Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

járőr - 132. oldal

Cikkek
1595882146

Világháborús lőszer a menekülttáborban

2008. december 8. 11:49

A 49. héten, azaz december 1–7-e között huszonöt bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül öt esetben soron kívül kellett intézkedniük.

1595882145

Lézerfegyverek a repülőgépeken

2008. december 8. 9:03

Az amerikai Boeing cég az elmúlt napokban jelentette be, hogy elvégezte a nagy energiájú, repülőgép fedélzetére telepített lézer tesztelését szárazföldi körülmények között.

1595882136

Humvee-ktől magabiztosabb a magyar katona

2008. december 6. 19:06

Amilyen rövid, olyan mozgalmas volt Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Tömböl László altábornagy afganisztáni látogatása. Puli-Humriban, Mazar-i-Serifben és Kabulban is találkoztak az ott szolgáló magyar katonákkal, akiknek mindegyike egy-egy tőrt kapott karácsonyi ajándékként.

1595882130

Nem kapnak munkát, visszamennek harcolni

2008. december 5. 8:34

Sok amerikai veterán katona dönt úgy, hogy inkább visszamegy Bagdadba, és halálos veszedelem közepette járőrözik az iraki főváros utcáin, semmint hogy az Egyesült Államokban kelljen munkát keresnie.

1595882129

Robotrepülőket is használhatnak majd a magyar katonák Afganisztánban

2008. december 5. 8:23

A jövő év második felében már robotrepülőgépeket is használ majd a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportja; a személyzet felkészítése januárban kezdődik Izraelben – mondta el az Afganisztánban tartózkodó honvédelmi miniszter.

1595882119

Változások előtt az ENSZ grúziai missziója

2008. december 2. 12:47

Az ENSZ grúziai megfigyelő misszióját (United Nations Observer Mission in Georgia – UNOMIG) az 1992 augusztusában kirobbant grúz–abház polgárháború békés rendezése céljából hozták létre. Feladata a felek között megkötött fegyvernyugvási egyezmény betartásának felügyelete és az emberi jogok megsértésének jelentése.

1595882117

A sivatagban őrzik a békét

2008. december 2. 12:29

A hírekben keveset szerepel, éppen ezért az átlagember nem tud túl sokat Nyugat-Szaharáról. Az Afrika nyugati részén, az Atlanti Óceán partján Marokkó és Mauritánia között elterülő 266 ezer négyzetkilométeres területű ország marokkói megszállás alatt áll, s nem létezik szuverén entitásként. A terület végleges sorsának rendezését célul kitűző, ENSZ által irányított békefenntartó misszióban jelenleg hat magyar katona is szolgál.

1595882114

Gyakorló kézigránát a középiskola udvarán

2008. december 1. 11:54

A 48. héten, azaz november 24–30-a között 17 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül nyolc esetben soron kívül kellett intézkedniük.

1595882113

Újabb feladatot vettek át az irakiak

2008. december 1. 8:55

Az amerikai és brit csapatok jövőbeni, lassú ütemű kivonásával párhuzamosan az új iraki haderőnek számos területen kell átvennie a megszállóktól a különböző védelmi és ellenőrzési feladatokat. Egyik ilyen fontos terület az ország szárazföldi és tengeri határainak felügyelete.

1595881853

Húsz kilométer hegyen-völgyön át

2008. november 27. 11:01

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár törzse és a kötelékkiképzést folytató alakulatai november 26-án hajtották végre a járőr típusú menetgyakorlatokat.