Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7494. oldal

Cikkek
1595894727

Frontkarácsony a Nagy Háborúban

2009. december 17. 11:48

„Mire lehullnak a falevelek, már otthon lesznek” – 1914 nyarán így búcsúztatták el a frontra induló német katonákat. Mindenki arra számított, hogy a háború rövid idő alatt véget ér. Így aztán a katonákat meglepetésként érte, hogy a karácsonyt a fronton kellett tölteniük…

1595894727

„Jól megférünk egymás mellett”

2009. december 17. 10:06

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Bicskei Befogadó Állomásán e héten nagy volt a sürgés-forgás: pénteken ugyanis karácsonyi ünnepséget tartanak a táborlakók. A rendezvény előtt két nappal jártunk a helyszínen, hogy megnézzük, miként készülődnek az eseményre.

1595894726

Fél éven belül megszülethet az izraeli-palesztin békemegállapodás

2009. december 17. 9:30

Hat hónapon belül megszülethet a palesztin-izraeli békemegállapodás, ha a zsidó állam erre az időszakra befagyasztja telepeinek építését – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki ezt a javaslatát közölte Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel nemrég lezajlott két telefonbeszélgetésükben.

636 milliárd dollár védelmi kiadásokra

2009. december 17. 8:44

Az amerikai képviselőház szerdán elfogadta a jövő évi védelmi költségvetést; a 636 milliárd dolláros büdzsé egyebek mellett tartalmazza az iraki és afganisztáni háborús kiadásokat. A 395 igen és 34 nem szavazattal jóváhagyott tervezetről feltehetően már pénteken szavaz a szenátus.

1595894726

A három szentség feltörekvő nagyhatalma

2009. december 17. 6:13

Kína alapvetően politikai eszközökkel igyekszik céljait megvalósítani. Miközben a Bush-féle bipoláris világképben is megtalálta számításait az ország, Peking a multipoláris világrendben érdekelt. Egyebek mellett erről is szólt a honvedelem.hu-nak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, akivel a jövő nagyhatalmáról beszélgettünk.

1595894726

Tatai babérok a Szondi Kupán

2009. december 16. 14:57

Idén rekordszámú versenyző nevezett a hetedik alkalommal Székesfehérváron megrendezett Szondi Katonai Közelharc és Kézitusa Bajnokságra, melyen tíz alakulat 54 versenyzője mérkőzött meg egymással a tatamin. Az egymás elleni küzdelemben valamint a fegyveres és fegyver nélküli technikai bemutatón nem csak a férfiak, de a hölgyek is indultak.

1595894724

Az egyénileg szolgálók számára is fontos a csapatmunka

2009. december 16. 14:28

Visszafogadó ünnepséget tartottak Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon: az Egyesített Balkáni Hadszíntér parancsnokság különböző törzseiben 39-en fejezték be a külföldi szolgálatukat. A ’90-es évek végétől a NATO/EU békefenntartói munkájában a magyar katonák egyéni beosztásokban is szolgálatot vállalnak.

1595894724

Nepál indiai fegyvereket akar vásárolni

2009. december 16. 14:26

Nepál indiai fegyverek és haditechnikai eszközök vásárlásának lehetőségét fontolgatja. Mindemellett Nepál már megrendelt Indiától száz darab harckocsit, amelyek típusát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, valamint információkat kértek az orosz fejlesztésű T-72 típusú harckocsikról (amelyeket India licenc alapján gyárt).

1595894723

Ideiglenesen szabadlábon a háborús bűnökkel vádolt Zentai

2009. december 16. 12:50

Az ausztráliai Perth szövetségi bíróságának egyik bírája óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyezte szerdán a kiadatási fogságból a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentait (Zentai Károlyt) – jelentették ausztrál hírportálok. Zentai fia, Ernie Steiner a döntésre reagálva elmondta, hogy apja így a családdal töltheti a karácsonyt.

1595894723

Irán sikeres rakétakísérletet hajtott végre

2009. december 16. 10:54

Irán sikeres kísérletet hajtott Szadzsil-2 típusú, föld-föld osztályú rakétájának a korszerűsített változatával – jelentette szerdán a teheráni állami televízió részletek közlése nélkül. A szilárd hajtóanyagú rakéta hatótávolsága kétezer kilométer, elég ahhoz, hogy csapást lehessen vele mérni Izraelre, a Perzsa-öbölben lévő amerikai katonai támaszpontokra és Délkelet-Európára is.