Ludovika - 35. oldal
Uzsok hőse (1. rész)
2015. december 19. 7:03
„Az ellenség minden rohama és dühös támadása ellenére az Uzsoki hágót nem tudta elragadni. Csoportunk, mely itt hónapokon át küzdött a hágó mindkét oldalán és tőle északra, sziklaszilárdan tartja állásait.” A Monarchia győzedelmes hadijelentése 1915. május 8-án látott napvilágot. Mindössze azt felejtették ki belőle, hogy a csoport magyar tábornok, Szurmay Sándor altábornagy nevét viseli, és a Keleti-Kárpátokban magyar katonák ezrei írták vérükkel a harctéri sikerek történetét. Az első világháború kiemelkedő hadvezére, vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter ma 155 éve született.
Kötelezettség, hűség, állhatatosság
2015. december 17. 21:20
Elismerést kapott a „Közös Akarat 2015” feladatban részt vett hivatásos és honvéd tisztjelölt állomány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika kampuszán Budapesten, december 17-én, csütörtökön.
Nyílt napok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2015. december 12. 20:31
Jövő év elején ismét megnyitja kapuit az érdeklődő diákok előtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; az intézmény mind a négy kampuszán várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat. Január 8-án a Közigazgatás-tudományi Kar, 15-én a Rendészettudományi Kar, 29-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, míg 30-án az egyéves Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar tart nyílt napot.
Honvéd középiskolások a Ludovikán
2015. december 12. 8:02
A debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai látogattak el Budapestre, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika épületébe, ahol megtekintették „A Hadi főtanodától a Toldi Vívómesterképzőig” című időszakos tárlatot december 11-én, pénteken.
Dallal és tánccal emlékeznek az első világháborúra
2015. december 10. 16:27
Az első világháborús limanowai csata emlékére rendez zenekari koncertet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A december 16-i eseményen a Nagy Háború katonadalait a Hegedős Együttes előadásában hallgathatják meg az érdeklődők, akik az NKE Bartók Táncegyüttes és a Ludovika tánccsoport műsorát is megtekinthetik.
Honvéd tisztjelöltek Hódmezővásárhelyen
2015. december 8. 18:58
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke tett látogatást december 8-án, kedden az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.
A kozmológiáról a Ludovika Szabadegyetemen
2015. december 1. 20:58
A kozmológia elve szerint bárhonnan is nézzük a világegyetemet, az mindenhol egyforma – hangzott el a Ludovika Szabadegyetem legutóbbi előadásán, ahol a kozmológia történetéről, fontosabb mérföldköveiről volt szó.
Alakulatokat látogattak meg a katonadiplomaták
2015. november 30. 13:28
Háromnapos alakulatlátogatáson vettek részt a Budapestre akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék november végén. Programjuk között szerepelt a „Balaton 2015” elnevezésű nemzetközi gyakorlat megtekintése, valamint az MH Ludovika Zászlóalj és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, illetve az MH Összhaderőnemi Parancsnokság meglátogatása.
A béke megőrzését tanulták
2015. november 28. 11:15
Egyhetes alapfelkészítésen vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tizenegy honvéd tisztjelöltje november 23-27. közt Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban.
Koszorúzás Bécsben
2015. november 21. 21:26
Bolyai János emléktáblájánál helyezték el koszorúját az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj, a Bolyai Honvéd Alapítvány, valamint a bécsi Nemzetvédelmi Akadémia képviselői november 17-én Bécsben, a Stift templomban.