Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 293. oldal

Cikkek
1595938528

Vízi túlélő képzés pilótáknak

2012. július 8. 7:10

Mit kell tennie a pilótának, ha nagy kiterjedésű vízfelület felett repül, vészhelyzetbe kerül és kényszerleszállást kell végrehajtania, vagy ki kell ugrania a gépből ejtőernyővel? Hogyan tovább a vízben? – ezekre a kérdésekre adott választ a résztvevőknek az MH 86. Szolnok Helikopterbázis szervezésében megtartott „DEEP SURVIVAL” elnevezésű túlélő gyakorlat, vízi gyakorlati része.

1595938526

Az Úszó Erőd ezúttal is célba ért

2012. július 7. 21:39

„A Magyar Honvédség segítsége és közreműködése nélkül nem lehetett volna ennyire színvonalasan megrendezni a 30. Balaton-átúszást” – nyilatkozta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára július 7-én, szombaton Révfülöpön. Az államtitkár, valamint dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, továbbá 306 katona teljesítette az 5,2 kilométeres távot.

1595938525

Szombathelyre zarándokoltak a Svájci Gárda tagjai

2012. július 7. 20:59

Szent Márton szülővárosába, Savariába, a mai Szombathelyre zarándokoltak a Svájci Gárda tagjai, első csoportjuk július 5-én, csütörtökön érkezett meg a városba. Parancsnokuk, Daniel Rudolf Anrig ezredes és Veres András szombathelyi megyés püspök sajtótájékoztatót tartott.

1595938506

Polgárháborús épületet tárnak fel Chicagóban

2012. július 6. 20:04

Régészek egy csoportja úgy véli a chicagói Near South Side parkban polgárháborús maradványokra bukkantak. Helyi történészek remélik, hogy az ásatás újabb bizonyítékokat szolgáltat Chicago polgárháborús szerepének megítélésében.

1595938278

Zászlójelekre, centiméteres pontossággal

2012. július 5. 9:41

Hogyan kell az alakulatnál rendszeresített technikai eszközöket vasúton szállítani? – e feladat begyakorlása volt a célja annak a „vasúti rakodás módszertani foglalkozás” elnevezésű kiképzésnek, amelyet július 3-án, kedden tartottak Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél.

Magyar Honvéd 2012. július

2012. július 4. 8:52

1595938248

350 fős lesz az idei Úszó Erőd

2012. július 3. 13:04

„A Magyar Honvédség tagjainak részvétele a Balaton-átúszáson nagyszerűen bizonyítja, hogy milyen sokoldalúak korunk katonái” – mondta Szántó László, a rendezvény főszervezője a július harmadikai, keddi sajtótájékoztatón Siófokon.

1595938242

2013-tól évi 190 milliós megtakarítás

2012. július 3. 9:46

Jelentős megtakarítást eredményez a katonadiplomáciai képviseleti rendszer átalakítása, ám nemzeti érdekeink nem csorbulnak a változások következtében – emelte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attasék éves értekezletén, július 3-án Budapesten.

1595938237

Lezuhant egy Szu-27UB Karéliában

2012. július 2. 20:28

Karéliában június 28-án a reggeli órákban, leszálláshoz történő bejövetel végrehajtása közben lezuhant egy Szu–27UB típusú, kéthajtóműves, negyedik generációs, nehéz elfogó vadászrepülőgép. Információk szerint, a repülőgép Beszovec légibázis közelében erdős területen csapódott a földnek. A repülőgép kétfőnyi személyzete sikeresen katapultált, földet érés után felvették a kapcsolatot a bázissal.

1595938233

Megkezdte szolgálatát az EU Harccsoport

2012. július 2. 13:58

„Újabb megtiszteltetés a dandár számára, hogy tagja vagyunk az Európai Unió Harccsoportjának, ezzel is bizonyítva, hogy uniós és NATO-tagságunkhoz méltón nemzetközi szinten továbbra is megálljuk a helyünket” – mondta dr. Böröndi Gábor dandártábornok, parancsnok július 2-án, hétfőn reggel az MH 5. Bocskai István Lövészdandár ünnepélyes dandársorakozóján.