Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ahány ház, annyi szokás

Szöveg: Hüse Csaba százados/MH CKELMK |  2009. november 4. 12:36

Már második alkalommal – 2009. október 26–30. között – került sor a nemzeti KFOR Összekötő és Megfigyelő Csoport (KFOR Liaison Monitoring Team – LMT) szakmai célfelkészítésre az MH Civil-katonai Együttműködési-és Lélektani Műveleti Központban, Budapesten.

A felkészülő állomány annak a csoportnak a tisztjeiből, illetve tiszthelyetteseiből állt, akik a KFOR nyugati szektorában (MNTF-W) – 2010 februárjától fél évig – a magyar LMT csoportban látják majd el feladataikat, valamint egy tisztből, aki a pristinai KFOR főparancsnokságon az LMT-k szakmai koordinálásáért felelős részlegnél (LMT Coordination Cell) teljesít majd szolgálatot.

A felkészítést Dr. Kovács Csaba alezredes, parancsnokhelyettes nyitotta meg.

Az MH CKELMK-nál megtartott második nemzeti KFOR LMT tanfolyamon a kijelölt állomány – a műveleti területet több ízben megjárt, tapasztalt oktatóktól – előadásokat hallhatott Koszovó történelméről, a jelenlegi helyzetet érintő nemzetközi jogi és politikai aspektusokról, az LMT koncepciójáról, az INFOOPS-ról, az LMT és a többi „nem kinetikus" műveleti képesség (CIMIC, PSYOPS) kapcsolatáról, és nem utolsó sorban tolmácshasználatról, gyakorlati tudnivalókról. A felkészülésen szerzett ismereteit az állomány elméleti írásbeli vizsgán bizonyította.

1595892964
 

A jövőben a NATO, hasonlóan az ENSZ által a katonai megfigyelő- és összekötő tisztek kiképzésében felállított egységes követelményrendszerhez,

1595892964
az LMT beosztásra jelölt katonák képzését is egységes formában kívánja végezni.

A nemzeti felkészítés mellett, amely a továbbiakban is nemzeti felelősség marad, a kijelölt állománynak nemzetközi LMT célfelkészítést kell végrehajtania. Ez mindenképpen javítja az LMT csoportok hatékonyságát, hiszen az „ahány ház, annyi szokás" alapján adódhatnak különbségek a különböző nemzetiségű csoportok felkészültségében.

Az egy hetes felkészítés végén Dr. Kovács Csaba alezredes a felkészítés eredményes befejezését tanúsító oklevelet adott át a nemzeti KFOR LMT felkészítést végrehajtó katonáknak.

„Az MH CKELMK a továbbiakban is az önök segítségére lesz, legyen szó a missziós feladataikról vagy akár egyéb szakmai támogatást igénylő kérésről " – zárta beszédét Kovács alezredes.

1595892964