Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

helikopter - 167. oldal

Cikkek
1595918722

Hivatalosan is bemutatkozott a kínai drón helikopter

2011. május 16. 8:07

Kína sikeresen végrehajtotta az első hivatalos tesztrepülést egy közepes méretű, pilóta nélküli helikopterrel, amelynek maximális felszálló tömege 757 kilogramm. A V750 jelzésű drón helikopter tesztrepülésére a Weifang Tianxiang Aerospace Industry, Weifangban található gyárában került sor, 2011. május 7-én.

1595918718

Sok a rejtély az Oszamára lecsapó helikopterek körül

2011. május 15. 16:27

A megjelent híradásokból tudjuk azt, hogy kik végeztek az al-Kaida nemzetközi iszlámista terrorszervezet vezetőjével, Oszama bin Ladennel. Az akciót az amerikai haditengerészet SEAL Team Six különlegesen kiképzett elitegysége hajtotta végre, akik negyven perc alatt teljesítették küldetésüket, emberi veszteség nélkül. Tudjuk azt, hogy az amerikai elnök már ki is tüntette a rajtaütésben résztvevőket, tudjuk azt, hogy Pakisztán nehezményezte a területén végrehajtott amerikai katonai akciót és tudjuk azt, hogy az amerikai elitegység az akció során elvesztette azon három helikopter egyikét, amellyel a helyszínre érkeztek. Egy dolgot nem tudunk (egyelőre) pontosan, hogy milyen típusú helikopter roncsait találták meg Oszama bin Laden rejtekhelyének kerítésén belül.

1595918715

Hamarosan átveheti Mi-171SP helikoptereit a perui légierő

2011. május 15. 10:12

Az orosz Russian Helicopters a közeljövőben adja át a perui légierő által még 2010 júliusában megrendelt Mil Mi-171SP típusú szállítóhelikopterek első három példányát. A perui védelmi minisztérium a tavaly nyáron aláírt, 108 millió dolláros szerződés keretein belül vásárolt hat darab Mi-171SP-t, továbbá két darab Mi-35P típusú harci helikoptert.

Magyar Honvéd 2011/5.

2011. május 13. 10:22

1595918466

Cold and Hot Training az amerikai táborban

2011. május 13. 10:15

A kiutazástól számított 13. hét a megszokottól kissé eltérően indult a koszovói Slim Lines táborban. A KTM zászlóalj Charlie százada különleges feladatot kapott: az amerikai vezetésű Camp Bondsteel tábor QRF-biztosítását egy szakasz erővel. Nagy kihívást jelentett ez a század számára, hiszen a magyar kontingens megalakulása óta ez volt az első alkalom, hogy egy amerikai egységgel közösen dolgoztak katonáink.

1595918451

Kutyás bemutató a Tiszaligetben

2011. május 12. 13:18

A közelmúltban Szolnokon, a Tiszaligetben rendezték meg az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny helyi fordulóját. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szolnok Polgári Védelmi Kirendeltsége felkérte az MH 86. Szolnok Helikopterbázist, hogy – a rendezvény színesítése érdekében – kutyás bemutatót tartson.

1595918449

Meg akarják vizsgálni a lezuhant lopakodó helikoptert

2011. május 12. 11:36

A pakisztáni hatóságok meg kívánják vizsgálni az Oszama bin Laden likvidálásakor lezuhant, majd a kommandósok által felrobbantott lopakodó helikopter roncsait, mely után a kínaiak is nagy érdeklődést mutatnak – jelentette május 10-én, kedden, pakisztáni forrásokra hivatkozva az ABC News. Az amerikaiak már kérelmezték, hogy elszállíthassák a 60 millió dolláros, a radarok által nehezen észlelhető, módosított Black Hawk helikopter roncsait, amelynek létezése az abbotábádi akcióval kapcsolatban vált először köztudottá.

1595918446

Aki bejött, távozzon boldogan!

2011. május 12. 7:48

Kétségtelen, hogy sokat hallunk-olvasunk a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásáról. De vajon egészen konkrétan milyen is a mindennapi élet arrafelé? Hogyan, mit és miért tesznek ott a katonák? És mi mindebben a szerepe az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ katonáinak, akik napi kapcsolatban vannak a helyiekkel és gyakorlatilag minden gondjukat ismerik? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ, kerekasztal-beszélgetés formájában a honvedelem.hu. Írásunk harmadik, befejező része!

1595918443

Az afgán légierő katonáinak kiképzését vállalták

2011. május 11. 20:02

Napokon belül indul Kabulba az MH Légi Kiképzési Támogató Csoport (Air Mentor Team) negyedik váltása. A tizenkét fős misszió tagjainak feladata az afgán légierő harcihelikopter-vezetőinek, repülőmérnökeinek, technikusainak elméleti és gyakorlati oktatása lesz, de már nemcsak a Mi-24-es harci-helikopterrel való repülés alapjait fogják tanítani, hanem a gépek harci alkalmazására is kiképzik az afgán katonákat.

1595918439

Csak azért is!

2011. május 11. 12:43

Nem adom fel, míg egy darabban látsz… – jut eszembe az LGT közismert dalának sora, miközben a magyar katonai és civil ejtőernyőzés szakmai berkekben mindenki által elismert, majd hosszú évekre „illegalitásba vonult”, cseppet sem tipikus képviselőjének virtuális emlékkönyvében lapozgatunk.