Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 148. oldal

Cikkek
1595924138

A „vasnak” a levegőben a helye

2011. szeptember 7. 21:49

Két Mi–8-as típusú szállító helikoptert és nagy mennyiségű tartalék alkatrészt kapott térítésmentesen Finnországtól a Magyar Honvédség és a magyar légierő. A helikopterek gépkönyveit ünnepélyes keretek között szeptember 7-én, szerdán, Szolnokon adta át Hende Csaba honvédelmi miniszternek Marcus Rantala, a Finn Köztársaság védelmi minisztériumának államtitkára.

1595924138

Afgán rabok kínzásáról számolt be az ENSZ

2011. szeptember 7. 20:29

A NATO vezette afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) fontolóra vette, hogy felfüggeszti a gyanúsítottak afganisztáni börtönökbe való áthelyezését azt követően, hogy az ENSZ kínzások soráról számolt be Afganisztánban – közölte szeptember 6-án, kedden a világszervezet egyik, eddig nyilvánosságra nem hozott jelentésére hivatkozva a BBC brit közszolgálati hírtelevízió internetes portálja.

1595924137

Áldás a misszióba indulóknak

2011. szeptember 7. 18:19

Bíró László, a Magyar Honvédség katolikus tábori püspöke is elbúcsúzott az afganisztáni PRT misszióba indulóktól, valamint az egyéni beosztásokba készülő katonáktól a debreceni repülőtéren.

1595924132

Nehéz idők jöhetnek Észak-Afganisztánban

2011. szeptember 7. 8:04

A NATO felügyelete alatt álló nemzetközi erő északi, regionális parancsnoka szerint rendkívül nehéz időszak előtt áll a nemzetközi biztonsági erő (ISAF) Észak-Afganisztánban.

1595924121

Meghívó a Ramadánt követően

2011. szeptember 6. 8:18

Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) tizedik és tizenegyedik váltásának parancsnoka közös ebédre hívta meg a tartomány vezetőségét a Pol-e Khomri Nőügyi Hivatalhoz Afganisztánban. A megjelent vendégek között ott volt a Tartományi Tanács vezetője, a hivatalok vezetői és a tartomány egyik parlamenti képviselője is. A résztvevők megköszönték az MH PRT közreműködését és a meghívást.

1595924110

A tartalékosok szerepe a NATO-államokban

2011. szeptember 4. 14:31

A NATO Tartalékos Tisztek Szövetsége (Confédération Interalliée des Offíciers de Réserve – CIOR) augusztus 1–6. között tartotta hatvannegyedik nyári kongresszusát a lengyelországi Varsóban, a NATO Tartalékos Egészségügyi Tisztek Szövetségével (Confédération Interalliée des Officiers Médicaux de Réserve – CIOMR) és a NATO Nemzeti Tartalék Erők Tanácsával (National Reserve Forces Committee – NRFC) közösen.

1595923858

Négyoldalú felhívás Afganisztán jövője érdekében

2011. szeptember 3. 10:15

Afganisztán és a környező államok sorsát a térség hatalmainak kell meghatározniuk – hangoztatta szeptember 2-án, pénteken az orosz államfő a tádzsik fővárosban, a pakisztáni, afgán és tádzsik kollégájával rendezett négyoldalú csúcstalálkozón. A régió problémáinak rendezését segítő államoktól „ma nagyon sok függ. Mindazonáltal ezek olyan országok, amelyek nem a régióhoz tartoznak” – mondta Medvegyev, mintegy burkolt felhívásként az amerikai jelenlét csökkentésére.

1595923852

Lavrov ellenlépéseket ígér a NATO-amerikai rakétavédelem korlátlan növelése esetén

2011. szeptember 2. 12:32

Az orosz külügyminiszter arra figyelmeztetett szeptember 1-jén, csütörtökön, hogy országát – stratégiai elrettentő potenciáljának védelmében – ellenlépésekre kényszeríti a NATO és az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerének korlátlan növelése.

1595923851

Esküjükhöz híven, ősi erényeink szellemében

2011. szeptember 2. 11:29

Augusztus 20-án, a budapesti Hősök terén az ország színe előtt hatvanegy honvédtiszt tett esküt arra, hogy katonaként a hazát mindhalálig szolgálja. Az ifjú hadnagyok – a régi ludovikás szokást követve – fogadalmukat kardrántással erősítették meg. Ezt a hagyományt tavaly elevenítették fel, s idén újabb mozzanattal egészítették ki: a kardrántás után az ifjú tisztek meg is lengették a szálfegyvert a fejük felett, kifejezve ezzel avatásuk felett érzett örömüket.

1595923844

Az USA-ban képzik ki Harry herceget

2011. szeptember 1. 20:51

A brit királyi család tagja, Harry herceg, aki kiképzett harcihelikopter-pilóta, a jövőben az Egyesült Államokba utazik, ahol megkapja a harci kiképzést az Apache helikopterre. A tervek szerint a herceg a kaliforniai El Centro haditengerészeti légi támaszponton kezd majd októberben, később pedig az arizonai Gila Bend reptéren folytatja a kiképzést.