Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lerombolni néhány órába, újjáépíteni négy évbe tellett

2009. november 27. 14:27

Az 1992–1995 között lezajlott boszniai háború a XX. század történelmének egyik legsötétebb fegyveres konfliktusa volt. Az áldozatok száma pontosan a mai napig nem ismert, az viszont tény, hogy számos háborús és emberiség ellenes bűncselekményt, valamint kulturális barbárságot elkövettek a szemben álló felek a háború három éve alatt.

Az 1992 és 1995 között lezajlott boszniai háborút a balkáni háború legvéresebb szakaszának szokták nevezni a történészek. Ez volt az a konfliktus, ahol „mindenki mindenkivel" harcolt, vagyis a bosnyákok saját területi függetlenségük értelmében háborút vívtak a szerbekkel és a horvátokkal is. Közben pedig a szerbek és a horvátok egymás ellen is küzdöttek. A harcokban elesett polgári és katonai áldozatok száma a mai napig nem ismert, egyes források szerint 94 ezren haltak meg, míg más számítások szerint 97 ezren, vagy még annál is többel vesztették életüket a több mint három évig tartó öldöklésben.

Az 1995 decemberi daytoni béke-megállapodással a harcok ugyan befejeződtek, ám a forrongó indulatok csak nehezen csitultak – mégpedig az elkövetett háborús és emberiség ellenes bűncselekmények, vagy éppen a kulturális barbarizmus miatt… Hiszen, hogyan is lehetne elfelejteni Szarajevó több mint három évig tartó ostromát, a több mint nyolcezer áldozatot követelő srebrenicai mészárlást, vagy éppen a mostari Öreg híd lerombolását?

„Akié a híd, azé a város"

Az Öreg hidat 1566-ban kezdte el építeni Hajrudin, a kor legnagyobb török építészének, Szinánnak mestere (más források szerint: tanítványa). A kész híd húsz méter magasban, egyetlen merész ívvel szökellt át az alatta folyó Neretván. A jobb parti védmű toronyrészébe az őrség tanyázott, alsó helyiségeit pedig börtönként használták. Csontváry Kosztka Tivadar 1903-ban festette meg a Neretva folyót átszelő Öreg hidat Római híd címmel.
E csodálatos építészeti remekmű négyszázhuszonhét évig, egészen pontosan 1993. november 9-ig állt, ekkor – mindössze néhány óra alatt – elpusztult. A boszniai háború első felében ugyanis a horvátok a fennhatóságuk alá került hercegovinai területek székhelyévé kívánták tenni Mostart, így útjukban volt minden, ami nem horvát: a hadsereg pusztulásra ítélte a város összes, muzulmán múltra emlékeztető szektorát. A bosnyák városrészek védői azonban – a támadók minden igyekezete ellenére – meghiúsították a város teljes birtokba vételét. A horvátok tehetetlen dühükben az Öreg híd ellen fordultak: az „akié a híd, azé a város" évszázados szólás kifordításával mondták ki a kőépítmény halálos ítéletét. Ez így hangzott: ha a bosnyákoknak nem lesz hídjuk, városuk sem lesz! 

A harcok első időszakában a horvát fegyveresek támadásai a hidat használó emberek ellen irányultak. A bosnyák védők a belövések ellen megpróbáltak védekezni, de a hevenyészve épített védőpajzsok kevés biztonságot nyújtottak a híd használóinak.

Aztán változott a taktika: 1993. november 8-án a horvátok tüzérségi támadást indítottak a híd ellen. Az első gránát 9 óra 57 perckor érte az átkelőt, 15 óra 52 perckor egy perc alatt két harckocsi gránát is becsapódott, majd 15 óra 55-kor egy újabb találat az egész középső részt kiszakítja a helyéről. Másnap pedig addig folytatódott az össztűz, amíg az egész szerkezet hullámsírba nem került. A támadók az egész „akciót" videofelvételen is megörökítették, s e dokumentum akár mementója is lehetne a boszniai háború kegyetlenségének és értelmetlenségének.

Magyarok Boszniában

A délszláv térségben zajló értelmetlen pusztításnak az 1995. decemberében, az amerikai Daytonban aláírt béke megállapodás vetett véget. Alig néhány nappal azután, hogy a hadviselő felek vezetői ellátták kézjegyükkel a dokumentumot, az IFOR (1997-től SFOR) erők bevonultak Horvátországba és Bosznia-Hercegovinába. A békefenntartó akcióhoz az akkor még nem NATO tag, csak a békepartnerségi programban résztvevő Magyar Köztársaság is csatlakozott.

A Magyar Műszaki Kontingens katonái 1996. januárjában települtek ki Horvátországba, a Bosznia-Hercegovina határához, vagyis a Száva folyóhoz közeli Okucaniba. Az alakulat feladata az IFOR/SFOR erők mozgásának műszaki biztosítása volt a háború pusztította Bosznia-Hercegovina területén.

A Magyar Műszaki Kontingens katonáinak legfőbb feladata az egykori hadműveleti területen lerombolt hidak rendbetétele és újjáépítése volt, de nagy szerepet vállaltak a közutak és vasúti vonalak rekonstrukciójában, építésében is. Összességében több tucatnyi hidat, s több száz kilométernyi közutat, vasutat újítottak fel és építettek újjá az IFOR/SFOR kötelékében szolgáló magyar egyenruhások. Az ő nevükhöz fűződik például a híres, „Zsuzsi" névre keresztelt pontonhíd megépítése a Száva folyón, amely az egyik első – tegyük hozzá csak katonai forgalom számára megnyitott – összeköttetés volt a háború lezárását követően Horvátország és Bosznia-Hercegovina között.

De a magyarok jelentősen kivették részüket a már a Világörökség részét képező mostari Öreg híd újjáépítésében is.

Terv a híd újjáépítésére

Ma már nyugállományú azon magyar katonák többsége, akik az 1990-es évek második felében közreműködtek a mostari Öreg híd újjáépítésének első ütemében. Ez az ütem a folyó felderítése, és az eredeti hídkövek kiemelése volt. Dr. Veress Róbert nyugállományú mérnök alezredes ma a Hídépítő Zrt. termelési főmérnöke, akkoriban azonban – 1996. decembere és 1997. decembere között – a horvátországi Okucaniban települő Magyar Műszaki Kontingens főmérnöke volt. Az okleveles építőmérnök végzettségű férfi nyugállományba vonulása előtt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem műszaki tanszékén tanított, azt megelőzően pedig – tisztté avatását követő húsz éven át – Ercsiben, a pontonos hidász ezrednél teljesített szolgálatot. Okucaniba egyetemi tanárként került – s mint a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta – nagyon élvezte a magyar IFOR/SFOR misszióban tapasztalható „pörgést", azt hogy szaktudását egy háborúban félig lerombolt ország infrastruktúrájának újjáépítése során kamatoztathatja.

Veress Róberttel a mostari Öreg híd újjáépítésében nyújtott magyar segítségtől beszélgettünk. Mint elmondta: a háború utáni, mostari helyreállításokat koordináló, „Mostar 2004" elnevezésű alapítvány a bosnyák város óvárosának helyreállítását célozta meg. Először természetesen a lerombolt Öreg hidat szerették volna helyreállítani, mégpedig az eredeti kövek folyóból való kiemelésével és azok helyreállításával.

 

– Amikor ez a terv nyilvánosságot kapott, a Hídépítő Részvénytársaság akkori vezérigazgatója Apáthy Endre felajánlotta, hogy a cég ingyen hajlandó részt venni a híd helyreállításában. Ezzel párhuzamosan pedig a város vezetése felvette a kapcsolatot az SFOR misszió parancsnokságával, hogy segítsenek a kövek kiemelésében – mondta Veress Róbert, akinek akkoriban még semmi köze nem volt a Hadépítő Rt-hez, nyugállományba vonulását követően lett a cég alkalmazottja.

A Hídépítő felajánlása és a mostari polgármester megkeresése után kapta meg a magyar kontingens a feladatot – a 662-es számú parancsot –, hogy az Öreg híd felújításának első lépéseként a magyar búvárok derítsék fel a folyót, s ennek alapján tegyen javaslatot a kövek kiemelésre és annak idejére.

A magyar búvárok rövid időn belül el is végezték a folyó felderítését. A természeti paraméterek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy a mederfenéken hol fekszenek a kövek, s milyen módszerrel lehetne azokat kiemelni. Mivel a szűk folyómeder miatt semmilyen daruval nem lehetett a víz fölött manőverezni, úgy döntöttek, hogy a pontonhidak építésére használt PMP hídkompokból készítenek egy katamarán úszó aljazatot, amire kiemelő szerkezetet terveztek, hogy ezen emelő segítségével szedjék ki az 50–60 tonnára becsült köveket a vízből.

 

A felderítés alapján jelentett elgondolás meggyőzte az SFOR műszaki főnökét: a magyarok tényleg képesek a kövek kiemelésére. Ezek után a magyar műszaki kontingens szakemberei, hídépítő mérnökeivel közösen elkészítették a kiemelés részletes tervet. S megkezdődött a munka.

– Ez a munka nem volt egyszerű. Augusztus 24-ig újabb felderítéseket végeztünk, hogy összegyűjthessük a tervezéshez szükséges adatokat. Ezen információk birtokában, a Hídépítő Rt. mérnökeivel közreműködve, szeptember 3-ra készültünk el a speciális kialakítású szerkezet részletes terveivel. A felépítmény acélszerkezetét a részvénytársaság szakemberei szeptember 10-ig már le is gyártották, ezzel párhuzamosan Okucaniban mi pedig elkészítettük azokat az elemeket, amelyekre helyben volt kapacitásunk – emlékezett a nyugállományú alezredes, akitől megtudtuk azt is, hogy egy héttel később a Száván már össze is állították a szerkezetet, s szeptember 17–21-e között különböző méretű és súlyú betontömbök vízből történő kiemelésével elvégezték a „tesztüzemet". Az SFOR főparancsnoka csak ezt követően jelentette be hivatalosan: a stabilizációs erő katonái készek arra, hogy kiemeljék a Neretvából a lerombolt Öreg híd maradványait!


 

Felbukkan az első kő…

A Száva folyón végzett sikeres próbát követően a szerkezetet ismét darabokra szedték és közúton Mostarba szállították. Ez csak leírva tűnik egyszerűnek! Ugyanis – mint a főmérnök elárulta – Okucanitól háromszáz kilométeres távot kellett megtenniük a 16 méter hosszú járműszerelvényekkel. Mindezt szűk, és kanyargós hegyi utakon, amelyeket – a háború hagyatékaként – aknamezők szegélyeztek. A konvoj két nap alatt érkezett meg Mostarba…

Itt már várták őket a Magyar Műszaki Kontingens katonái és a Hídépítő Rt. szakemberei. Szerencsére az első kő kiemelésének meghirdetett időpontjáig – vagyis szeptember 29-ig – még volt lehetőségük egy keveset gyakorolni a furcsa építménnyel a vízen. Az emelőt egyébként csörlő segítségével, a partról mozgatták, ám a biztonság kedvéért (mentőhajóként) egy tolóhajót is rákötöttek – osztotta meg a részleteket dr. Veress Róbert, akitől megtudtuk azt is: amikor az első kő a felszínre bukkant, hatalmas ováció tört ki, a két parton összegyűlt több ezres tömeg egy emberként ujjongott. A vendégek között ott volt Alija Izetbegoviæ bosnyák elnök is. Természetesen meghívták Franjo Tuðman horvát elnököt is, aki azonban nem tudott részt venni az ünnepségen…

– Az első követ egy magyar és egy francia katonai daru emelte le a kompról, s tette a kőtartó állványra, ezt a boldog  mostariak Bosznia-Hercegovina címer virágával, sárga liliommal díszítették fel – mesélte Veress Róbert, akitől megtudtuk azt is, hogy a magyar katonák a kövek kiemelését egészen november 30-ig, napig 8–10 órás munkában végezték. Összesen mintegy 140 köbméternyi követ szedtek ki a Neretvából.

A mostari Öreg híd helyreállításának második fázisának – a tényleges újjáépítésnek – már nem volt magyar szereplője. Ezt a munkát egy török építőipari cég nyerte el. Az építés 2000-ben a megmaradt pillérek megerősítésével kezdődött el, majd újra megnyitották az eredeti köveket adó kőbányát is. A magyar katonák és hídépítő szakemberek által kiemelt kövek egy részét, az újrafaragás után a kevésbé terhelt hídelemekbe építették be. Az első kiemelt kő azonban nem lett újra a híd része, ez ma is megvan, s a készülő Öreg híd Múzeumban kap majd helyet.

– A híd lerombolása alig néhány óráig, az újjáépítése viszont négy évig tartott. Az új Öreg hidat 2004. július 23-án vehették ismét birtokukba a mostariak és a turisták, s a kettéosztott város újra egésszé vált ezen a napon – mesélte az egykori katonatiszt, aki az elmúlt évtizedben többször is járt Mostarban. Nyomon követte a híd újraépítését, sőt az átadás után is megtekintette a csodálatos szépségű építményt.

Mint elmondta: egyik alkalommal, amikor feleségével a városban járt, egy férfi megszólította. Megismerte, hogy ott volt az első kő kiemelésekor, s megköszönte a segítséget. Ez nagyon jól esett neki, akárcsak az, hogy az egyik mostari kávézóba betérve, a pultos nő még emlékezett rá: cukor nélkül issza a kávét…

 


Fotó: dr. Veress Róbert archívuma