Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

együttműködés - 144. oldal

Cikkek
1596029519

Magyar katonák az Allied Spirit VI gyakorlaton

2017. március 27. 14:58

Félidejéhez érkezett a március elején kezdődött Allied Spirit VI gyakorlat. A Németországban található, hohenfelsi amerikai katonai bázison, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóaljának 69 katonája – Schleisz Ferenc őrnagy, zászlóaljparancsnok vezetésével – modulelemekkel kiegészítve hajtja végre feladatait.

1596029516

Civil-katonai párbeszéd

2017. március 27. 13:51

Tizennegyedik alkalommal rendezett Civil Kerekasztal névvel programot Budapesten az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK). A rendezvényen először vettek részt a Magyarországon települő NATO Erőket Integráló Elem (NFIU) képviselői is.

1596029515

Lengyel védelmi miniszteri kitüntetést kapott a magyar vezérőrnagy

2017. március 27. 11:37

A lengyel védelmi miniszter nevében Andrzej Falkowski altábornagy, a NATO Katonai Bizottságához delegált lengyel katonai képviselő ünnepélyes keretek között adta át a napokban, Brüsszelben a Lengyel Fegyveres Erők érdemérem arany fokozatát Domján László vezérőrnagy, az MH Katonai Képviselő Hivatala vezetője, Miroslav Kocian vezérőrnagy, szlovák katonai képviselő, valamint Miroslav Zizka cseh katonai képviselő részére.

1596029437

Katasztrófavédelmi felkészítés Székesfehérváron

2017. március 23. 15:21

Katasztrófavédelmi feladatokra történő felkészítést, valamint tűzoltási gyakorlatot tartott a napokban székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred.

1596029429

Újszerű válaszokra van szükség az összetett biztonsági környezetben

2017. március 23. 12:25

Magyarország elkötelezett a NATO-tagság iránt, és hazánk álláspontja szerint szükséges a védelmi költségvetések növelése is a szövetségen belül – jelentette ki dr. Simicskó István március 23-án Budapesten, a NATO Transzformációs Szemináriumának második napján.

1596029417

Új perspektívák

2017. március 22. 21:48

A korábbi idők könnyebben elhatárolható, jellemzően önmagukban álló válságaival szemben a NATO-nak jelenleg egyszerre kell szembenéznie több különböző, ám egymásra is ható kihívással – érzékeltette az észak-atlanti szövetség dilemmáját a honvedelem.hu-nak Denis Mercier vezérezredes, a szervezet Transzformációs Parancsnokságának főparancsnoka.

1596029197

Magyarország elkötelezett szövetségese a NATO-nak

2017. március 22. 17:54

Magyarország elkötelezett és erős szövetségese a NATO-nak – mondta Rose Gottemoeller, a NATO főtitkárhelyettese március 22-én, szerdán, Budapesten, a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartott előadásán.

1596029169

A NATO Erőforrás Hivatal vezetőjének látogatása hazánkban

2017. március 21. 17:05

A NATO Biztonsági Beruházási Program (NSIP) keretében megvalósuló fejlesztésekről és Magyarország védelmi költségvetésének fejlődéséről tárgyalt hazánkban John F. Aguirre, a NATO Erőforrás Hivatalának (NOR) vezetője. Az amerikai vendég március 20-21-én látogatást tett Pápán és Székesfehérváron, ahol a nemrégiben befejezett és a folyamatban lévő fejlesztésekről kapott tájékoztatást, kiemelve az NSIP-beruházások és -források fontosságát.

1596029141

Erőn felül

2017. március 20. 7:21

Nehéz esztendő vár a honvédségre 2017-ben, ám folytatódnak a megkezdett intézkedések, amelyek az állomány méltóbb megbecsülését célozzák, a fejlesztések pedig rég nem látott tempóban valósulnak meg a következő időszakban. Dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével tekintettünk előre az idei esztendőt illetően.

1596029139

Elismerés az MH LVIK parancsnokának

2017. március 19. 18:18

Pro Urbe-díjat vehetett át Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ parancsnoka Porga Gyula polgármestertől Veszprémben, március 15-én.