Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

önkéntes tartalékos rendszer - 119. oldal

Cikkek
1595935809

Feladat a tartalékosklubok erősítése

2012. május 14. 19:32

Szegeden tartott kihelyezett ülést május 12-én, szombaton a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) elnöksége. A tanácskozás középpontjában a tartalékosklubok jelenlegi helyzete, valamint a kluboknak a fiatalok honvédelmi nevelésében betöltött szerepe állt. Az értekezleten részt vettek azoknak a térségeknek a polgármesterei, iskolaigazgatói és tanárai, ahol valamilyen formában már jelenleg is működik tartalékos katonai klub.

1595935516

KatonaSuli „élesben” – kiképzés a laktanyában

2012. május 9. 7:09

Három napig szigorú katonai rend és fegyelem szerint élnek a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola három osztályának a diákjai. A KatonaSuli-programban részt vevő ötvenhét hallgató május 7-én, hétfőn „vonult be” az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis laktanyájába; jövőre valamennyien érettségizni fognak a katonai alapismeretek tantárgyból. Részükre ez a három nap órarend szerinti foglalkozás, amelynek a végén gyakorlati jegyet kapnak. Kiképzésüket raj- és szakaszparancsnokokként az MH Ludovika Zászlóalj honvédtiszt-jelöltjei segítik.

1595934333

Miniszteri válasz az Önkéntes Tartalékos Rendszerről

2012. április 16. 19:42

Megvalósultak az Önkéntes Tartalékos Rendszer jogszabályi keretei, a tartalékos szolgálat munkajogi garanciái, meghatározták az önkéntes védelmi tartalékosok és az önkéntes műveleti tartalékosok feladatait – hangzott el Hende Csaba azonnali kérdésre adott válaszában. A tárcavezető a Parlament április 16-i, hétfői ülésén megerősítette: a Magyar Honvédségnek 2014 végére nyolcezer tartalékosa lesz.

1595933453

Nyílt „tesióra” a KatonaSuliban

2012. március 31. 8:14

Katonai testnevelési és közelharc-bemutatót tartottak a Szolnoki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola KatonaSuli-programban részt vevő diákjai március 29-én, csütörtökön. A nyílt órát az iskola testnevelő tanárainak munkaközössége szervezte, a foglalkozást Jaksa Tibor önkéntes műveleti tartalékos alezredes, testnevelő tanár vezette.

Magyar Honvéd 2012. március

2012. március 8. 10:17

1595931995

Tovább kell erősíteni a „hídszerepet”

2012. február 25. 14:47

Küldöttértekezletet tartott a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) február 25-én, szombaton Budapesten, a Honvéd Kulturális Központban. A küldöttek elfogadták az alapszabály és az SZMSZ módosítását, valamint a tavalyi beszámolót. Emellett új tisztségviselőket is választottak.

1595931957

Az önkéntes tartalékos rendszer kiemelt feladat

2012. február 24. 9:10

Eltökélt, határozott szándékunk a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének hosszú távú, stabil, hatékony kiépítése. Ez kiemelt feladat. Ez az elmúlt húsz év legnagyobb szabású haderőfejlesztése – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Katonai Logisztikai Egyesület által a Honvéd Kulturális Központban február 23-án, csütörtökön délután rendezett vitafórumon.

1595931660

Számos területen mélyíthető az együttműködés

2012. február 22. 16:47

Továbbképzési együttműködési megállapodást írt alá február 22-én, szerdán dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar (HVK) főnöke és dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója. A HVK és a BM OKF közös tanácskozásán a két szervezet együttműködésének elmélyítéséről cseréltek eszmét a szakemberek.

1595931041

Hatékonyabban, ésszerűbben működik a honvédség

2012. február 7. 17:09

Működőképesebbé, korszerűbbé vált a honvédség a tavalyi évben végrehajtott szervezeti átalakítások következtében – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén február 7-én, kedden délelőtt.

1595931010

Megkötötték szerződésüket az első önkéntes műveleti tartalékosok

2012. február 3. 13:01

Mérföldkőként értékelte a honvédség életében az első önkéntes műveleti tartalékosok szerződéskötését dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke. Az ünnepélyes eseményre február 3-án, pénteken délelőtt került sor Budapesten.