kollégiumban. A növendékek interaktív módon beszélgettek a 21. század háborúiban előforduló fegyverekről és azok fejlesztési lehetőségeiről.
Adománygyűjtés Koszovóban
2023. március 7. 9:07
Az adománygyűjtés kezdeményezése még 2022 decemberében indult, amikor is a Novo Seló-i táborban jótékonysági karácsonyi vásárt tartottak az ott állomásozó nemzetek. A vásár célja az volt, hogy a befolyt összeget minden nemzet egy általa választott ügy megsegítésére használja.
Tatai látogatás
2023. március 7. 8:07
Hivatalos látogatást tett Kaszab Zoltán főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa az MH Klapka György 1. Páncélosdandár alakulatánál. A főtörzszászlós megtekintette a lövészeti- és harcászati foglalkozásokat, majd szemügyre vette a dandárnál folyó építési munkálatokat, és infrastrukturális beruházásokat.
Fiatalok a haza szolgálatában
2023. március 7. 7:07
A jövő a fiataloké és biztosak lehetünk abban, hogy azok a fiatalok, akik jelenleg is a honvédelem ügyét, a hagyományőrzést és a hazafias nevelésben való részvételt tartják a legfontosabb céljuknak, olyan jövő létrehozásáért fognak dolgozni, ahol fontos érték a hazaszeretet, a bátorság.
Az Egyesült Államok katonai felszerelést ad el Tajvannak
2023. március 6. 18:17
Az Egyesült Államok kormányzata 619 millió dollár (216,6 milliárd forint) értékű katonai felszerelés értékesítéséről döntött Tajvannak, hogy segítse a sziget védelmi képességének növelését – közölte a tajvani külügyminisztérium március 2-án, csütörtökön.
Orbán Viktor: Magyarország a béke mellett van, de szárazon kell tartani a puskaport
2023. március 6. 18:07
Orbán Viktor miniszterelnök Székesfehérváron a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveleti Vezetési Irányító Központnál tájékozódott a Magyar Honvédség védelmi képességeiről március 6-án, hétfőn.
Kínai miniszterelnök: Peking 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait
2023. március 6. 16:47
A világban növekvő feszültségek és a globális bizonytalanság miatt Kína 7,2 százalékkal növeli védelmi kiadásait – mondta Li Ko-csiang miniszterelnök a Népi Kongresszus éves ülésszakának megnyitóján március 5-én Pekingben.
Kiemelkedő helyezés Abu Dhabiban
2023. március 6. 15:07
Faldum Gábor szakaszvezető, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonája a tizenharmadik helyen végzett Abu Dhabiban, a triatlonisták világbajnoki sorozatának első állomásán.