Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

második világháború - 131. oldal

Cikkek
1595923546

Megemlékezés a legeredményesebb magyar pilótáról

2011. augusztus 26. 18:11

Augusztus 26-án, pénteken vitéz Szentgyörgyi Dezső – a kecskeméti repülőbázis névadója – halálának negyvenedik évfordulóján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Honvédelmi Minisztérium és a repülőbázis Budapesten, a Farkasréti temetőben. Az ünnepségen az egykori pilóta özvegye és szintén pilóta fia is részt vett.

1595923256

Újra „királyi” a kanadai hadsereg két fegyverneme

2011. augusztus 19. 11:23

A kanadai konzervatív kormány a brit uralkodó és a monarchia előtti tisztelet jeléül 43 év után újra a királyi jelzővel toldja meg a légierő és a haditengerészet hivatalos elnevezését. A Royal címet az akkori liberális kormányzat 1968-ban távolította el a megnevezésből, miután a hadsereg fegyvernemeit egyesítették (Canadian Forces). A parlament konzervatív képviselői – köztük Peter MacKay védelmi miniszter – „fontosnak” nevezték a kanadai hadsereg életében jelentős eseménynek számító hírt.

1595922963

Feltárul Hawaii második világháborús története

2011. augusztus 13. 16:22

A hawaii Mauinál elsüllyedt harci eszközök dokumentálásával és azok elemzésével az amerikai hadsereg inváziós taktikáit veszik górcső alá a kutatók.

1595922953

Megszólal a múlt

2011. augusztus 12. 13:03

Mi más is képezhetné a Honvéd Együttes repertoárjának gerincét, mint azok a darabok, amelyek énekben, táncban, zenében, prózában, illetve ezek együttes feldolgozásában hazánk katonatörténelmének valamelyik korszakát ábrázolják? Nem volt ez másképp az együttes elmúlt hatvankét évében, és nincs ez másképp a jelenben sem. Ráadásul a magyar múlt – ezeregyszáz év – hősi korszakainak további bemutatása jellemzi a jövőt is – mondja Aranyos Károly nyugállományú ezredes, az együttes ügyvezető igazgatója.

1595922949

Kilencvenhárom éve kezdődött a „száznapos offenzíva”

2011. augusztus 12. 9:12

„Száznapos offenzíva” – így hívták azt a hadműveletet, amelyet kilencvenhárom esztendővel ezelőtt, 1918. augusztus 8-án indítottak meg a nyugati fronton. Ez volt az antant csapatok utolsó nagy támadása, amely elhúzódott egészen őszig, s végül eldöntötte az első világháború végkimenetelét.

1595922937

Negyven méter magas vízoszlop a robbantás után

2011. augusztus 11. 6:01

Amint arról beszámoltunk, augusztus első hetében második világháborús úszóaknát találtak a Balatonban, a Tihanyi-félszigeten lévő Sajkod település vízpartján. A veszélyes szerkezetet horgászni induló helyiek fedezték fel a nádasban. Az aknát másnap víz alatti robbantással semmisítették meg a Magyar Honvédség tűzszerészei.

1595922933

Háborús repülőgéproncsokat találtak Kömlődön

2011. augusztus 10. 11:39

Egy gépágyút, több alumíniumdarabot és lőszereket fordított ki a földből tarlóhántás közben egy munkagép augusztus 8-án, hétfő délután a Komárom-Esztergom megyei Kömlőd határában – tájékoztatott a település alpolgármestere.

1595922930

Kézigránátot találtak a kutyafuttatón

2011. augusztus 10. 6:02

A 31. héten, azaz augusztus 1–7. között 55 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 20 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1645 bejelentést kaptak.

1595922667

Harckocsiezred a nagyszobában

2011. augusztus 7. 7:44

Sosem volt katona, mégis rajong a seregért Szőke László. A 73 éves kecskeméti ezermester sorozatban gyártja a működőképes kis harckocsikat. Évtizedekig gyűjtötte az egyenruhákat és századosi parolival tagja a helyi hagyományőrző egyesület díszőrségének.

1595922662

A doberdói csatára emlékeztek a Magyar Kápolnánál

2011. augusztus 6. 12:41

Ma már csak a béke és az országok közötti együttműködés fontosságának üzenetét hordozhatja az első világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia és az Olasz Királyság határán, Doberdónál vívott véres küzdelem – hangzott el a doberdói Magyar Kápolnánál tartott ünnepségen augusztus 5-én, pénteken.