Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

vizsga - 211. oldal

Cikkek
1595896219

Felháborító állatkísérletek

2010. január 27. 9:31

Élő disznókat robbantottak fel Nagy-Britanniában évekkel ezelőtt, hogy terrortámadások emberekre gyakorolt hatását vizsgálják. Egy titkos angliai katonai kutatólaboratóriumban 18 sertést burkoltak tűzvédelmi takarókba, majd két méterre tőlük robbanóanyagot gyújtottak meg.

10 ezerre csökken a KFOR létszáma

2010. január 27. 6:52

E hónap végéig végrehajtják a koszovói NATO-erő (KFOR) csökkentésének első szakaszát, vagyis a létszám a korábbi 13.800-ról 10 ezerre módosul – közölte Tömböl László vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, aki részt vesz a NATO Katonai Bizottságának kedden kezdődött, kétnapos brüsszeli ülésén.

1595896216

Tömegpusztító terrortámadást tervez Amerikában az al-Kaida?

2010. január 27. 6:42

Az al-Kaida terrorhálózat továbbra is célpontjának tekinti az Egyesült Államokat, nem tett le arról, hogy tömegpusztító fegyvert vessen be Amerika ellen – állapította meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt szakértőjének friss tanulmánya, amelyet a The Washington Post napilap ismertetett kedden.

1595896211

Tízéves kisfia is katona szeretne lenni

2010. január 26. 13:21

Százharmincan kezdték, a „kibocsátó ünnepségig” azonban csak 113-an jutottak el; Hódmezővásárhelyen január 22-én ért véget a szerződéses katonai szolgálatra tavaly októberben bevonultak alapkiképzése. Az újoncok között ott volt Borsodiné Hódi Anett honvéd is.

1595896210

„AKARATERÕ 2010”

2010. január 26. 11:32

Január van, így nem meglepő a hideg, az előrejelzés is havat ígér. Örülnek a szolnoki MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj kiképzői a szép fehér tájnak, nem így a katonák, akiknek az elmúlt 3 hétben kellett tanúbizonyságot tenni testi, lelki kitartásukról, eltökéltségükről.

1595896209

Többet kaptak, mint amit vártak

2010. január 26. 10:59

Sikeresen befejeződött a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyi Helyőrségében zajló három hónapos alapkiképzés. Az újoncok kibocsátó ünnepsége az elmúlt héten volt a Zrínyi Miklós Laktanyában: akik elég elszántak és motiváltak voltak, leckét kaptak tiszteletből, fegyelmezettségből és legfőképp kitartásból.

1595896209

Képzőművészek tárlata a Zrínyi Miklós Laktanyában

2010. január 26. 10:17

Különböző rendezvények emlékeztetnek mindenkit évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. A Kultúra Napján sikerülhet felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt őriztünk meg vagy amelyeket a mai kor embere alkotott.

1595896207

Nem volt ok a riadóra

2010. január 26. 8:40

Teljes mértékben hamis riadó volt a múlt héten a müncheni nemzetközi repülőtéren – ismerték el hétfőn az illetékes hatóságok. Az eset az elmúlt hét szerdáján történt, amikor egy utas hordozható számítógépének ellenőrzésekor robbanószerre utaló nyomokat észleltek. A rendőrség akkor azt közölte, hogy az illető elmenekült, és később sem került elő.

1595896206

Katonanők az MH PRT-nál

2010. január 26. 8:23

A külföldi missziókból a Magyar Honvédség női katonái is kiveszik részüket és a férfiakkal közösen teljesítenek szolgálatot a világ számos pontján. Nincs ez másként az MH Tartományi Újjáépítési Csoportnál (MH PRT) sem, a kontingensnél jelenleg 18 fő képviseli a női nemet.

1595895945

Arzenál a Duna partján

2010. január 25. 11:02

A harmadik héten, azaz január 18–24-e között kilenc bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül egy esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.