Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7360. oldal

Cikkek
1595898660

Életveszélyesen fenyegeti a pártokat az al-Kaida

2010. március 20. 6:21

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat iraki szárnya azzal fenyegetőzött, hogy az iraki politikai pártokat veszi célba a március 7-ei parlamenti választások után egy hangüzenet szerint, amelyet az iszlamista honlapokat figyelő amerikai központ, a SITE ismertetett pénteken.

1595898660

Valóban új fejezet kezdődött Moszkva és Washington viszonyában

2010. március 20. 6:19

Oroszországnak és az Egyesült Államoknak valóban sikerült “újraindítania” kapcsolatait – idézte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Dmitrij Medvegyevet azt követően, hogy az orosz államfő pénteken barvihai rezidenciáján fogadta Hillary Clinton amerikai külügyminisztert.

1595898659

Este is folytatódtak a bombázások

2010. március 20. 6:17

Izraeli harci gépek hat célpontot támadtak pénteken hajnalban a Gázai övezetben: az akciókban palesztin források szerint két polgári személy megsérült. Az izraeli légierő péntek este Gáza – más célokra használt – repülőterére is csapást mért. A légicsapás következtében három ember megsebesült – közölték palesztin orvosok és szemtanúk.

A lakosság ötöde halt meg a rémuralom évei alatt

2010. március 19. 16:44

35 évvel ezelőtt került hivatalosan hatalomra Pol Pot Vörös Khmer mozgalma a polgárháború dúlta Kambodzsában. Az országban már az előző év óta szervezett népirtás zajlott, mely egészen 1979-ig tartott. A véres őrjöngésben mintegy 1,7-2 millió ember, a lakosság ötöde vesztette életét. A valódi felelősök megbüntetése elmaradt.

1595898658

Hollandia felháborodott az amerikai tábornok kijelentésein

2010. március 19. 14:54

Hollandia pénteken visszautasította egy nyugalmazott amerikai tábornok állítását, miszerint részben azért nem lehetett megakadályozni a srebrenicai mészárlást, mert homoszexuális katonák is szolgáltak a boszniai holland békefenntartók soraiban.

1595898658

Kényes akták váltak kutathatóvá

2010. március 19. 14:49

A Frankfurter Allgemeine Zeitung értesülései szerint a német hírszerzés (BND) kutathatóvá tett olyan aktákat és jelentéseket is, amelyek a náci terrorszervezetekkel való egykori együttműködés elkendőzését célzó belső tisztogatásról tanúskodnak.

1595898657

Izrael fele-fele arányban megosztott

2010. március 19. 14:21

Az izraeliek 51 százaléka ellenzi a kelet-jeruzsálemi telepépítések befagyasztását, míg 46 százalék hajlandó lenne elfogadni az építkezések leállítását, amit az Egyesült Államok is követel – derült ki a Jediót Ahronót című izraeli napilap pénteki számában megjelent felmérés eredményeiből.

1595898656

Hazajöttek, elbúcsúztak: visszafogadó Budapesten

2010. március 19. 13:52

A Magyar Honvédség Műveleti Központban péntek délelőtt köszöntötték a külszolgálatról nemrégiben hazatérteket, így a Sínai-félszigeten állomásozó Többnemzeti Erők és Megfigyelők (MFO), az ENSZ Libanoni Békefenntartó Erők (INIFIL), a nyugat-szaharai (MINURSO), valamint a kongói misszió (EU SEC DR KONGO) hazatért magyar katonáit és rendőreit.

1595898656

Új történelmi ereklye a pákozdi emlékparkban

2010. március 19. 13:26

Dr. Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, valamint Marina Pendes, Bosznia-Hercegovina védelmi miniszterhelyettese Pákozdon ünnepélyes keretek közt avatták fel azt az emléksarkot, amelyben a mostari híd építőinek állítottak emléket: itt a lerombolt műemlék egyik köve is elhelyezésre került.

1595898653

Robbanószerkezeteket rejt a dzsumbuj

2010. március 19. 13:24

Teljesen hétköznapi bejelentésnek minősítették a tűzszerészek azt a Tatáról érkezett telefonhívást, amelyet csütörtökön kaptak, aztán a helyszínen kiderült, hogy a helyzet nem ennyire egyszerű. Még az is elképzelhető, hogy a szakemberek hónapokon keresztül dolgoznak majd a háromhektáros területen.