Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7361. oldal

Cikkek
1595898651

Maximálisan alkalmasak lesznek!

2010. március 19. 11:05

A harmadik hét végére a PRT-9 kiképző zászlóalj 350 fővel befejezte a felkészítés első fázisát, az általános egyéni kiképzést. Az előírt foglalkozások során nagy hangsúlyt fektettek a korábban már kint szolgáló katonák tapasztalataira, amelyeket igyekeztek beépíteni a felkészítésbe.

1595898650

Máig homály fedi a Fekete Március egyes részleteit

2010. március 19. 10:34

Alig három hónappal a román forradalom után 1990. márciusában magyarellenes pogrom tört ki Erdélyben. A Fekete Márciusként elhíresült eseményekben öten vesztették életüket, míg közel háromszázan megsebesültek. Az eseményeknek március 21-én a román hadsereg vetett véget. A kiváltó okokat, a kormány és a média szerepét azóta sem tisztázták.

1595898649

Végéhez közelednek a START-III tárgyalások

2010. március 19. 10:32

A START–III szerződés előkészítése a finis utolsó szakaszába érkezett – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában a Hillary Clintonnal tartott megbeszélés után, s az amerikai külügyminiszter is megerősítette, hogy a szerződést hamarosan aláírják.

1595898649

Tanszereket osztottak a magyar katonák

2010. március 19. 9:35

Baghlan-i-Jadid térségében eddig az ellenálló csoportok között kitört harcok miatt nem volt megfelelő a biztonsági helyzet, nem tudták garantálni az ott élők testi épségét. A közelmúltban végrehajtott műveleteknek köszönhetően a járás biztonsága stabilizálódott, így lehetőség nyílt az oktatás megindítására is. Ehhez a magyar katonák is tevékenyen hozzájárulnak.

1595898648

Camp Pannoniában is megemlékeztek 1848-ról

2010. március 19. 9:20

Ünnepi állománygyűlést tartottak az MH-PRT katonái március 15-én. A csapatzászló fogadását és a Himnusz elhangzását követően ismertették az ünnepi parancsot. Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából többen részesülhettek elismerésben. Boldizsár ezredes különlegesnek nevezte, ha egy katona az elismerését, előléptetését műveletei területen veheti át.

1595898647

Akik a tartományt járják

2010. március 19. 9:03

A Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának igazi arculata a civil-katonai együttműködés keretein belül működő területi összekötő csoportok jelenléte Baghlan tartományban. A csoportok profilját mutatja a szervezetszerű helyük és szerepük is az MH PRT rendszerében.

1595898647

Lebeg az F-35B Lightning II

2010. március 19. 8:46

A Lockheed Martin által kifejlesztett és gyártott F-35B Lightning II vadászrepülőgép berepülési tesztprogramjának részeként a napokban hajtotta végre az első, 96 másodpercig tartó, egyhelyben történő lebegését a Maryland állambeli Patuxent River haditengerészeti bázison.

1595898646

„Õk Európa legveszélyeztetettebb népe”

2010. március 19. 8:15

A koszovói szerbek a legveszélyeztetettebb nép jelenleg Európában – jelentette ki Boris Tadic szerb államfő. Az elnök szerint valamelyest javult ugyan a helyzet a volt szerb tartományban a szerbek szabad mozgását illetően, de még messze van a stabiltól, és egyértelműen rosszabb, mint Európa bármely részén, bármely nép esetében.

1595898646

Máliki erői vezetnek Irakban

2010. március 19. 8:13

Irakban megőrizte halvány előnyét Núri al-Máliki kormányfő vetélytársával, Ijád Allávi volt miniszterelnökkel szemben, miközben már a végéhez közeledett a március 7-i parlamenti választások szavazatainak kiértékelése. A síita kormányfő Jogállamiság nevű listája a 18 tartományból hétben áll nyerésre, Allávi szektahatárokon átnyúló Iraki Blokkja ötben.

1595898645

“The Security Guaranteed By The Defence Forces Is The Basis Of Everything”

2010. március 19. 8:07

It is already a tradition that on March 15, the Ministry of Defence holds a central ceremony in Stefánia Palace. This year recognitions were presented on the occasion of the national holiday and the Day of Free Press.