Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 6227. oldal

Cikkek
1595932812

Ma is vannak hőseink

2012. március 13. 18:43

Ma is vannak katonáink, ma is vannak hőseink, azaz honvédeink, akik napról napra teljesítik a kötelességüket – hangsúlyozta Hende Csaba. A honvédelmi miniszter a nemzeti ünnep alkalmából tartott központi ünnepségen, a budapesti Stefánia-palotában mondott beszédet március 13-án, kedden.

1595932812

Amerikai drónok jemeni lőszerraktárakra csaphattak le

2012. március 13. 18:29

Amerikai drónok a napokban újabb légicsapásokat mértek az al-Kaida feltételezett dél-jemeni állásaira – közölte az Anszár as-Saría (Az Iszlám Törvények Partizánjai) nevű szélsőséges csoport egyik szóvivője.

1595932811

A magyar hadtörténelem legdicsőségesebb időszaka

2012. március 13. 17:16

A magyar hadtörténelem kétségkívül egyik legdicsőségesebb időszaka az 1849-es tavaszi hadjárat. 1849 márciusának végére a honvédsereg kellőképpen összeszedte magát a főváros elvesztése, a februári kápolnai vereség és a márciusi fővezéri váltások után ahhoz, hogy végre megindíthassa támadását a Gödöllő környékén állomásozó ellenséges főerők ellen. Ennek célja az osztrákok bekerítése és Komárom felmentése volt. A tavaszi hadjárat a főhadszíntéren 1849. április 2-ától május 21-éig tartott, melynek során a jól manőverező magyar honvédsereg óriási, ám nem teljes katonai sikert ért el a császári csapatok felett.

1595932810

Mindinkább jelentős a cybervédelem

2012. március 13. 16:39

A cybervédelem jelentősége mind nagyobb, ezért e téren is nélkülözhetetlen és rendkívül fontos a nemzetközi és nemzeti együttműködés a kutatás során – hangsúlyozta megnyitójában Vass Sándor mérnök ezredes, a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke a cybervédelemmel foglalkozó nemzetközi munkacsoport ülésén, amely március 13-án, kedden kezdődött a Hadik Hotelben.

1595932810

Tüntetés Afganisztánban a tömeggyilkos miatt

2012. március 13. 15:44

Több száz diák tüntetett március 13-án, kedden a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban amiatt, hogy egy amerikai katona lemészárolt 16 civilt, zömmel nőket és gyerekeket a déli Kandahár tartományban – közölték szemtanúk. Ez volt az első jelentősebb demonstráció a vasárnap hajnali eset miatt.

1595932809

Tábornoki előléptetés és kinevezések

2012. március 13. 14:37

Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke március 13-án, kedden délelőtt előléptetési és kinevezési okiratokat adott át a Sándor-palotában. Az eseményen megjelent – többek között – Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

1595932808

Gödöllőre látogattak a katonai attasék

2012. március 13. 14:11

Gödöllőre, a HM Currus Harcjárműtechnikai Zrt.-hez látogattak el március 13-án, kedden a Budapestre akkreditált attasétestület tagjai.

1595932807

Kiállításmegnyitó a Várban

2012. március 13. 13:26

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egy nemzet küzdelme volt a függetlenségéért és a szabadságáért. Ezért is fontos napjainkban az emlékezés – hangsúlyozta Hende Csaba. A honvédelmi miniszter a „Katonák. Hősök. – Hagyomány és megújulás” programsorozat keretében nyitotta meg a „Volt egyszer egy múzeum – válogatás az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseiből” című kiállítást március 13-án, kedden délelőtt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum márványtermében.

1595932807

Nyugalomra szólítottak fel az afgán törzsi vezetők

2012. március 13. 12:25

Nyugalomra intett több törzsi vezető a dél-afganisztáni Kandahár tartományban, ahol egy amerikai katona tizenhat civilt, köztük nőket és gyerekeket ölt meg március 11-én, vasárnap. Az afgán hatóságok katonai és rendőri erősítést küldtek Kandahárba, hogy megakadályozzanak bárminemű Amerika-ellenes tüntetést.

1595932805

Amerikai-brit harc az F–16-osok modernizálásáért

2012. március 13. 11:23

A brit BAE Systems cég a tervek szerint részt vesz a dél-koreai és tajvani védelmi minisztériumok által kiírt F–16 Fighting Falcon típusú repülőgépek modernizációjára kiírt tendereken.