Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7079. oldal

Cikkek
1595907059

Tájékoztatók és tapasztalatcsere

2010. szeptember 10. 8:50

A Honvédkórház-Állami Egészségügyi Központ gyógyító és rehabilitációs szakmai munkáját, az orvosok, szakdolgozók tevékenységét tanulmányozta a Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnokságán dolgozó Nemzeti Katonai Képviselők 23 fős delegációja.

1595907058

Kommandósok visszafoglaltak egy elrabolt hajót

2010. szeptember 10. 8:46

Az amerikai haditengerészet kommandósai csütörtökön megrohantak és elfoglaltak egy teherhajót, amelyet kalózok kerítettek hatalmukba Szomália partjainak közelében – közölte a haditengerészet. A virradat előtt kezdett akció során egy lövés sem dördült el, és kilenc foglyot ejtettek. A művelet egy órán át tartott. Senki sem sérült meg.

1595907058

Görögország ciprusi csapatkivonásra szólította fel Törökországot

2010. szeptember 10. 8:33

A görög külügyminiszter csütörtökön felszólította Törökországot, vonja ki Észak-Cipruson állomásozó csapatait, jeléül annak, hogy komoly szándékkal vesz részt az 1974 óta megosztott földközi-tengeri szigetország egyesítésről újrakezdett tárgyalásokon.

1595907057

Oroszország a felmelegedés haszonélvezője lehet

2010. szeptember 10. 7:59

A globális klímaváltozás ténye már-már közhelyszámba megy, arról azonban egyelőre még kevesebb szó esik, milyen, a felmelegedéssel párhuzamosan egyre élesedő érdekellentétek állnak szemben egymással az Északi-sarkvidék tekintetében. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a következő években egyre gyakrabban hallunk majd a témáról.

1595907056

Nemzetközi vizit a Kiválósági Központban

2010. szeptember 10. 5:47

A NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központban tettek látogatást a NATO Szövetséges Műveleti Parancsnokság nemzeti katonai képviselői a héten. A Központot tavaly októberben akkreditálta az Észak-atlanti Tanács: ez a NATO első egészségügyi területen működő kiválósági központja.

1595907054

Járőrbajnokság nehéz terepviszonyok között

2010. szeptember 9. 22:06

Idén nem volt könnyű dolguk a Magyar Honvédség járőrversenyén induló katonáknak. A versenyt az MH Bakony Harckiképző Központ rendezte meg, és ennek megfelelően a Bakony keleti részén jelölték ki azt a pályát, ami a szintkülönbségeivel és az erősen felázott útjaival nagyon megnehezítette a versenyzők dolgát.

1595907054

Tizenöt kilométer hegyen-völgyön át

2010. szeptember 9. 16:44

Csodálatos környezetben, az MH Támogató Dandár püspökszilágyi lőterén rendezték meg szeptember 9-én a XVI. Nemzetközi Regionális Járőrbajnokságot. A versenyen magyar és külföldi katonacsapatok, valamint a társfegyveres szervek képviselői is indultak. A versenyt végül Budapest helyőrség csapata nyerte.

1595907053

Nemzet és védelem

2010. szeptember 9. 16:20

Aktuálpolitikai és egyben hagyományőrző műsor indul a Magyar Televízióban. A „Nemzet és védelem” minden héten, pénteken jelentkezik, s a készítők szerint új szempontból mutatja be a hon védelmét. Az első adás szeptember 10-én kerül műsorra.

1595907051

Az atombomba nem zokni! Vagy mégis?

2010. szeptember 9. 14:36

Sokan emlékeznek még John Woo Broken Arrow (Rés a pajzson) című filmjére, melyben a John Travoltát kergette Christian Slater, miután az előbbi ellopott egy atombombával felszerelt lopakodót. Bár valószínűleg az amerikai hadsereg nem túl büszke rá, de a valóság előtte járt a filmnek: a hidegháborúban számos nukleáris fegyvert hagytak el a jenkik.

1595907050

India pilóta nélküli léghajót akar

2010. szeptember 9. 14:08

India az elmúlt években a haditechnikai fejlesztések egyik paradicsomává vált. A dél-ázsiai országban gyakorlatilag minden területen folyik valamilyen kutatás-fejlesztési projekt állami megrendelésre, és hétről-hétre hírt kapunk valamilyen újdonságról is.