műszaki - 208. oldal
“A képzés az igazgató egyszemélyi felelőssége”
2007. december 17. 12:26
A szentendrei MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola a szó szoros értelmében egyedülálló intézménye a Magyar Honvédségnek, hiszen kizárólag itt folyik tiszthelyettesek képzése. Az iskola élére a honvédelmi miniszter 2007. december 1-jei hatállyal Dr.habil. Kovács Tibor mk. ezredest (PhD) nevezte ki.
Légi, vasúti és tengeri szállítást is terveznek
2007. december 14. 8:47
„Semmi nem történik, amíg valami meg nem mozdul!” – olvasható több helyen is az alakulat jelszava a katonai közlekedési központban. És az itt dolgozók tisztában is vannak azzal, hogy tevékenységük rendkívül fontos annak érdekében, hogy a Magyar Honvédség alakulatainak minden szállítási feladata biztonságosan és sikeresen legyen végrehajtva. A honvedelem.hu újságíróját Kókai Ernő mérnök ezredes, a központ parancsnoka tájékoztatta a szervezet feladatairól.
Akár palócleves is készülhet a gulyáságyúban
2007. december 13. 15:51
Aki életében legalább egyszer evett már „honvédségi” babgulyást, azt jól tudja, hogy nincs is annál finomabb étel a világon. Íze semmivel össze nem téveszthető. Otthon például hiába adjuk bele a szívünket-lelkünket, az általunk készített végeredmény meg sem közelíti azt, amit a katonaszakácsok alkotnak.
Ukrán látogatás Szentesen
2007. december 13. 6:39
Szentesen, a műszaki zászlóaljnál tett látogatást a Szegedi Biztonságpolitikai Központ és a Külügyminisztérium szervezésében Magyarországon tartózkodó tucatnyi ukrán újságíró.
Évértékelő közgyűlés
2007. december 11. 10:35
A napokban megtartotta évértékelő közgyűlését a szentesi Honvéd Rákóczi Sportegyesület (HRSE) a város laktanyájában.
Összevont felkészítés Szentesen
2007. december 11. 10:16
A héten fejeződik be NRF (NATO Response Force – NATO Reagáló Erők) tizenegyedik váltásának összevont felkészítése Szentesen, a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál.
Balesetet szenvedett a Harrier
2007. december 9. 11:01
Az elmúlt hónapban mindössze egyetlen eseménnyel növekedett a régi masinák baleseti statisztikája. November 10-én a Patuxent River-i tengerészeti légibázison egy Harrier szenvedett leszállás közben kisebb sérülést.
URAL-4320 Darus autómentő
2007. december 6. 14:41
A közelmúltban került megrendezésre a 8. Közép-Európai Védelmi Felszerelés és Repülési Szakkiállítás, ahol a hadászat szerelmesei több – a Magyar Honvédségben rendszeresített – technikai eszközt is megtekinthettek. Alábbi összeállításunkban éppen nekik, illetve minden egyéb érdeklődőnek gyűjtöttük össze a Magyar Honvédség haditechnikai eszközeit.
UNIMOG 4000
2007. december 6. 14:33

RÁBA HÛTÕ TEREPJÁRÓ TEHERGÉPKOCSI
2007. december 6. 14:18