Kecskeméti József - 5. oldal
Közel-Kelet: eredménytelen elképzelések
2010. február 24. 11:23
A Magyar Külügyi Intézet egyik legutóbbi rendezvényén a közel-keleti békefolyamat helyzete és kilátásainak értékelése volt a téma. A izraeli-palesztin megbékélésben az egyik legfőbb gond, hogy mind a két félnek egyedi elképzelései vannak a különféle tervekről – mondta Jungbert Béla volt nagykövet.
Timosenko ellenállását megtörte a gazdasági válság
2010. február 15. 12:13
Mostanra eldőlni látszik: az ukrán miniszterelnöki posztot kétszer betöltött Viktor Janukovics nyerte az államfőválasztást a jelenlegi miniszterelnökkel, Julia Timosenkoval szemben. Utóbbi nehéz helyzetben volt, hiszen – jórészt a gazdasági helyzetnek köszönhetően – nem tudott nemzetközi támogatást szerezni egy újabb színes forradalomhoz.
Carterizálódást emlegetnek Obama kapcsán
2010. február 4. 9:43
Barack Obama számára a következő év fő kérdése, hogy államférfivé vagy politikussá válik: ha az utóbbivá, akkor elképzelhető, hogy egy ciklusos elnök lesz. Ráadásul többen már most carterizálódást emlegetnek Obama kapcsán, Jimmy Carter országlása pedig nem volt a demokraták sikersztorija.
„Sem sikeres, sem sikertelen nem volt Obama első éve”
2010. január 25. 15:46
Semleges – így foglalta össze Barack Obama kormányzásának első évét Magyarics Tamás a honvedelem.hu-nak adott interjújában. Az Amerika-szakértő arról is szólt, hogy mindezt előrevetítette az elnök pszichológiai profilja, hiszen már szenátorként is kerülte a konfliktusokat, és ezt tette elnökként is. Ez egyébként akár politikai sikerként is értékelhető.
Sportesemények a harmadik világban: kockázat és biztonság
2010. január 14. 8:26
Nemzetközi elemzők szerint az Afrika Nemzetek Kupája helyszínén, Angolában bármikor kiújulhat a huszonöt évig tartó véres polgárháború – mondta a honvedelem.hu-nak Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: a meccsek egy részét éppen abban a Kabinda tartományban tartják, amely a hetvenes évek óta el akar szakadni az anyaországtól.
A szovjet katonai vezetés ellenezte az afgán bevonulást
2010. január 9. 10:11
Az afganisztáni szovjet bevonulás gondolata 1979 márciusában vetődött fel először, de csak decemberben érett döntéssé, miután a NATO döntött a Pershing rakéták európai telepítéséről. A katonai vezetés mindvégig ellenezte az akciót, bár a vereség nem volt olyan súlyú, mint azt egyesek feltételezik. Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértővel beszélgettünk.
Ázsiában és Afrikában országok tűnhetnek el
2010. január 4. 6:22
Tavaly ugyan Oroszország pozíciói javultak, de egy CIA-jelentés szerint nagyhatalmi státuszát a korrupció és a bűnözés fenyegeti. A Bush-Obama váltás a reményt hozta el, míg Törökország – megelégelve az EU politikáját – az iszlám világ felé közeledett. Pakisztánban anarchia fenyeget. Ez volt 2009, de mi várható idén? Nógrádi Györgyöt kérdeztük.
Lyukas háló védi a világűr békéjét
2009. december 21. 7:36
A világűr felhasználásának jogi kereteit öt fontos egyezmény adja meg. Bár főszabályként a békés hasznosítás elve érvényesül, akadnak kibúvó. Így például a köznyelvben csak Világűr Szerződésként emlegetett Outer Space Treaty „csupán” a tömegpusztítós fegyverek telepítését, állomásoztatását tiltja meg.
Felértékelődött a műholdak elleni hadviselés
2009. december 21. 7:31
Az űrfegyverkezésnek a jogi egyezmények mellett annak nagyon magas költsége is gátat szab, ennek ellenére mindig is voltak erre irányuló kísérletek. Ilyen volt például a stratégiai védelmi kezdeményezés, az SDI. Katonai szempontból a globális helymeghatározó rendszereket, illetve a kommunikációt szolgáló műholdak is kiemelten fontosak.
Öt magyar kísérlet zajlik a nemzetközi űrállomáson
2009. december 21. 7:28
Magyarország már a negyvenes években kivette a részét a tágabban értelmezett űrkutatásból, a nemzetközi űrállomáson jelenleg is öt kísérletünk zajlik. Hatodikként pedig megtalálható rajta az egyik leghíresebb magyar műszer, a sugárzásmérést szolgáló Pille. E havi témánk bevezetője.