Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Galériák - 736. oldal

Cikkek
1596065153

Idén is sláger a győri Honvédelmi tábor

2019. augusztus 1. 17:45

Negyedik éve látja vendégül a Magyar Honvédség iránt érdeklődő fiatalokat az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Honvédelmi tábora. Az alakulat idén is már két turnusban szervez bentlakásos táborozást 12-18 éves fiatalok számára. A tavalyi eredményes „vezénylésüket” követően, a győri kiképzőket ezen a nyáron is a táborozók mentoraiként segítik a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai.

1596065150

Megérkeztek az első „acélkockák”

2019. augusztus 1. 15:17

Augusztus elsején és másodikán összesen 336 kiválasztott jelentkezőt várnak Szentendrére, az MH Altiszti Akadémiára. Ők jelentik az Acélkocka Altisztképzési Rendszer első képzési csoportját. A lelkes jelentkezőkre azonban komoly kihívások és válogatások várnak…

1596065148

Olimpiai bajnokokra emlékeztek

2019. augusztus 1. 12:49

Felavatták Kárpáti Károly és Weisz Richárd birkózó olimpiai bajnokok síremlékét augusztus 1-jén, csütörtökön, Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.

1596065143

Hazaszeretetre is nevelnek az Erzsébet-táborok

2019. július 31. 15:40

„Ha szerda, akkor Hősök Napja” – ez is lehetne a zánkai Erzsébet-táborok mottója. Simicskó István, a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos szerint a táborok a hazaszeretetre is nevelnek.

1596065141

Tábor állj, egy-kettő!

2019. július 31. 8:45

Véget ért a második honvédelmi tábor is Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál.

1596065137

Világháborús bombákat semmisítettek meg

2019. július 30. 20:25

Négy, korábban Budapesten talált, már a helyszínen hatástalanított világháborús robbanótestet semmisítettek meg az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészei július 30-án, kedden a tatárszentgyörgyi lőtérhez tartozó robbantási területen.

1596065133

Centenáriumi repülőnap Litvániában

2019. július 30. 7:30

A litván légierő fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendeztek repülőnapot a litvániai Siauliai repülőbázison július 27-én. Jelenleg ezen a bázison települ az MH Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység (MH BAP FLKA), ami a NATO Baltic Air Policing 50. váltásaként lát el légtérrendészeti feladatokat.

1596065133

Centennial Air Show in Lithuania

2019. július 30. 7:30

An air-show was organised on the occasion of the 100th anniversary of the Lithuanian military aviation at the Šiauliai Air Base on Saturday, 27th July. Currently the HDF Baltic Air Policing QRA Detachment (MH BAP FLKA) stationing at this air base performs air policing tasks as the 50th rotation of NATO’s Baltic Air Policing mission.

1596065130

Szegeden rohamoztak

2019. július 29. 11:43

Szegedi Bakaroham néven első alkalommal rendeztek terep-akadályfutó bajnokságot július 27-én a csongrádi megyeszékhelyen. A Honvédelmi Sportszövetség által is támogatott verseny lebonyolítását az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei központja, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft. munkatársai vállalták.

1596721628

Önként vállalták a szolgálatot

2019. július 29. 7:29

Hetvenkét önkéntes területvédelmi tartalékos katona teljesítette négy hét alatt az alapfelkészítés tíz moduljának  követelményeit Baranya megyében. Az 52. Területvédelmi Zászlóalj a vakáció ideje alatt a diákok részére szervezte a júliusi összevonást, de azokat sem utasították el, akik a szabadságuk alatt jelentkeztek kiképzésre. A nyári felkészítés folytatódik: július 29-én, hétfőn több mint ötven újabb tartalékos vonul majd be Pécsre.