Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 202. oldal

Cikkek
1595949620

Zárszámadás Jánoshalmán

2013. február 20. 7:30

Az elnökség nagyra becsüli azt a tevékenységet, amelyet a bajtársi közösség erősítéséért, az egymásról való gondoskodásért és az elődök emlékeinek ápolásáért és megőrzéséért végeztek − köszöntötte a jánoshalmi nyugállományú katonákat levelében Kelemen József nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

1595949614

Jóváhagyás alatt a honvédségi kibervédelmi koncepció

2013. február 19. 15:03

Már jóváhagyás alatt áll a Magyar Honvédség (MH) kibervédelmi koncepciója − közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter Juhász Ferenc (MSZP) írásbeli kérdésére adott válaszában.

1595949608

„A víz életet ad, mi pedig vizet adunk”

2013. február 19. 13:49

Százötven településen mintegy félmillió ember juthat majd tiszta, ellenőrzött és egészséges ivóvízhez a honvédelmi tárca és a honvédség munkájának eredményeként – hangzott el február 19-én Medgyesegyháza-Bánkúton, ahol átadták az első komplex, konténerizált víztisztító és vízkiadó berendezést.

1595949381

NATO-medált kapott a szolgálatért a PRT utolsó váltása

2013. február 18. 17:13

Megtiszteltetés számomra, hogy önökkel együtt szolgálhatok a Tartományi Újjáépítési Csoport utolsó váltásában – hangsúlyozta Sipos Antal ezredes, kontingensparancsnok Afganisztánban. A NATO-érdemérem átadása egyfajta tiszteletadás azok részére, akik szolgálatot teljesítettek a NATO ISAF-missziójában, Afganisztánban. (Helyszíni tudósítás.)

1595949378

A huszárság hungarikum

2013. február 18. 15:40

A katonai hagyomány a nemzeti kultúra elidegeníthetetlen része és nemzeti büszkeségünk kiapadhatatlan forrása – mondta Hende Csaba a hétvégén Sopronban.

1595949322

Magyarország tíz kiképzővel járul hozzá a mali misszióhoz

2013. február 14. 15:42

Magyarország tíz kiképzőtiszttel járul hozzá az Európai Unió (EU) mali missziójához − mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter február 14-én, csütörtökön reggel egy sajtóbeszélgetésen.

1595949065

A projekt segítségével hatékonyabb stratégiakészítés, tervezés, működés várható

2013. február 12. 15:33

A Honvédelmi Minisztériumnak is fontos szerepet kell játszania a központi költségvetési forrásokon túli, pályázat útján elnyerhető támogatások lehívásában − hangsúlyozta dr. Dankó István. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a „Hatásvizsgálatok és stratégiák elkészítése a Honvédelmi Minisztériumban”  címmel indított, 2014-ig tartó projekt nyitórendezvényén szólalt fel.

1595949026

A minisztérium valamennyi áldozat előtt tiszteleg

2013. február 9. 12:38

A Honvédelmi Minisztérium és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a leghatározottabban visszautasítja a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ), valamint a Munkáspárt 2006 állításait, amelyek azt sugallják, hogy a második világháborús budapesti harcokra emlékező minisztériumi főhajtás a szélsőjobb bátorítását, erősítését szolgálja.

1595949015

Ez egy elit csapat

2013. február 8. 16:51

A Nemzeti Telepíthető Híradó- és Informatikai Század (DCM) katonái a legmagasabb szintű infokommunikációs tudással rendelkeznek – szögezte le Hende Csaba honvédelmi miniszter február 8-án, Székesfehérváron. A század felújított komplexumát ünnepélyes körülmények között avatták fel.

1595948759

Előléptetések és kinevezések a tűzszerész és hadihajós ezrednél

2013. február 6. 15:51

Hende Csaba honvédelmi miniszter február 1-jei hatállyal előléptette ezredessé Csurgó Attila alezredest, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred megbízott parancsnokát, és egyben kinevezte az alakulat parancsnokává.