Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7471. oldal

Cikkek
1595895346

Ugandában csap le legközelebb az al-Kaida?

2010. január 10. 9:02

“Térségbeli szélsőséges elemek” támadásokat terveznek az Air Uganda légitársaságnak az ugandai főváros és Szudán déli része között közlekedő repülőgépei ellen – közölte pénteken késő este az Egyesült Államok kartúmi nagykövetsége. Szudán szerint alaptalan az amerikai figyelmeztetés.

1595895346

Most akkor történt légtérsértés vagy nem?

2010. január 10. 8:59

Hugo Chávez venezuelai elnök arra utasította a légierő két vadászgépét, hogy tartóztassanak fel egy amerikai katonai repülőgépet, amely szerinte pénteken kétszer is megsértette az ország légterét. Chávez azt állította, hogy egy P-3-as típusú katonai repülőgép egyszer 15, egyszer pedig 19 percig tartózkodott Venezuela légterében.

1595895346

A palesztinok nem alkusznak

2010. január 10. 8:53

A palesztin főtárgyaló szombaton leszögezte: a palesztinok addig nem tárgyalnak, amíg Izrael teljesen be nem fagyasztja ciszjordániai telepépítéseit. Száeb Erekat mindezt egy nappal azután jelentette ki, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a palesztin-izraeli tárgyalások újrakezdését sürgette “a lehető leghamarabb és feltételek nélkül”.

1595895345

Újabb dróntámadás Pakisztánban

2010. január 10. 8:30

Legalább három lázadót ölt meg szombaton a pakisztáni Észak-Vazirisztán törzsi területén egy amerikai pilóta nélküli repülőgép – közölték helyi illetékesek. Egy hét leforgása alatt ez volt hatodik ilyen támadás.

1595895345

Semmit sem lehet elrejteni a testszkenner elől

2010. január 10. 8:16

Hőkamerához hasonló biztonsági testszkennert fejlesztettek ki jénai tudósok; állításuk szerint ez az elektromágneses készülékekhez képest érdemben csökkenti az utasok intim szférájába való betekintés mértékét. A test hőkibocsátását megjelenítő készülék akár egy centiméteres tárgyakat is képes kimutatni, azonban csak felületi képet készít.

1595895345

Múltbeli sérelmekért követel kompenzációt Irán

2010. január 10. 8:10

Az iráni elnök fel akarja méretni, hogy országa mekkora kárt szenvedett el a szövetséges erők általi megszállás alatt a II. világháborúban, és kártérítést fog követelni tőlük.Ahmadinezsád figyelmeztetett, hogy országa ezenkívül kompenzációt kérhet az I. világháborúban elszenvedett károkért és a megbuktatott Pahlavi-dinasztia Nyugat általi támogatásáért is.

1595895344

Nem terroristák voltak, hanem részegek

2010. január 10. 8:04

Terrorellenes rendőri egységek vettek őrizetbe péntek éjjel a londoni Heathrow repülőtéren három – állítólag részeg – utast, akik pokolgépes fenyegetésre utaló kijelentéseket tettek egy induló repülőgép fedélzetén. Az incidens az Emirates légitársaság Dubajba induló repülőgépén történt.

1595895343

Veszélyben a koszovói stabilitás?

2010. január 9. 13:54

A Belgrád által finanszírozott észak-koszovói párhuzamos önkormányzati struktúrák fenyegetést jelentenek Koszovó stabilitására – figyelmeztetett pénteki pristinai sajtóértekezletén Mark Fitzgerald ellentengernagy, a NATO Déli Regionális Parancsnokságának vezetője.

1595895343

A szovjet katonai vezetés ellenezte az afgán bevonulást

2010. január 9. 10:11

Az afganisztáni szovjet bevonulás gondolata 1979 márciusában vetődött fel először, de csak decemberben érett döntéssé, miután a NATO döntött a Pershing rakéták európai telepítéséről. A katonai vezetés mindvégig ellenezte az akciót, bár a vereség nem volt olyan súlyú, mint azt egyesek feltételezik. Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel beszélgettünk.

1595895343

Karzai nem pénzt kérni megy Londonba

2010. január 9. 8:08

Afganisztánnak “nincs szüksége a nemzetközi közösség kegyeire” – jelentette ki Hamid Karzai afgán elnök egy televíziós interjúban. Az államfő azt mondta, nem fog pénzt kérni a nyugattól a Nagy-Britanniában három hét múlva megrendezendő Afganisztán-konferencián.