Hazai hírek - 2690. oldal
Átírta a hadviselés szabályait a lőfegyver a kora újkorban
2014. február 1. 10:49
A kora újkor hajnalán a nagy létszámban, négyszög alakba felállított pikások jelentették az újítást, a 16. században második felében pedig a lövészkatonák hatékony alkalmazásán dolgoztak a hadművészet teoretikusai – derült ki dr. Kelenik József alezredes, a HM HIM múzeumigazgató-helyettese előadásából a „Hadtörténelmi délutánok” elnevezésű programsorozat idei első előadásán.
Jöhet szél, eső, fagy…
2014. február 1. 8:06
A katasztrófavédelmi alkalmazási tervben meghatározott követelmények szerinti feladatokra készültek fel a napokban a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszerbe beosztott katonái.
Csapatlátogatás Kecskeméten
2014. január 31. 18:23
Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka – Sáfár Albert dandártábornok, az ÖHP légierő haderőnem főnöke, valamint Négyesi Tibor főtörzszászlós, a parancsnokság vezénylő zászlósa kíséretében – a napokban Kecskemétre látogatott, hogy megismerkedjen a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vezetésével, az itt szolgáló katonákkal és polgári alkalmazottakkal, valamint az alakulat tevékenységével.
Felkészültek a külszolgálatra
2014. január 31. 16:34
A parancsnok jelentése, a dandár hagyományai és a 3. lövészzászlóalj szervezettsége biztosíték arra, hogy a kontingens készen áll a feladatra – mondta dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke Hódmezővásárhelyen, január 31-én.
Katonasulisok a dandárnál
2014. január 31. 15:11
A Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola katonasulis diákjai fegyverismereti órán vettek részt a napokban a Petőfi laktanyában.
Kecskeméten is a repülés biztonságáról tanácskoztak
2014. január 31. 12:24
Emberéletet veszélyeztető repülőeseményünk nem történt, gépeink javíthatatlan sérüléseket, meghibásodásokat nem szenvedtek. Eredményes, szép évet zártunk – értékelte január 30-án, csütörtökön repülésbiztonság szempontból 2013-at Ugrik Csaba ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoka.
Könnyűzenei slágereket játszottak a katonazenészek
2014. január 31. 10:15
Ismét óriási sikert aratott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekarának „Sláger koncertje” a Honvéd Kulturális Központ színháztermében január 30-án, csütörtökön délután.
Aranyalbum a hősöknek
2014. január 31. 9:22
Kutatóknak, gyűjtőknek, a történelem iránt érdeklődőknek egyaránt értékes, rendkívül igényes kivitelű kordokumentum, a benne szereplők leszármazottai számára pedig még ennél is sokkal többet jelent majd a Zrínyi Kiadó legfrissebb kötete. A Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma az első világháború hőseinek állít emléket.
Bővült a rekreációra jogosultak köre a Magyar Honvédségben
2014. január 31. 7:31
A tavalyi szabályváltozások értelmében többen vehetik igénybe a honvédség nyújtotta, kedvezményes rekreációs és üdülési lehetőségeket. A belföldi helységek – mint Mátraháza vagy Balatonkenese – mellett akár Spanyolországban vagy Hollandiában is pihenhet, aki jelentkezik a meghirdetett időpontokra – mondta el honvedelem.hu-nak Aulechla József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Rekreációs és Kulturális Igazgatóság igazgatója.
Az összetartozás üzenete
2014. január 30. 19:47
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mutatták be január 30-án a Zrínyi Kiadó legújabb kiadványát. Az eredetileg 1940-ben kiadott „Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma” című kötet reprintjének bemutatóján részt vett Ilan Mor, Izrael rendkívüli és meghatalmazott nagykövete is. Beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter, dr. Köves Slomó, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat tábori főrabbija és Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke. A kötetet megvalósulásáról dr. Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Kft. ügyvezetője tájékoztatta a megjelenteket.