Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Snoj Péter - 83. oldal

Cikkek
1596013226

Furcsa égi háború

2016. május 8. 18:22

A két észak-vietnami An-2-es lassan, illetve amennyire lehetett, halkan zötykölődött Laosz irányába. A radarmagasság alatti lopakodásuk azonban hamar félbeszakadt, mivel a nyomukba eredt egy amerikai UH-1 Huey szállítóhelikopter, fedélzetén egy AK-47-es gépkarabéllyal. Ami végül is mindkét gép vesztét jelentette…

1596012972

Toborzó Országfutás 2016: túl a féltávon

2016. május 6. 7:06

Kaposvárt maguk mögött hagyva május 5-én, csütörtökön megérkeztek Nagyatádra a Toborzó Országfutás 2016 futói. A hazánk minden megyéjét érintő rendezvény során a Magyar Honvédség katonái 2016 kilométert tesznek meg.

1596735521

Az első lépések

2016. május 3. 7:09

Újabb, tízhetes alapkiképzés kezdődött az MH Altiszti Akadémián, május 2-án, hétfőn. A szentendrei laktanya – egyben a Magyar Honvédség – kapuit ez alkalommal nyolcvannégy leendő katona lépte át.

1596012657

A csend harcosai

2016. április 30. 7:03

Órákon át tartó észrevétlen kúszás, távmérés majd lövés. Akár így is össze lehet foglalni azt a folyamatot, amit a negyedik Scout Sniper, azaz felderítő mesterlövészképzésen sajátíthattak el az önkéntes jelöltek, a Tengerészgyalogos Baráti Kör jóvoltából. Persze, mint minden szakmának, ennek is számtalan apró trükkje van… (Képriportunk.)

1596012649

Új törzsfőnök az EUFOR élén

2016. április 29. 17:42

Egyéves külszolgálata végeztével búcsúzott a bosznia-hercegovinai EUFOR ALTHEA missziótól Mihócza Zoltán dandártábornok a szarajevói Butmir táborban április 29-én, pénteken. A törzsfőnöki beosztásban Sáfár Albert dandártábornok váltotta.

1596012367

Rossz vicc

2016. április 24. 14:55

Adolf Hitlerről, a Harmadik Birodalom fejéről sok mindent el lehet mondani, a humoros jelzőt azonban bizonyára mindenki kihagyná a felsorolásból. Pedig tagadhatatlan, hogy próbálkozott, még ha igen sajátos módon is…

1596012059

Egységes megközelítés

2016. április 19. 7:45

Egyhetes NATO akkreditált civil-katonai együttműködési (CIMIC) összekötői tanfolyam kezdődött a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. A nemzetközi tanulócsoport ez idő alatt számos elméleti és gyakorlati képzésen vesz részt.

1596012042

Egy nap önmagunkért

2016. április 18. 11:11

Családi egészségnap keretében ismerkedhettek meg az egészséges életmód követendő ismérveivel azok, akik ellátogattak a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ rendezvényére.

1596012033

Városvédő futás Budapesten

2016. április 17. 13:12

„Öröm látni, hogy egyre több résztvevő érkezik, és egyre több embert mozgat meg a rendezvény évről évre. Ez azt jelenti: egyre többen érzik szükségét annak, hogy sportoljanak, mozogjanak és ezen keresztül egészségesebbé váljanak” – mondta dr. Simicskó István a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson Budapesten, április 17-én.

1596012027

A haza hívó szava

2016. április 17. 8:54

Martin James Monti különleges tettel vált hírhedtté az amerikai hadtörténelemben. A második világháború alatt vadászpilótaként szolgált, mígnem egyszer csak megmagyarázhatatlan módon eltűnt. Bajtársai hetekkel később egy német propagandafilmben látták meg újra, immáron birodalmi felségjelzésű P-38-as repülőgépével…