civil szervezetek - 24. oldal
„A honvédség szakszerű, fegyelmezett, professzionális”
2009. szeptember 15. 16:15
Befejeződött a Magyar Honvédség idei legnagyobb kiképzési rendezvénye, a Bevetési Irány 2009 gyakorlat. A záró mozzanatot, vagyis a szeptember 15-i látogatói nap eseményeit a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter is megtekintette az Ercsi szomszédságában található vízi gyakorlótéren.
Tizenöt év a honvédelem ügyének szolgálatában
2009. szeptember 15. 10:04
A Honvédség és Társadalmi Baráti Körök Országos Szövetsége méltó módon, ám szerény keretek között, a tizenöt éves évforduló jegyében rendezte meg a tagszervezetek országos találkozóját Mosonmagyaróváron. Az eltelt idő alatt országos szervezetté váló szövetség egyik alapvető célja a nemzet érdekeit szolgáló honvédelem ügyének támogatása.
Orosz-amerikai kiegyezésről beszélt Obama
2009. július 8. 5:43
A hidegháborús bizalmatlanság meghaladására és igazi partneri viszony kiépítésére szólított fel kedden Moszkvában Barack Obama amerikai elnök, aki első oroszországi látogatásán új fejezetet akart nyitni a két ország mélypontra került kapcsolataiban. Obama beszédet mondott az egyik moszkvai gazdasági egyetem diplomaosztó ünnepségén.
Szélesedik a honvédség társadalmi kapcsolatrendszere
2009. július 1. 6:41
A biztonságpolitikai és honvédelmi ismeretek társadalmasítása címszóval tartotta kihelyezett elnökségi ülését Mátrafüreden, a TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Közhasznú Egyesülete, miután meghívást kapott a Mátra Szakképző Iskola igazgatójától, Prof. Dr. Vasas Joachimtól.
Tégy önmagadért!
2009. június 25. 18:03
Jelentős összeget nyert az MH Szociálpolitikai Közalapítványa a „Katonák munkaerő-piaci reintegrációjának képzési programja” című pályázatával, amelyet az úgynevezett Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében nyújtottak meg. A projektről csütörtökön tartottak tájékoztatót Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison.
Együtt az élő Tiszáért
2009. június 10. 12:59
Azt hiszem, sokat tanultam a környezetvédelemről a Tisza nagykövetétől, Hidvégi-Üstös Páltól. Pedig csak futott. Futott a Tisza mentén, hosszan, kitartóan. Monoton útja egyik állomásaként Hódmezővásárhelyre ért. A 47-es út mellett lévő kerékpárúton már izgatottan várták a kertvárosi iskolás gyerekek és mi, katonák a Zrínyi Miklós Laktanyából.
A megbékélés hírnöke
2009. május 29. 17:38
Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében, a hősök napján, május 29-én az olaszországi Visintini településen – a Doberdo-fennsíkon – felavatták azt a kápolnát, amelyet civil szervezetek állítottak helyre a térségben elesett magyar katonák emlékére.
Magyar emlékhely a Sacra Zonában
2009. május 27. 13:32
Az olaszországi Doberdo-fennsík egyik kis falujában a hősök napján, május 29-én avatják fel azt a kápolnát, melyet a térségben elesett magyarok emléke előtt tisztelegve állítottak helyre civil szervezetek. Az apró imaházat 1918-ban kezdték építeni magyar katonák, a háború azonban véget ért, így a kápolna a közelmúltig befejezetlenül árválkodott.
A királyok városa köszöntötte a katonákat
2009. május 21. 22:41
Székesfehérváron civil kezdeményezésre az Alba Plaza melletti téren mutatkoztak be a városban lévő katonai szervezetek. A rendezvény részeként ünnepélyes keretek között adták át azt az állandó kiállítást, amely emléket állít az ország és Székesfehérvár katonai történetének a honfoglalástól napjainkig.
Honvédelmi hét Székesfehérváron
2009. május 19. 6:07
A következő napokban színes és eseményekben gazdag programokon vehetnek részt a székesfehérváriak és az ide látogatók. A megyeszékhelyen már sok évtizedes hagyománya van a honvédelem napi rendezvényeknek. A szabadidős és szakmai programokat a Honvédelmi hét fogja keretbe.