Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

évforduló - 138. oldal

Cikkek
1595979948

Névtelen hősök láthatatlan harca

2014. október 2. 12:11

Csak a nemzet által szeretett, az állam által megbecsült honvédség lehet sikeres – mondta Hende Csaba október 2-án Budapesten, az első világháborús hírszerzésről szóló konferencia megnyitóján.

1595979936

Szecsői Futónap

2014. október 1. 20:27

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Szecsői Futónapot az egykori tápiószecsői helyőrségi klubban és környékén szeptember utolsó vasárnapján. A versenyzők tíz egyéni és öt csapatfutamban mérhették össze tudásukat.

1595979921

Ahol a levegőben vibrál az évszázados múlt

2014. október 1. 7:20

Amikor az ember az első világháborús isonzói hadszíntéren készült régi fényképeket vagy az interneten is megtalálható korabeli filmfelvételeket nézi, nehezen hiszi el, hogy a kopár sziklák és cserjével borított emelkedők helyén ma már zöldben pompázó fák takarják el a hegyoldalakat. Az elmúlt száz évben a természet még jobban birtokba vette a térséget. Az egykori, véres csaták nyomait azonban még egy évszázad sem volt képes elfedni.

1595979671

Nyugdíjas-találkozó és emlékfutás Debrecenben

2014. szeptember 29. 13:19

Eseménydús időszakon van túl az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ állománya, hiszen két, immár nagy hagyományokkal rendelkező rendezvényt is tartottak a napokban Debrecenben.

1595979637

„Kincsek” a múltból

2014. szeptember 27. 13:42

Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán a közgyűjtemények felhívásokkal fordultak a lakossághoz, hogy segítségükkel felmérjék és összegyűjtsék a Nagy Háború során keletkezett, néha szekrények és padlások mélyén „lapuló” leveleket, rajzokat, fényképeket, iratokat és naplókat.

1595979634

Látogatás a veronai kórházban

2014. szeptember 27. 10:33

Az MH Egészségügyi Központ parancsnoka és miniszteri megbízottja a napokban látogatást tett a veronai kórházban, hogy megtekintsék az ott alkalmazott költséghatékony, az ellátás minőségét javító megoldásokat. Útjuk során – az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából – koszorút helyeztek el a Veronában található osztrák−magyar katonai temetőben.

1595979632

Információ első kézből

2014. szeptember 27. 9:29

Álláspontok meggyőző indoklása, érvelés, érdekérvényesítés, kompromisszumok keresése – politikai vezetők szerepében is tudniuk kell konszenzuson alapuló döntést hozni egy (az ENSZ felkérésére történő) katonai beavatkozás mértékéről a NATO Defense College hallgatóinak.

1595979624

Emlékeznünk kell a közös történelmünkre

2014. szeptember 26. 16:20

Emlékeznünk kell a közös történelmünkre, hogy értsük, mit jelent a béke, mennyire értékes az együttműködés, és a népek közötti barátság. Emlékeznünk kell arra is, hogy a nagyszüleink és a dédszüleink mekkora áldozatot hoztak, mert ha nem emlékezünk minderre, akkor nem is vagyunk méltóak erre az áldozatra – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter szeptember 26-án, pénteken a Stefánia Palotában tartott első világháborús konferencián és megemlékezésen.

1595979617

Mire a falevelek lehullanak…

2014. szeptember 26. 9:52

Nagyszabású programsorozattal emlékezik az első világháború századik évfordulójára a Stefánia Palota–Honvéd Kulturális Központ október 8.−16. között. A rendezvény fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter.

1595979404

Levelek, huszárruhák, fegyverek

2014. szeptember 25. 16:42

Levelek a frontról 1914−1918 címmel nyílt kiállítás az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban. A hátországot és a frontot egyaránt bemutató tárlaton különböző dokumentumokat és tárgyi emlékeket tekinthetnek meg az érdeklődők.